1001 gramm (1001 Gram), rendező: Bent Hamer, szereplők: Ane Dahl Torp, Laurent Stocker, Hildegun Riise, Stein Winge, norvég-német filmdráma, 93 perc, 2014. (12)
Megmérettetett
A mérésügyi hivatal kutatója egy konferenciára utazik Párizsba, ahol rátalál a szerelem. A norvégok ezzel a filmmel neveztek az idei Oscarra, de a szűkített listára már nem fértek fel. A Dalok a konyhából és a Tótumfaktum rendezőjének filmjét egyébként Anders Refn vágta, aki nem más, mint Nicolas Winding Refn apukája.
Az egyébként csinos és vonzó, rendkívül pedáns Marie látszólag ügyetlenül mozog a világban elektromos meghajtású kisautóján. Akárcsak édesapja, ő is a Norvég Mértékügyi Hivatal Munkatársa és bár még nagyon sokat kell tanulnia, mindketten elismert szakemberek. A patyolat tisztaságú szupermodern épületen kívül egyetlen szűk hely van kijelölve dohányzásra, ahol kibeszélheti magát munkatársaival. Otthona ugyanilyen steril, szögletes, érzelmektől és harsány színektől mentes. Barátjával nemrég szakított, aki módszeresen rámolja ki a lakást, mikor azt Marie nem látja (legalább is azt hiszi, hogy nem látja). Az estéket magányosan tölti, egyetlen társa a borospohár, ágya csak az egyik oldalon van megvetve. Apjával nem csak a munkahelyén szoros a kapcsolata, gyakran látogatja meg őt a közeli farmon, ami családi örökség (apja és annak testvére azóta sem beszélnek egymással) és ahol az idős ember felesége halála óta egyedül él. Itt ugyan lehetne élet, de az apja az idő nagy részét a szénakazalban fekve tölti a múlt emlékein merengve, általában alkohol hatása alatt. Mikor az apa kórházba kerül, lányát éri az a megtisztelő feladat, hogy a norvégok egy kilósát elvigye Párizsba, ahol egy konferencia keretében – mindenki beszámol a mértékegységek kutatása terén tett legújabb eredményeiről – összehasonlítják azt az eredetivel, az „őskilóval”. Ahogy átjut az egy kilóssal a francia vámon (Norvégia nem EU tagállam), az már önmagában megérne egy kisfilmet. A párizsi helyszínen a nézők megismerkedhetnek ezzel a zárt és furcsa közösséggel, ahol a kollégák közt Marie végre otthon érezheti magát, hiszen egy nyelvet beszélnek és ugyanazokon a vicceken nevetnek. Itt találkozik a beszélő nevű Pivel (bár fizikus, nem matematikus), akivel hamar kialakul a közös rokonszenv. Hazaérkezve Marie a kisautójával fejre áll, az egy kilós megsérül, így azt vissza kell vinnie Párizsba, ahol Pi siet a segítségére és végre kitárul előtte egy másik világ is, végre történik valami az életében. A norvég egykilós üvegburájának eltörésével együtt Marie páncélján is repedések keletkeznek.
Az északi humor (jobban szeretem, mint a skandinávot, aki látott már finn, vagy balti filmet, az tudja, miről beszélek) nem csak a vígjátékokban van jelen, hanem minden más műfajban is. Amit látunk, az dráma és szerelmi történet is, egyben érdekes, elgondolkodtató vallomás a magányról, de mint mindig, most is minden képkockában ott van a humor, melynek köszönhetően pl. az egyik legbizarrabb szexjelenetnek lehetünk szemtanúi, amit még ez a korhatár elbír. A film egy másik jelenete ugyanakkor Inarritu 21 grammjára hajaz, és bizony megkönnyezi az embert. Megmosolyogjuk ezeknek az embereknek a munkáját, mert hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy iskolai tanulmányaink jelentős részét teszik a mértékegységek és életünket is szigorú szabályok között éljük le, mely szabályok sokszor ezeken a mértékegységeken alapulnak. Ráadásul ez egy mindenki által ismert és beszélt közös nyelv, ami segít eligazodni a nagyvilágban. Vegyünk csak elő egy receptet vagy nézzük meg az általunk vásárolt dolgok címkéjét és még hosszasan sorolhatnám. A Dalok a konyhából rendezője ismét egy elegáns, precíz munkát adott ki a kezei közül a rá jellemző minimalista stílusban, finom humorral és mély, filozófiai tartalommal, a gyakori üresjáratoknak köszönhetően a nettó tartalom azonban nincs 1001 gramm.
