A boldogság titka (El misterio de la felicidad), rendező: Daniel Burman, szereplők: Fabián Arenillas, Alejandro Awada, Sergio Boris, Ponchy Brusse, argentin-brazil romantikus vígjáték, 92 perc, 2014. (12)
A mások élete
Soha nem mondd azt, hogy ismered a másikat, mert annál nagyobb lesz a döbbenet, amikor kiderül, mennyire nincs igazad. Jópofa latin-amerikai mozi a boldogság megtalálásáról, ami mindenki számára mást jelent.
Santiago és Eugenio hosszú évtizedek óta a legjobb barátok, szinte mindent együtt csinálnak, háztartási elektronikát áruló üzletüket is közösen viszik. Látszólag mindketten boldogok, örömüket lelik abban, amit csinálnak, ahogy élnek. Mikor válaszút elé kerülnek, eladják-e a boltot, egy nap Eugenio nem érkezik meg munkahelyére. Santiago meg van győződve arról, hogy barátja és üzlettársa hamarosan visszatér, Eugenio felesége más véleményen van. A gyógyszerfüggő Laura be is költözik eltűnt férje irodájába, hogy fenekestül forgassa fel a céget. De hogy mindenki megnyugodjon, felkeresik az eltűnésekre szakosodott nyomozót, Oudukiant, aki egykoron állítólag az amerikai és az izraeli hírszerzésnek is dolgozott. Az örmény – bőséges – vacsorameghívás fejében Coelho-i életbölcsességekkel traktálja hőseinket, a különbség csak annyi, hogy ezek idővel valóban értelmet nyernek. És valóban, miközben egyre visszább megyünk az időben, annál többet tudunk meg Eugenioról, akit a film elején láttunk utoljára. Ahogy megismerjük a múltbeli eseményeket, úgy szembesül Santiago a szomorú ténnyel, az általa ismert Eugenio mintha soha nem is létezett volna. Laura és Santiago kezdetben kényszerűségből viselik el egymás társaságát, de később ez a viszony megváltozik, egyre többet tudnak meg egymásról és saját magukról is. A cselekmény nincs túlbonyolítva, és bár ettől még bőven lehetne szórakoztató, hiába a nagyszerű színészi játék, nem mindig tud az lenni. A felismerés drámai, a megközelítés vígjátéki, ez a kettősség talán még magát a rendezőt is megzavarhatta, hacsak nem saját maga idézte elő. Az átállások között mi nézők, magunkra vagyunk hagyva, aztán persze megértjük, miért nem rohan senki, hogy minél gyorsabban megtalálja Eugeniot.
Vannak ugyan dolgok, melyek az emberek többségét boldoggá teszik, de bátran kimondhatjuk, nincs általános recept. Sokfélék vagyunk sokféle igénnyel és elvárással. Szerencsés az, aki még idejében belefárad abba, hogy megfeleljen másoknak és elkezdi a saját életét élni. Erre a haláláig gyakorlatilag mindenkinek lehetősége van, bár tény, az esélyek korántsem egyformák. A film a boldogság megtalálását álmaink megvalósításában látja, erre épít. Nagy erénye, hogy nem akar okosabb lenni másoknál. Szerencsére butább sem, a kedves és szerethető, átlagos latin-amerikai filmek táborát gyarapítja.
