A kincs (Comoara), rendező: Corneliu Porumboiu, szereplők: Toma Cuzin, Adrian Purcărescu, Corneliu Cozmei, Radu Bânzaru, román-francia vígjáték, 89 perc, 2015. (12)
XXI. századi Robin Hood
Három férfi kincset keres a föld alatt és miközben azt találgatják, hogyan, milyen körülmények között kerülhetett oda – egyáltalán, mi lehet az -, gondolatban már sokkal előrébb járnak, mihez kezdenének az érte kapott pénzzel, amiből – mint tudjuk – soha nem elég. A látszólag egyszerű történet nem csak a szimbolikája miatt lehet érdekes, hanem azért is, mert sikerült megtölteni művészi tartalommal. Korrajz, társadalomkritika, vagy egyszerűen csak személyes vágyaink és félelmeink abszurd humorral megrajzolt kivetülése? Egy kicsit mindegyik.
A hivatalnok Costi (Toma Cuzin) megbízható munkaerő, egyben jóravaló, tisztességes férj és családapa. Mikor egy este éppen Robin Hood történetét meséli a fiának, becsönget hozzá a szomszéd egy hajmeresztő ötlettel. Adrian (Adrian Purcărescu) a rendszerváltás után kapta vissza nagyapja államosított földjét, ahol a helyi szóbeszéd szerint kincset rejtett el. Az egykoron szebb napokat látott szomszéd vállalkozása csődbe ment, adósságai rendezéséhez most jól jönne bármi, ami pénzzé tehető. Egy fémdetektor viszont nem olcsó mulatság, ezért felajánlja Costinak, ha beszáll, akkor feleznek, akármi is legyen az a kincs. Costi kezdetben hezitál, ha csak bérelnék a fémdetektort, akkor is szüksége lenne az összes megtakarított pénzére, de végül mégis kötélnek áll. A kölcsönző cég sokat megélt, dörzsölt alkalmazottja vállalja, hogy főnöke tudta nélkül, hétvégén bejárja a telket, így mindenki jól jár (a főnököt leszámítva). Eljön a nagy nap, a három férfi ott áll a telken. A helyzet egyértelmű, egymásra vannak utalva. Egyiküké a föld, a másik adta a pénzt, a harmadik hozta a fémdetektort és egyébként is csak ő ért hozzá. Ez a fémdetektor – pontosabban kettő – lesz az, ami egy csapásra meg tudná változtatni az életüket. Nem véletlen, hogy ez a jelenet a film csúcspontja, de a humor innen sem hiányozhat. A nagy találgatások és tervek szövögetése közepette az sem zavarja hőseinket, hogy a hatóságé a végszó, olyan döntés is születhet, hogy a kincs a nemzeti örökség része és akkor semmit nem látnak belőle.
Ha emberek egy csoportja beszélgetni kezd Európának ezen a felén, akkor viszonylag hamar politizálásba megy át az egész, nincs ez másként most sem. Adrian családjának történetén keresztül megelevenedik a román történelem egy kis darabkája, miközben rájövünk, hogy arrafelé az időszámítás a rendszerváltás előtti és a rendszerváltás utáni eseményekből áll. Ez a rendszerváltás volt az, amihez mindenki nagy reményeket fűzött, aztán volt, akinek bejött és volt, akinek nem. A változás utáni vágy a közös pont, de tovább is mehetünk ezzel a gondolatmenettel, hiszen életünk során mindannyian kincset keresünk, ki ezt, ki azt.
Román filmekből kevés jut el hozzánk, aminek biztosan megvan az oka, de inkább örüljünk azoknak, amiket láthatunk. Az elmúlt évek termését szem előtt tartva egyik sem okozott csalódást. Aki ma beül egy román filmre, az jó eséllyel be fog ülni máskor is és egy idő után észre fogja venni az azonosságokat és a különbségeket mind egymáshoz, mind más országok alkotásaihoz viszonyítva. Amikor rekord nyeremény van a lottón, mindig megkérdezik az utca emberét, mit kezdene azzal a temérdek pénzzel. Lényegében most is egy ilyennek vagyunk a szemtanúi, Porumboiu nagyon jó érzékkel fogta meg a témát és építette fel a filmjét, ami nem hogy nem fullad ki, de még egy meglepő befejezésre is futja, amit a Laibach Opus Dei című száma zár. Az élet egyszerűsége és bonyolultsága önmagában abszurd, csak meg kell találni hozzá a jó pillanatokat. Kincset kerestünk és találtunk.
