Fantasztikus Négyes /The Fantastic Four/, rendező: Josh Trank, Dan Castellaneta, Jamie Bell, Kate Mara, Michael B. Jordan, Miles Teller, Reg E. Cathey, Tim Blake Nelson, Toby Kebbell, színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 98 perc, 2015
Nehéz egy olyan filmről beszélni, amit már a kritikusok és a közönség is eltemetett. Még nehezebb egy olyanról, amiben a néző alig talál szerethető vagy értékelhető momentumokat, párbeszédeket, alakításokat.
Pedig van itt minden, ami egy jó történethez kell: bűntudattal küzdő apafigura, szó szerint forrófejű ifjú, külseje miatt sanyargatott Frankenstein-szerű lény és a férfiak mellett háttérbe szoruló nő, aki később mindegyiküknél erősebb lesz. Továbbá a képregényben megannyi ellenfél után végül főellenséggé avanzsált Dr. Doom, akit Jack Kirby és Stan Lee többnyire a Halálról mintázott, mégis sok rokonvonása van Az operaház fantomjával.
Az előző filmek épphogy visszahozták a gyártási költségeiket, így trilógiáról szó sem lehetett, nem maradt más, mint a reboot, ha a 20th Century Fox magánál akarta tartani a jogokat. Ezért ennek a filmnek minél hamarabb meg kellett születnie. Ki is jelölték rá a stúdiónál már bizonyított Josh Tranket, aki valószínűleg az előző szuperhős mozija (Az erő krónikája, ami 12 millióból 65 milliót termelt) miatt bizonyult jó választásnak. Nem lehet tudni, mennyire igazak azok a híresztelések, miszerint sötét sátorban nézte vissza a felvételeket, illetve hogy a kész film megtekintése után mennyit vágott és vett újra a stúdió.
Mindenesetre a végeredmény teljes érdektelenséget váltott ki a nézőközönségből, ami sokszor hangos hahotázásba torkollott. Ezt többnyire a ’90-es évek végére már kihalófélben lévő egysorosok, a halál előtti hosszú monológok és a műanyag romantikus szál számlájára írható.
A filmet többnyire az építkezési folyamatokat fedik le, ami egy tudományos dokumentumfilmeken nevelkedett néző számára nem akkora probléma, de a közönség nagy része eléggé feszengett, mire végre az utazáshoz értek (kétszer is). A rendező elmondása szerint a karakterek az Ultimate Marvel (idehaza: Újvilág) vonalából születtek, ami igaz is, mert hiába merít belőle sokat, egyáltalán nem követi a képregény vonalát. Nagyon szép üzenettel protezsálta be a barátját (Michael B. Jordan) és előző filmjének főszereplőjét, miszerint: „Mixelt családom van, ha hazamegyek Karácsony napján, akkor fehér és fekete embereket látok. Ez számomra a normális.” Mindamellett, hogy szerintem sokkal élettel telibb lett Idris Elba Heimdall ábrázolása mint az eredeti – egyébként, ha Luke Cage vagy Black Panther, esetleg Penge lenne fehér, azon is felháborodnának a képregény fanatikusok –, itt nem volt másról szó, mint protekcióról és egy kis botránymarketingről, ugyanis Johny Storm szerepére casting sem volt.
A film megtekintése nélkül a plakáton is látszódik Nolan hagyatéka, amely a sötét, realisztikus ábrázolást volt hivatott szimbolizálni. A probléma csak annyi, hogy a Denevérember detektív mivolta emészthetőbb a hétköznapi emberek számára, mint egy kőlény, aki balesetet szenvedett egy másik dimenzióban. Talán az első képregényfilm, amely vállalta a hidegvérű gyilkos ámokfutásának minden mozzanatát, de hiába, mert a kisebbektől el is elvágta magát a pénztáraknál. Jaime Bell is feleslegesen kért tanácsot a CGI szerep miatt Andy Serkistől, ez a lelkes igyekezett túl aprócskának bizonyult ahhoz, hogy a filmet mentse a bukástól. Vajon mi lesz a 2017. június 9-re kiírt folytatással?
