Hangoskönyvben Nick Hornby

A könyvfanok tudják, hogy az olvasás egyik legjobb része, hogy – a látszat ellenére, de – ez egy elképesztően aktív tevékenység. Hogy amíg tart, addig a miénk a sztori. Mi döntjük el, hogy milyen ritmusban, egy szuszra mennyit és főleg, hogy milyen szöveget olvasunk. Sőt, csendes magányunkban az egyes bekezdések hangos felolvasásával is szórakoztatjuk magunkat. Ugyan, bevallhatjátok!

Szóval szeretjük tök önállóan befogadni a regényt. Na, és ezért voltam én sokáig komolyan ellene a hangoskönyveknek. Tudom, hogy ostoba logika.

A véleményem nemrég változott meg. A megfelelő könyvet hallgattam meg a megfelelő művész előadásában. És az is hamar világos lett, hogy a jó felolvasó nem pusztán interpretál, hanem újat hoz létre. Nick Hornby Egy fiúról című könyvének hangzó változatában pontosan így tett Fekete Ernő.

Nick Hornby: Egy fiúról

Kiadó: Titis Hangosregény Kiadó

Kiadás éve: 2016.

Hossza: 591 perc

Előadja: Fekete Ernő

Felelős szerkesztő: Hajós Erzsébet 

A színművész gondoskodott arról, hogy ez több legyen, mint könyv. Tartotta magát ahhoz az alapelvhez – melyet maga is vall – hogy ez nem rádiójáték. Itt csak felolvasás van. A szó legjobb értelmében. Fekete Ernőnek nem csak hangszíne alkalmas az érdeklődésünk fenntartására, hanem az is, ahogy használja azt. Már ha ez eddig nem lett volna egyértelmű szinkronszerepeit hallva. Hornby fanyar humorát, és sokszor gyomrosként ható ultrareális helyzetértékeléseit pedig olyan pontosan közvetíti, hogy tényleg testet öltenek az egyébként pazarul megírt karakterek. Csak annyira utánozza az általa elképzelt hangokat, amennyire a hallgatónak szüksége van rá, mégis tökéletesen látjuk Willt, az egyik fiút és Marcust, a másikat. Nem kell affektálnia, hogy elhiggyem, egy tizenkét éves kissrác osztja meg velünk a problémáit, és nem kell művagánykodnia, hogy megjelenjen előttem egy motiválatlan életművész. És persze nem kérdés, hogy a női szereplők sem kapnak kisebb figyelmet. Amilyen érzékenyen festi meg őket Hornby, olyan érzékenyen jeleníti meg őket Fekete Ernő.

Bármennyire is szerettem az Egy fiúról filmváltozatát, az természetesen nem követhette teljes mértékben az eredeti regényt. Így el is vesztek fontos gondolatok. És talán a legfontosabb is. Az, amiről ez a történet szól. Az életben maradás problematikája. Életben maradni kamaszként a kegyetlen kortársak között, életben maradni egy lejátszott meccsben, ahol úgy tűnik, nincs már feladatunk és persze életben maradni a depresszió közepette. Ez utóbbit például nem igazán tudta a film hitelesen ábrázolni.

Nick Hornbynak egyébként nem ez az egyetlen műve, ami ezt a témát járja körül. Sőt igazán részletesen a Hosszú út lefelé című regény dolgozza fel, hogy mi ösztönözhet minket arra, hogy minden nap felkeljünk az ágyból; vagy éppen, hogy lejöjjünk arról a bizonyos toronyházról a saját lábunkon.

Nick Hornby: Hosszú út lefelé

Kiadó: Titis Hangosregény Kiadó

Kiadás éve: 2015.

Hossza: 658 perc

Előadják: Fekete Ernő, Györgyi Anna, Mészáros Blanka és Tasnádi Bence

Felelős szerkesztő: Hajós Erzsébet 

Ez a könyv is eljutott a filmes megvalósításig, bár talán kisebb sikerrel, mint a korábban említett Hornby adaptáció. És most hangoskönyv formában is élvezhetjük. Épp, mint az Egy fiúrólt. A két hangzó változat azonban nem csak a témában mutat hasonlóságot, hanem a közreműködők személyében is. A négy karakter négy színművész (Fekete Ernő, Györgyi Anna, Mészáros Blanka és Tasnádi Bence) hangján szólal meg.

A történet egyik fő kérdése, nevezetesen, hogy valóban kell-e „konkrét” ok ahhoz, hogy elveszítsük az élni akarásunkat tudatosan és precízen jelenik a regény lapjain, azonban sajnos tökéletesen elvész a filmben. A hangoskönyv felelőssége – ahogy mindig, úgy itt is az – hogy a szöveg tudatossága és precizitása megmaradjon. Itt meg is marad. A történetet a négy főhős meséli felváltva a saját szemszögéből. Míg olvasás közben mi figyelünk arra, hogy ugráljunk egyik személyiségről a másikra, addig a CD verzióban a színészek adják át egymásnak a mikrofont. Fekete Ernő profizmusában itt sem kell csalódnunk. A két fiatal művész – még ha hullámzó teljesítménnyel is, de – tökéletesen jeleníti meg a két fiktív karaktert. Tasnádi Bence például többször egészen üdítő természetességgel kezeli a szöveget. Györgyi Anna pedig egészen egyszerűen remekel. Olyan magával ragadóan adja át Maureen történetét, hogy még a lélegzetvételeinek is súlya van. Persze segítségére van az a tény is, hogy a négy közül az övé a legkönnyebben megszerethető karakter, de beleeshetett volna abba a hibába, hogy a nehézsorsú asszony helyzetétől maga is elkezd szenvedni, ami aztán könnyen átragad a hallgatóra, aki meg majd jó kellemetlenül érzi magát. Természetesen nem így tett. Eléri, hogy a könyv hallgatása közben szinte Maureen történetmesélését várjuk a legjobban.

Itt azért persze említsük meg Nick Hornby zsenijét is, aki nyilván már ekkor írt annyira forgatókönyvszerűen, hogy ki kellett szakadnia a történetnek nyomtatott otthonából. Képben. És hangban is.

Hozzászólások

hozzászólás