Lennon 75


John Lennon 7575 éve született a 35 éve meggyilkolt John Lennon, a Beatles talán legsokoldalúbb, ugyanakkor egyértelműen legnehezebb esetének számító tagja. Népszerűsége és kultusza nem nagyon akar csökkenni, éppen ezért a Hetedik Sor is visszatekint egy kicsit. 

Kisgyerek voltam, 6 éves, vagyis elsős az általános iskolában, és tisztán emlékszem, ahogy a szüleim az egyik este arról beszélnek, hogy egy híres embert lelőttek a saját háza előtt. Akkor még fogalmam sem volt, hogy kiről van szó, nem ismertem John Lennont, a Beatles-t, legfeljebb csak rajzfilmszereplőket, de azt sikerült felfognom, hogy valaki nagyon fontos halt meg. Közel egy évtizeddel később egy gimnáziumi osztálytársam, akivel közösen éltük meg a nagy Beatles felvilágosodást és majdnem zenekart is alapítottunk, mesélte, hogy a halálhír hallatára az ő édesapja kiment a fürdőszobába, és elsírta magát.

Egy ilyen napon illik szépet és jót mondani, bár azt a tényt nem szabad elhallgatni, hogy Lennon nem volt angyal. A Beatles-ben is ő volt a rosszfiú (ahogy azt egy feldolgozásdalban, a Bad Boy-ban meg is énekelte), aki hajlamos volt terrorizálni másokat – egy igazi bully volt, talán a neveltetése, vagy inkább annak hiánya folytán. Édesapja elhagyta a családot, édesanyja pedig nem nagyon foglalkozott vele, aztán nem sokkal Lennon 18. születésnapja előtt közlekedési baleset áldozata lett. Az ekkor már Paul McCartneyval és George Harrisonnal együtt zenélő és művészeti tanulmányokat folytató srácot a nagynénje nevelte (vagy inkább nem nevelte), és vele sem volt harmonikus a kapcsolat. A hamburgi évek alatt is sikerült sok balhéba kerülni, és időnként a nemrég elhunyt első feleség, Cynthia arcán is elcsattant pár pofon. A Beatlemániát McCartney-hoz képest jóval nehezebben kezelő Lennon sokszor igencsak kellemetlenkedő módon próbálta levezetni a feszültséget, és nemrég is felkerült a netre egy olyan koncertvideó, amin fogyatékos embereken gúnyolódik.

A zenekaron belül természetesen ő volt a főkolompos, a bandavezér, főleg a korai években. A Beatles lemezeket visszahallgatva egyértelmű, hogy a Rubber Soulig Lennon dominál, és aztán Macca átveszi az irányítást a Revolvertől kezdve. A fáma úgy tartotta, hogy Lennon volt a vad rocker, McCartney meg a balladafelelős, de mindennek az ellentétére ugyanúgy rengeteg példa akad, elég csak meghallgatni előbbitől az anya után vágyódó Julia című számot, vagy utóbbitól a punk-előd Helter Skeltert.

John Lennon 75A Beatles-t elsősorban Brian Epstein menedzser halála, illetve az egóháború oszlatta fel, és nem Yoko Ono, ahogy azt a közelmúltban maga McCartney is elismerte. Lennon második feleségét talán nem is emiatt, hanem a szólólemezeken hallható közreműködéséért szokták a legjobban utálni. Énekhangja és –stílusa rettenetesen irritáló, elég csak a Some Time In New York City albumot meghallgatni, már ha egyáltalán van ehhez kedve bárkinek. Lennon szólóéveiből ekképp pont azok a lemezek az izgalmasak, ahol Ono nem hallható: a Plastic Ono Band és az Imagine kiváló albumok, a többi viszont sajnos kevésbé.
Az úgynevezett hosszú hétvége (vagyis Lennon másfél évig tartó különválása Onótól) alatt rögzített lemezek ugyan nem rosszak, de nem is nagyon kiemelkedőek, a merénylet előtt, illetve egy ötéves szülési szabadságot követően kiadott Double Fantasy pedig szintén nem sikerült túl fényesen, de Lennon nagy valószínűséggel összeszedte volna magát a későbbi évtizedekben. Halálát követően persze ő sem kerülhette el a nagy kiárusítást, jó pár kiadatlan felvétele került elő, és a kilencvenes évek óta máig tartó reneszánszát éli az ő hagyatéka. Az Oasis frontember Liam Gallagher – némi Johnny Rottenes beütéssel – teljes mértékben Lennon hangján szólalt meg, de ő csak a legnevesebb követő a nagy epigontömeg élén.

Ahogy említettük, Lennon nem volt angyal, jó példa erre több Beatles szám szövege (You Can’t Do That, Run For Your Life is). A hetvenes évek elején aztán már nem arról énekelt, hogy „inkább halottként lássalak, mintsem egy másik férfival”, hanem arról, hogy ő csak egy féltékeny srác, és hogy szeretne bocsánatot kérni, amiért szararc volt. A már említett hosszú hétvége után végképp lenyugodott, jött a kisbaba, ő meg elvonult a világ elől, és főállású családapa lett. Forradalmi nézeteiből, hajlamaiból (melyek miatt Richard Nixon elnök ki akarta utasítani az Egyesült Államokból a hetvenes évek első felében) 1980-ra már nem sok maradt, élvezte a nyugodt családi életet, és pont akkor ölték meg, amikor a legártalmatlanabb és legkevésbé felforgató volt. Nem szervezkedett, nem demonstrált, nem hőbörgött, hanem dalokat írt a feleségének meg a kisgyerekének. Ha Sean Lennon lennék, biztosan mindig elbőgném magam, ha meghallom a Beautiful Boy-t.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Legenda - kritika
Következő cikk Kötéltánc