James Gunn 45 éves


cover gunn
„Ha az élet citrommal kínál, akkor csinálj belőle limonádét, ha pedig rengeteg seggfejjel, akkor csinálj belőlük egy TROMA (TRagedy, cOMedy, draMA) filmet!”

james-gunn-lloyd-kaufman
James Gunn és Lloyd Kauffman A galaxis őrzői forgatásán

James Gunn St. Louisban született egy vállalati ügyvéd  gyermekeként. Öt testvérével (Brian, Sean, Patrick, Matt és Beth) Missouri állam Manchesterében nőttek fel. A család neve a MacGilGunn vezetéknévből származik, amelynek a jelentése „A Halál istenének szolgái”. Tehát nevéből adódóan sem csodálkozhatunk azon, hogy jehova iskoláztatása ellenére is nagyon érdekelték a horrorfilmek. Az 1978-as Holtak hajnala adta számára azt a lökést, amely filmezésre sarkallta. 12 évesen 8 mm-es zombi filmeket forgatott Sean testvérével, akit a mai napig szerepeltet filmjeiben.
Egyetem mellett alapított egy többnyire új hullámos gótikus rockzenekart, ami a The Icons névre hallgatott, és az első Gunn által írt filmben (Tromeo and Juliet) is hallható tőlük egy 94-es nóta a Walking Naked.
1995-öt írunk, amikor is az előbb említett forgatókönyvvel elkészül a Troma Entertainmentnek, ami egy független filmgyártással és forgalmazással foglalkozó cég. Alapítója Lloyd Kaufman, aki Gunn mentorává válik az évek során. Elmondása szerint mellette tanult meg forgatókönyvet írni, helyszínt választani, színészeket rendezni és filmeket forgalmazni. Első hollywoodi forgatókönyve a Scooby-Doo volt 2002-ben, amely 122 millió dollárt hozott vissza a 80 milliós gyártási költségéből, ezért nem volt kérdéses, hogy ő írja a második részt is. 2 évvel később került a mozikba egy másik általa jegyzett filmmel a Holtak hajnalának újragondolásával együtt. A filmtörténelembe szó szerint ezzel a két filmmel írta be magát, ugyanis egymás után vezette a jegyeladási listákat. Először a Holtak hajnalára váltottak legtöbben jegyet 2004. március 19-én, míg a Scooby Doo 2: Szörnyek póráz nélkülre egy héttel később (március 26–án). Így emlékszik a történtekre:

„A saját magam által kiállított jeggyel utazhattam Hollywoodba. Ennek a két filmnek hála, azt tehettem, amit akartam. Pont úgy sikerült minden, ahogy akartam, és hálás vagyok azért, ami történt.”

Ugyanebben az évben főszerepet kapott a Lollilove című mockumentaryben, amit az akkori felesége Jenna Fischer rendezett. A sikereket követően nem szállt fejébe a dicsőség és 2006-ig kellett várni, mire elkészült a Slither – Féltél már nevetve? című horrorral. Ahelyett, hogy komoly húzóneveket szerepeltetett volna filmjében a főszerepet egy 1986-os horror sztárjának adta Michael Rookernek. Amikor erről kérdezték azt válaszolta:

Emlékszem, amikor a Henry: Egy sorozatgyilkos portréjában láttam a premier napján, annyira határozottan sötét volt a játéka, hogy utána hetekig rosszul voltam tőle. Normális esetben elhatárolódunk a negatív karakterektől, mégis Henry karakterével annyira tudtam azonosulni, hogy magamtól is megrettentem. Úgy gondolom ez sokkal félelmetesebb, mint a manapság nagyon divatos jump scare effekt a horrorfilmekben.”

Ezután sorozatok készítésére adta a fejét, ekkor született meg az Xbox Live-ra tervezett Humanzee!, amit később egy beszélő mosómedve és szuperhősnő társának kalandjai váltott fel a Sparky and Mikaela. Itt megtekinthető a pilot epizód Gunn youtube csatornáján:

 https://www.youtube.com/watch?v=Y75yC42ooLE

Majd a PG Porn rövidfilmszerű sorozatot gyártotta le a Spike.com-nak, amely szintén megtekinthető a rendezőnél:

2010-ben a Super című szatirikus komédiát vitte vászonra Rainn Wilson, Ellen Page, Liv Tyler és Kevin Bacon szereplésével. 2012-ben megírta a Lollipop Chainsaw játék történetét, ami egy cheerlader zombivadász lányról szól, aki a párja szüleit akarja meglátogatni, amikor is kitör a zombiapokalipszis. 2013-ban a Movie 43: Botrányfilmben rendezte Chris Prattet és feleségét Anna Farist. Egy évre rá pedig megírta, illetve megrendezte a Galaxis őrzőit A mozi sikerét követően a következő facebook üzenetet írta:
„Köszönöm szépen mindenkinek, aki megnézte (megnézi) a Galaxis őrzőit ezen a héten. Az őrzők egy csapat csodabogár, akiket kitaszítottak. A film azoknak készül, akiket hasonlóan kirekesztettek vagy elhagytak. Mindnyájunknak, akik nem tartozunk sehova üzenem, hogy ez a mozi az, ami összeköt minket!”

A hatalmas sikert követően bejelentették, hogy a második részt is ő írja, illetve rendezi, amikor is több rendező nemtetszését adta a képregényfilmeket illetően. Gunn elsősorban Dan Gilroynak üzent, amikor is az Éjjeli Féreg rendezője nyugtázta, hogy „Szerencsére az Independent Spirit Awards túlélte a képregényfilmek cunamiját”:

“Furcsa ezt egy olyan pasastól hallani, akinek a felesége két Thor filmben is szerepelt (Rene Russo – Thor édesanyja Frigga volt). Ha úgy gondolod, hogy azok az emberek idióták, akik szuperhős filmeket rendeznek, akkor mond ki nyíltan, hogy idióták vagyunk. De, ha úgy gondolod, mint független filmes, hogy ti „komoly rendezők” nagyobb szeretettel dolgoztok a karaktereiteken, mint a Russo testvérek Amerika Kapitány szerepén, vagy Josh Whedon Hulk megírásán, esetleg többet adtál át a szereplőiddel, mint én egy beszélő mosómedvével, akkor nagyon nagy tévedésben vagy.”

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Melyik a legfontosabb VHS kazettához fűződő emléked?
Következő cikk Mission: Impossible – Titkos nemzet