Fogalmam sincs, hogy mitől működött 30 éve – amikor bemutatták (amerikai premier: 1990. március 23., magyar: 1990. augusztus 9.) – a Pretty Woman, és mitől működik most is. A következőkben ezt kutatom, de előre közlöm, hogy nem találtam egyértelmű választ. A film sikerének titka épp olyan megoldatlan rejtély, mint a Loch Ness-i szörny létezése.
Első körben találgathatjuk az okokat: jóképű férfi, szép nő, gyönyörű ruhák, jó kocsik, luxus helyszínek és persze a mindent legyőző szerelem. De lássuk be, bármely kanadai tévéfilm képes felsorakoztatni mindezt, aztán az esetek többségében mégis rosszul sülnek el.
A Micsoda nő 1990-ben úgy futott be, hogy – a sztenderd romantikus film alapvetést akaratlanul kikerülve – megcélzott női közönsége tagjai nem tudtak azonosulni a főhősnővel. Szerencsés esetben.
Az már szinte legenda, hogy ennek a hamupipőke sztoriból építkező „kurvából lesz a legjobb feleség” közhellyel operáló mozinak a pozitív fogadtatása az alkotókat is meglepte. És tényleg, ha összefoglaljuk a cselekményt, annyi történik, hogy egy szerencsés prosti beleszeret gazdag és sikeres kuncsaftjába, aki viszonozza érzelmeit.
És akkor jöhetnek azok a hozzávalók, amelyek miatt mégsem érezzük cikinek újra és újra megnézni ezt a B kategóriásnak tervezett filmet.
A szereplők
Szinte hihetetlen, hogy a szerelmeseket alakító színészek között 18 év korkülönbség van. Persze a történet szerint sem lehettek volna osztálytársak a gimiben (és nem csak azért, mert Vivian harmadikban kibukott), mégsem érezzük, hogy egy világ választaná el az őszülő Richard Gere-t az akkor 23(!) éves Julia Robertstől.
Az örömlányt alakító színésznő akkor még nem tudott túl sok filmet felmutatni, de túl volt már az Acélmagnóliákon, amelyért Golden Globe-díjjal jutalmazták, és Oscarra jelölték. Nem mellesleg a Pretty Woman is hozott neki egy Oscar-jelölést.
Richard Gere – már csak a koránál fogva is – több munkával büszkélkedhetett akkorra. Azonban az öltönyös sármőr szerepe addig távol állt tőle. Korábban volt hajléktalan matróz (Garni-zóna), bűnöző (Kifulladásig Los Angelesben) vagy selyemfiú (Amerikai dzsigoló). Itthon sokan mégis a Micsoda nőben látták először, és vonalas, munkamániás, elegáns karakterként fedezték fel maguknak. Többek között én is. Így volt nagy meglepetés, amikor korábbi filmjeit megnéztem.
Számára egyébként egy Golden Globe-jelölést hozott a Pretty Woman.
Garry Marshall amúgy legendásan hűséges színészeihez. A liftes fiút, a bolti eladót és a recepciós lányt alakító színészek mind-mind feltűnnek további Marshall-mozikban.
Természetesen a fontosabb mellékszereplői posztok is bérelt helyek. Talán nincs is olyan alkotása a romantikus filmekre szakosodott rendezőnek, amelyben Hector Elizondo ne kapna néhány kedves jelenetet.
A Micsoda nőben az egyik legszerethetőbb karakter az övé. A szállodaigazgató, aki ilyen fontos beosztással nyugodtan lehetne egy elszállt alak, azonban – tán a feltételezhetően latino származása miatt, amelyből az következhet, hogy szegényebb sorból jött (de lehet, hogy ezt már túlgondoltam) – kedves, nyitott és segítőkész.
Jason Alexandernek köszönhetően a negatív szereplő is egész izgalmasra sikerült. Ez azért is „aranyos”, mert aki ismerte a Seinfeld című szitkomból a színészt, annak kifejezetten fura lehetett törtető, pénzéhes figuraként látni ebben a moziban. De tisztességgel megoldotta a feladatát.
Mindig vicces, amikor mára befutott színészekre lelünk ősrégi filmekben, mikor még csak szárnyukat próbálgatták. Itt például a 26 éves Hank Azariát láthatjuk nyomozóként egy nyúlfarknyi szerepben.
