Kojak, T. J. Hooker, Starsky és Hutch, San Francisco utcáin


AZ AMERIKAI ZSARUK A LEGTÖKÖSEBBEK…. FŐLEG A TÉVÉBEN! Ha már nosztalgiázva visszatekintettünk, hogy dolgoztak az NDK/NSZK-ban a 70-80-as évek rendőrei, akkor most odaát is szétnézünk.

KOJAK (1973-1978)KOJAKTheo Kojak, Dél-Manhattan rendőrkapitányságának bőrhajú hadnagya, aki bebizonyította, hogy nyalókázva is lehet tökös egy rendőr (egyébként Telly Savalas azért kapaszkodott a pálcikába, mert  éppen a cigiről akart leszokni). Egy Buick Century Regalt kormányozgatott a sorozatban, miközben környezetében megforduló embereket, “picinyem”-ként vagy “bébi”-ként szólongatott. A 118 rész+7 tévéfilmben későbbi sztárok sora tűnt fel (Richard Gere, Sylvester Stallone, William Hurt, Christopher Walken…). Telly még öccsét (George Savalas) is benyomta a növényimádó Stavros szerepébe. Itthon Inke László hangja tett még népszerűbbé a görög származású hekust, olyannyira, hogy még egy paródiát is készítettek vele (Kojak Budapesten). Afro-amerikai reinkarnációja Ving Rhames 2005-ben próbálta feltámasztani a figurát, ám az 1.évad végét sem érte meg, talán nem véletlen.

San Francisco utcáin (The Streets of San Francisco, 1972-1977)san fransiscoA helyszín adott, hol  a krumpliorrú veterán, Mike Stone (Karl Malden) és az  iskolázott zöldfülű,  Steve Keller (Michael Douglas) hétről hétre dagonyázott egy kiadósat a bűn mocsarában. A széria 119 részt ért meg, Douglas 98-nál kiszállt, mert nyakig volt a Száll a kakukk fészkére produceri munkálataiban. Az emlékezetes főcímzene Patrick Williams munkája, amit azóta rengetegen feldolgoztak. Szabó Sándor és Szakácsi Sándor szinkronja külön patinát kölcsönzött a sorozatnak.

Starsky és Hutch (1975-1979)starsky es huthch92 epizódban száguldozott a piros fehér csíkos Ford Torinoval a keményöklű Starsky (Paul Michael Glaser) oldalán  a művelt és felettébb udvarias Hutch-csal (David Soul).  Hangsúlyos szereplői a szériának: a vicces feka, Huggy (Antonio Fargas) és a fiúkat mindig helyretevő Dobey kapitány (Bernie Hamilton). A címszereplők karrierje később nem írt le akkora ívet, de a sorozat a Todd Philips-féle moziváltozatában azért feltűnhettek. Érdekesség, hogy Paul Michael Glaser a fentebb tárgyalt két krimisorozatban is játszott, de a San Francisco utcáinban David Soul szintén vendégszerepelt. A széria dallamvilágáért Lalo Schifrin (Mission: Impossible) is felelős.

T. J. Hooker (1982-1986)t.j hookerT.J. Hooker (William Shatner) a korosodó rendőrőrmester a jelvény helyett az utcát választja, nyakába varrják a forrófejű Romanot (Adrian Zmed), és szorgosan körül dongja őket a helyes szöszi Stacy (Heather Locklear). Ezzel a kombinációval aztán maximálisan kiszolgálták a nézők összes nem és korú képviselőit. Az űrszekérről rendőrségi volán mögé átszálló Shatnerrel öt évadnyit zakatolt a sorozat. A játékgyártók tonnaszámra gyártani kezdték el gyártani a T.J. Hooker bilincseket és kiegészítőket. Az elvakult rajongók itt gyülekeznek. A házi komponista Mark Snow volt, aki majd az X-aktákkal válik világhírűvé.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk John Wick: 3. felvonás - Parabellum új előzetese nem finomkodik
Következő cikk Íme a Deadwood film első előzetese

1 Comment

  1. […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]

Leave a reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .