Csokoládé – kritika

Csokoládé (Chocolat), rendező: Roschdy Zem, szereplők: Omar Sy, James Thiérrée, Noémie Lvovsky, Frédéric Pierrot, francia filmdráma, 119 perc, 2016. (12)

Micsoda cirkusz

A világ első színes bőrű nevettetőjének élete tele van mélységekkel és magasságokkal, de ez csak mérsékelten köszön vissza Roschdy Zem filmjében. Az egyszerű történetmesélésnél valamivel több, de a ziccereket rendre kihagyja.

Rafael Padilla kubai rabszolgák gyermekeként látta meg a napvilágot valamikor az 1860-as évek második felében. Spanyolországba szökött, hogy néhány hosszabb-rövidebb kitérő után a cirkusz világának első fekete hírességévé váljon. A film ott kapcsolódik be a történetbe, ahol egy vándorcirkusz tagjaként Katanga (egymás között csak Bamboula), a kannibál bőrébe bújva rémíti halálra a nagyérdeműt. Itt figyel fel rá a brit származású bohóc, Footit, akinek napjai leáldozóban vannak. Közös produkciót és közös sikert álmodik kettejüknek, nem is kell sokáig győzködnie a félelmetes vadembert, akinek ettől fogva Csokoládé lesz a neve. Felfedezik őket, Párizsba szerződnek. Drága ruhákat, ékszereket, autót vesz magának, a szerencsejáték és a nők rabja lesz, szerelmét hamar elfelejti. Minden érmének két oldala van, a XIX. és XX. század fordulóján a feketéket, ha éppen nem szolgaként, komornyikként, házvezetőnőként vagy cselédként stb. dolgoztak valahol, akkor vásárokon, kiállításokon mutogatták. Párizs akármennyire volt nyitott és – a szó nem elcsépelt és lejáratott értelmében – liberális világváros, Csokoládét elsősorban a cirkusz közönsége ismerte és ünnepelte, vagyis azok, akik időről időre jegyet váltottak előadásaira. Minden nap szembesülnie kellett ezzel és egy idő után a pofonokból és fenékbe rúgásokból is elege lett. Egy orvos özvegyével ápolt viszonyt, akit szintén megvetettek emiatt. Hiába álmodott többről, hiába akart függetlenedni és bizonyítani a színház világában is, abban a korban egy feketének a sikerből és az elismerésből ennyi járt. És még így is sokkal messzebb jutott, mint előtte bárki más. Halálos ágyán részben belátja tévedését, melyért nagy árat kellett fizetnie.
Az alkotók a Footittal együtt eltöltött 15 évbe sűrítetek bele mindent, ami bocsánatos bűn. A valóságban Tony Grice, a híres fehér bohóc talált rá Bilbaoban és fogadta társául, a Csokoládé név is tőle származik. 2 évig dolgoztak együtt és újabb 5 évnek kellett eltelnie, amíg találkozott Footittal.
Az életrajzi film kemény dió, Roschdy Zemnek ez a negyedik rendezése, színészként ennél sokkal többet tudhat maga mögött. A cirkuszi jelenetek tényleg viccesek, csak a sokadik ismétlésnél már egy kicsit unalmasak, mindenki látja, hogy ebben a párosításban kinek mi a szerepe, ki az agytröszt, ki az, aki többet tesz bele és ki az, aki azért kapja a tapsot és az elismerést, mert naponta kétszer megalázzák. A porondot elhagyva a kettejük közötti viszonyban az ábrázoltnál sokkal több a potenciál van. Így viszont, még ha igazat adunk is Csokoládénak, amiért nem akarja elfogadni a sorsát, Footit lesz a szimpatikusabb és ez igaz, az őket alakító színészekre is. Omar Sy hozza a kötelezőt, de egy kicsit túltolja a bohócot és a Párizs varázsától megrészegült egykori rabszolgát (és vadembert), James Thiérrée a legdrámaibb helyzetekben is visszafogott, hiteles. Utóbbi egyébként Chaplin unokája és van cirkuszi tapasztalata. Írhatnám azt is, hogy látni a különbséget, mikor egy bohóc színészkedik és mikor egy színész bohóckodik és ez is csak azt igazolja, hogy a bohócszakma mennyire összetett és bonyolult, komplex valami.

Végső soron a Csokoládé egy hiteles korrajz, ami hűen mutatja be a cirkusz és varieté világát, de életrajzi filmként kevésbé árnyalt, a főszereplő valamennyi sorsfordító döntését gyakorlatilag elintézi egy-egy „nagy” beszélgetéssel.

Hozzászólások

hozzászólás