A szinkron
Így kimondva, hogy: Richard Gere, magyar hangja Kern András, egészen bizarrul hangzik. Legalábbis furábban, mint, hogy: Woody Allen, magyar hangja Kern András. Kern választása azonban zseniális húzás volt. Ennek persze fő oka, hogy egy remek színésszel van dolgunk, így itt is tökéletesen helytállt, de arra nem gondoltunk, hogy ennyire eggyé forr a Gere által alakított karakterrel. Tulajdonképpen Edward Lewis vonzereje átragadt Kern Andrásra, és Kern András hangja még szexibbé tette Edward Lewist.
Hogy Julia Roberts hangját Tóth Enikő kölcsönözte, az papírforma. Néhány kivételtől eltekintve, a hozzá külsőleg is hasonló színésznő kapja szinte mindig ezt a feladatot. (A Szóbeszédben Vándor Éva a hangja, de ez a szinkronrendezői döntés azért bájos, mert a Julia Roberts férjét alakító Dennis Quaid Harmath Imre hangján szólal meg magyarul, aki mellesleg Vándor Éva párja a valóéletben.)
Ami talán elsőre szintén fura döntésnek tűnhet, az Balázs Péter felkérése Jason Alexander szinkronizálására. És láss csodát, ez is telitalálat. Nézve/hallgatva a filmet, egy perc alatt elfelejtkezünk a klasszik bohózatokról, és nyugodtan állapítjuk meg, hogy a két színész munkája tökéletesen egybeolvad.
De éppúgy remekül teljesít Kertész Péter is, mint „Thompson, a szállodaigazgató”. Simorjai Emese hangja azonban határozottan kedvesebbé teszi „Cica” karakterét. Az őt megformáló Laura San Giacomonak ugyanis – a szerephez egyébként jobban illő – reszelősebb, mélyebb orgánuma van.
És hogy ne legyen kétséges a szinkron magas színvonala, itt jegyezném meg, hogy a ruhaüzlet vezetőjének (akinek egy piszkosul szemérmetlen összeget kell kiudvarolnia Edward Lewisból) Hegedűs D. Géza a magyar hangja, pedig csupán néhány mondata van. Ahogy Rudolf Péter is mindössze annyit mond a film első jeleneteinek egyikében, hogy „Na, szevasztok…Hoppá!”
Az persze némi kényelmességet jelez, hogy Zsurzs Kati hangjával kétszer is találkozunk. Egyszer Audrey Hepburnnek kölcsönzi (Vivian az Amerikai fogócskát nézi a tévében), majd a lovaspóló meccsen szinkronizálja az előnyös házasságkötést sportnak tekintő Olsen testvérek egyikét.
„Vettél magadnak kétszázhúsz centiméter terápiás boldogságot egészen potom áron, 3000 dollárért.”
A zene
A Micsoda nőt nézve olyan kimondatlan érzésünk van, mintha minden magától működne, magától jött volna össze. Mintha nem akartak volna semmi érdemlegeset létrehozni az alkotók, azonban az ördög, amely a részletekben lakozik, gondoskodott arról, hogy ezek a részletek egy vállalható mozivá álljanak össze.
A filmhez íródott betétdalok önmagukban is megállják a helyüket, a főnóta, az It Must Have Been Love pedig a 90-es évek nyitánya lett.
Az már csak egy kis plusz, hogy az Operában bonyolódó jelenethez kaptunk egy Traviata-egyveleget, amit külön üdvözlök.
Lényegtelen érdekességek
A fürdőkádban Julia Roberts Prince-től a Kiss-t énekli, amelyet gyakorlatilag csak a szövegéről lehet felismerni. Feltehetően Tóth Enikő visszafogott (eufemizmus) színvonalú előadása is koncepció volt, hiszen a dalolás közben Edward előtt „lebukó” Vivian nyomban szabadkozik hangi adottságai miatt.
„Nem kérek mást csak perceket, ééééééés :* :* :* csókokat!”
Míg a szinkronban Philip Stuckey sportkocsija, melyet Edward kölcsön kér automataváltós, addig a történetben valójában épp, hogy kézi. Hiszen ezért is okoz gondot az automatizáláshoz szokott Gere karakterének a vezetés. Miért boldogulna nehezebben egy „magától” működő szerkezettel, mint egy manuális vezérlésűvel? És miért rángatná folyamatosan azt a szerencsétlen váltót, ha annak az lenne a dolga, hogy felismerve a sebességváltozást önállóan állítsa át magát?
