Bakelit 1. évad – kritika


bakelitBakelit (Vinyl) készítők: Terence Winter, Martin Scorsese, Mick Jagger, szereplők: Bobby Cannavale, Olivia Wilde, James Jagger, Paul Ben-Victor, Ray Romano, színes, amerikai zenés drámasorozat, 60 perc, 1 évad, 2016- 

A ’70-es években járunk és nyakig benne vagyunk; szex, rock ’n roll, kokain, trapézgatyák, mocsok, törött gitárok, kurvák, New York, bulik és ami ezt a szédületes fertőt összeköti az nem más, mint maga a zene. A Bakelit (Vinyl) ebből konkrétan azzal a szelettel kínál meg minket, amiben a lemezgyártás épp kisiparos módjára préseli ki magából a zenéket Mick Jagger öltözői anekdotái alapján. Az HBO nem bízta a véletlenre a dolgot, Martin Scorsese rendez, a zenékért csillagászati összegű jogdíjakat perkáltak ki, egy gyilkossági szál is óvatosan meghúzódik a főszereplőnk zsebében, de hiába a zenében és kokainban áztatott Don Draper figura, ezt a ritmust nem tudjuk most igazán felvenni.

bakelit A zenészek ebben a világban termékek csupán. Meg kell látni bennük a potenciált, átformálni, mögé tolni a marketinget és megetetni a közönséggel. Ismerősen hangzik a struktúra napjainkból, bármire ráhúzhatnánk, de mi most konkrétan Richie Finestra (Bobby Cannavale) lemezkiadójában járunk, ami a teljes csőd szélén egyensúlyozik, azonban főszereplőnk valahogy mégis hisz az újjáéledésben. Richie józanon próbálja intézni az üzleti ügyeket, hiszen kétgyerekes családapa és már amúgy is annyit kábítószerezett ezelőtt, hogy az egy életre elég kéne hogy legyen.
Ez volna az alapkoncepció, de aztán jön ugye a bonyodalom, mert a zeneipar útja bizony ki van kövezve maffiával, súlyos pénzkötegekkel, régi szeretőkkel és még egy csomó fajta dologgal, ami nehézségeket hozhat és konfliktus helyzeteket teremthet. Ráadásul itt bekúszik a képbe egy gyilkosság is, amit főszereplőnk követ el és aminek következtében az élete elkezd darabokra hullani. A rendőrök a sarkában vannak, ezért újra a kokain és az alkohol lesz a barátja, miközben még a recepciós lányt is berángatja egy kósza menetre a mosdóba. Ebből teljesen világossá válik, hogy a családi élet is borul és a felesége, Devon (Olivia Wilde) sem képes tovább ennyi titok közt fenntartani a házasság intézményét. Másrészről megkapunk már az első részben egy bandát, a Nasty Bits-t, aminek a frontembere az a wannabe kölyök rock-sztár, akinek a legendájára pontosan ki van éhezve egy ilyen típusú történet (amúgy a frontembert Mick Jagger fia alakítja a sorozatban). Ennek a zenekarnak a zaklatott sorsára és befuttatására koncentrálunk főként, ami természetesen tele van simliskedéssel, műmarketinggel és a kockázat is óriási. Közben persze a háttérben ott vannak az egyéb szálak, ahogy a kiadó megpróbál életben maradni, ahogy barátságok mennek tönkre az üzlet árnyékában, ahogy a kábítószer elveszi az agyakat, ahogy fogy a pénz és nő a tét, ahogy az ebben a mókuskerékben résztvevő bürokratikus útvesztőben vért izzadnak a titkárnőktől kezdve a legnagyobb fejesek is és mindeközben felbukkan egy egy Andy Warhol, Led Zeppelin, David Bowie, csakhogy folyamatosan érezzük melyik évtizedet is tapossuk pontosan. A hip-hop, a punk, a blues, a soul és a disco épp csak beleköhögnek a közönség arcába és nagyon óvatosan, de mégis határozottan elindulnak meghódítani a világot.

Nagyon szép korrajz lenne ez, a Mad Men például hihetetlen jó volt ebben és itt is valami hasonlót várunk, csakhogy nem kapjuk meg. A díszlet például teljesen rendben van, a zenék valami isteniek és rengeteget kapunk belőle, hosszú percek mennek el vele, de simán megéri, azonban valahogy mégsem fonódunk bele szépen óvatosan ebbe a korba. Túl darabos az egész, ráadásul a gyilkossági szál teljesen érdektelen, általában el is feledkeznek róla, aztán meg valami alapvető mozgatórugóként próbálják használni, de nincs tétje, csak egy olcsó indok volt arra, hogy Richie visszaessen a káoszba, ami jobban illik a szex-drogok-rock and roll szentháromságba. Nincs az a bakelitillat és varázslat, mint amit várnánk, ráadásul nem szépen és ívelten vezet végig minket ebben a világban. Az a legjobb szó rá, hogy túlerőltették és ettől nagyon sokat veszít a természetességéből, plusz nem csinál mást csak ráerősít a sztereotípiákra. Igazán szimpatikus karakter sincsen benne, a viccesnek szánt szereplők néha kínosak inkább a poénjaikkal, ráadásul ők is túl egysíkúak és szélsőségesek.

Bakelit Scorsese oda tette magát a majd két óra hosszú pilotban és szuperek voltak a lassítások, egészen felpörgetett minket, de berántani se ott nem sikerült neki, sem később. Talán az utolsó részekre tér magához újra a sorozat, amikor végre elkezd tétje lenni a cselekedeteknek, ahol kiderülnek titkok és ahol megérkeztünk azokhoz az eseményekhez, amelyekre jó pár részen keresztül vártunk; például a Nasty Bits fellépése és annak balhéja. Akkor éreztem igazán először, hogy bár abba a korba születtem volna bele, ahol a rock and roll-t őszintén meg lehetett élni.

Bobby Cannavale-n kívül nincsen kiemelkedő színész a szereplők közt, de vele is az a legnagyobb probléma, hogy nem szerethető egyértelműen, nála is néha darabos a karakter és így nehéz őszintén drukkolni neki. A másik legtöbbet látott karakter Olivia Wildé, akit a legtöbben Tizenhárom néven ismernek a Doktor House-ból. Vele az a gond, hogy nem tud olyan erőteljes lenni, mint ahogy azt a készítők szeretnék, akik egész egyszerűen képtelenek túllépni azon, hogy az a nő gyönyörű. Köszönjük, de mind tudjuk, tisztában vagyunk a lehetetlen szépségével, de annyi potenciál lenne még benne, ha hagynák, hogy szerepeljen is és ne csak bábu legyen.

Nem nézhetetlen sorozat a Bakelit és biztosak vagyunk benne, hogy belátják a hibáit, mert a kritikai visszhanggal, a közönség véleményével és a nem túl virágos nézettségi adatokkal is tisztában vannak. Szóval az HBO ennek következtében már el is küldte Terence Winter író-producert, pedig ő a Maffiózókban eléggé bizonyított. Szóval sajnáljuk nagyon és tudjuk, hogy vannak olyan dolgok és időszakok amik túl őrültek voltak ahhoz, hogy egy laza díszlet és pár jó színész elhozza nekünk, de mi nagyon szerettük volna.10_7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Liliom ösvény
Következő cikk Játszma a David Fincher filmekkel

1 Comment

  1. 2016. május 21. szombat

    […] Teljes cikk olvasása az HETEDIKSOR.hu-n… […]