A fordító feltehetően azt gondolta, hogy a jellemzően kézi váltós autót vezető magyar néző nem értené, miért kell külön figyelmeztetni a főszereplőt, vigyázzon, ez kézi váltós autó. Ezt támasztja alá az is, hogy Vivian útközben megpróbálja elmagyarázni a szerkezet használatának módját – kevés sikerrel.
A filmhez „gyártott” legendák között kell megemlíteni, hogy az ékszerdobozzal a kézre csapós jelenet meglepetés volt Julia Robertsnek. De érdekes, épp, mint a Római vakációban Audrey Hepburnnel és az Igazság szájával. Biztos véletlen… De ne legyünk ilyen rosszhiszeműek. Mondjuk, tényleg rögtönzés volt. De akkor ezzel a kis színes hírrel mit akartak bizonyítani? Hogy Roberts csak akkor tud meglepett arcot vágni, ha tényleg meglepik? Na, mindegy is.
A puritán, és sok színésznőnél szemérmesebb Julia Roberts amúgy állítólag ragaszkodott hozzá, hogy ne ő legyen az ágyjelenetekben. Ez akár igaz, akár nem, tök lényegtelen, hiszen néhány pucér hátnál többet nem mutatnak a filmben.
Mindig azt hittem, hogy a Jóbarátok Chandler M. Bingje a legszerencsétlenebb ember, többek között azért, mert nevében az a bizonyos M, Murielt takar. Tévedtem. A Micsoda nő sztárjának teljes neve ugyanis: Richard Tiffany Gere.
A Philip Stuckeyt alakító Jason Alexander 2012-ben a Nickelback együttes Trying Not To Love You című számához készült klipben tűnt fel a korábbihoz képest lényegesen több hajjal.
A történet
A Pretty Woman cselekménye követi a jól bevált receptet. A főszereplő a szerelem, de ezt igyekeznek elrejteni egy egyszerű üzleti manőver részletes bemutatásával, hogy aztán még jobban örüljünk a happy endnek. Ehhez hozzájön, hogy imádjuk az előtte/utána fotókat, így mindig öröm végignézni egy „megszépülést”. Legyen az jellembeli vagy a külsőt illető. Itt nyilván a kettő ötvözete volt a cél. Azt már döntse el mindenki maga, hogy melyik lett hangsúlyosabb.
Az egyik legfontosabb összetevő azonban az, hogy az alkotók megfelelően balanszíroznak a meseszerű sikertörténet és a valóság ábrázolása között. Látjuk az éjszakai életet, hallunk olyan drogos prostituáltról, akit egy kukából húznak ki holtan, és természetesen igyekeznek bemutatni az üzleti élet erkölcstelen oldalát is. De mindent mértékkel. A főszereplőket valahogy kiemelik egy kicsit ebből a közegből az alkotók. Edward Lewis üzletember, akinek ugyan lehetnek kétes megítélésű húzásai, de alapvetően nem gengszter, Vivian Ward prosti, de nem drogos, nem züllött (sőt, saját elmondása szerint mindig jó tanuló volt), és ami a legfontosabb: tapasztalatlansága és hibái sodorták bele abba az életbe, amelybe beleragadt, és amelyből megérdemelné, hogy kimentsék. Neki szerencséje lesz. Azért használom a szerencse szót, mert lássuk be, itt nincs egy konkrét felemelkedési kísérlet a részéről. Szóvá teszi ugyan a film elején, hogy ki kellene törni ebből a világból, de nem kezd el – a tanulás folytatásának elhatározásán túl – komolyabb tervet készíteni az élete megváltoztatására a kilátásba helyezett 3000 dolláros gázsi segítségével.
Nesze neked karriertörténet! Ma már nem is forgatnának valószínűleg olyan filmet, ahol a boldog befejezés, hogy a gazdag herceg limuzinnal érkezve megmenti Vivian királykisasszonyt, aki – bár ezt már nem mutatják – nyilván nyomban letesz mindenféle továbbtanulási szándékáról.
Nos, ha mégis választani kellene az okok közül, hogy miért szeretjük a Micsoda nőt, az az lenne, hogy határozottan, tudatosan és kimondva nem veszi magát komolyan. Ahogy a narrátor a végén mondja: „Mert ez Hollywood, az álmok országa! […] Csak álmodozzatok!” Így felmentést kap a néző és mégsem érzi magát sült bolondnak, hogy tetszett neki a film.
Amikor a Today Showban ünnepelte a stáb a film 25. születésnapját.
