Wayward Pines, író: Blake Crouch, szereplők: Matt Dillon, Toby Jones, Juliette Lewis, Carla Gugino, Charlie Tahan, Shannyn Sossamon, Melissa Leo, színes amerikai dráma és sci-fi sorozat, 60 perc, 1 évad, 2015- (12)
A Wayward Pines nem hoz semmi újat a sorozatozásban, hiszen egy misztikus kisváros fura történéseibe esünk bele, ami egyben egy negatív utópia, minden lépést rejtélyek és szépre nyírt tuják szegélyeznek, de ezzel együtt semmi olyan nem történik, amit ne láttunk volna még. Blake Crouch regényét adaptálta a FOX, aminek már a második évada is úton van, viszont őszintén szólva túléltük volna, ha már az első évad kimarad az életünkből.
Sokan kezdték el hasonlítani a Wayward Pines sorozatot a Twin Peaks-hez, de ez nagy hiba volt, bár mindkettőben egy ügynök áll a középpontban és a címet adó kisvárosok szinte önálló szereplőkként funkcionálnak, amiknek a néző majdhogynem lakosává válik, de ezen kívül, már csak a minőség és eredetiség miatt is, kár lenne még több közös pontot keresni. Ugyanis Wayward Pines nem igazán képes befogadni minket és nincs bennünk az a fajta lelkesedés, ami arra késztetne, hogy visszavágyjunk részről részre a városkába, egyszerűen képtelen számunkra kényelmes atmoszférát teremteni.
A történet szerint Ethan Burke (Matt Dillon) elindul a címben szereplő városba, hogy két eltűnt nyomozót felkutasson. Érkezése azonban nem megszokott, ugyanis autóbalesetet szenved és amikor magához tér már Wayward Pines kórházában fekszik, egy teljesen kihaltnak tűnő épületben, ahol egy mosolygós, mégis rendkívül furcsa ápolónő (Melissa Leo) foglalkozik vele. Ethannek és a nézőknek is feltűnik, hogy valami nincs rendben ezen a helyen, minden annyira szokatlan és a normáltól eltérő. Ez az érzés csak tovább erősödik benne, amikor bemegy a városba és észreveszi, hogy az emberek rettent különösen viselkednek; álszentül kedves mindenki, mintha valami titkot szorongatnának a kezeik közt és mindenhol megfigyelés és lehallgatás alatt tartják az embereket.
Az első pár részben ezt a misztikát építik föl, ami egyre jobban körvonalazza, hogy mivel is van dolgunk. Wayward Pinest ugyanis nem lehet elhagyni, az egész körbe van véve egy hatalmas elektromos kerítéssel, de ez lenne még a legkisebb gond, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy itt a seriff által elkövetett nyilvános kivégzések a szökni próbálók ellen teljesen bevett szokásnak számítanak, szinte már majálist idéz az esemény, leszámítva, hogy az egész hangulata durván szektásnak tűnik. Ethan nyomozó megismerkedik egy nővel (Juliette Lewis), aki elmondása szerint minden itt élőbe belehelyeztek egy chipet. Az, hogy nincs tévé, telefon, rádió még csak a kisebbik gond, ami azonban a legmegmagyarázhatatlanabb még mindezek közt is, hogy mi lett az idővel. Ugyanis a főszereplő megtalálja a pár hete eltűnt ügynököt, Kate-et (Carla Gugino), aki elmondása szerint már több, mint tíz éve él a városban és nem akar beszélni a történtekről. Ethan egyre idegesebb a tudatlanságban, amit a néző meg tud érteni, azonban megnyugtatásra neki az ad legalább okot, hogy nem sokkal később, szintén egy autóbalesetes történettel, megérkezik felesége és fia is hozzá, így most már nem csak ő akar szökni, hanem a családját is ki akarja menteni. A hely polgármestere egy Dr. Jenkis (Toby Jones) nevű férfi, aki nagyon ritkán mutatkozik meg és valójában egy elborult tudós. A plusz poén pedig, hogy 4028-at írunk, pedig főhősünk 2014 egyik napján indult el Wayward Pines-ba. Az évad felénél aztán borul minden, a választ tálcán szolgálják föl nekünk és a sorozat onnantól kezdve arról szól, hogy így, a titok teljese leleplezésével, mihez kezdenek a város lakói.
A Wayward Pines lehetne egy nagyon izgalmas sorozat is, de annyi sebből vérzik, hogy kár lenne hozzá mentőt hívni. A történet bonyolultabbnak tűnik, de valójában nem az. Misztikus szeretne lenni, amit úgy ér el, hogy nem oszt meg velünk semmilyen információt; így könnyű titokzatosnak lenni, ez nem lett egy spanyolviasz, a nézőnek opciót sem adnak rá, hogy valami úton elinduljon és gondolatai legyenek arról, hogy mi történik, végül meg az egész megoldást elmondják egy hosszabb monológban, ami kicsit érdekes, de cseppet sem eredeti. Ráadásul annyira szaladnak a történettel, hogy a szereplőket nincs időnk megismerni, megszeretni, így nem lesz számunkra tétje semminek. Abszolút könnymentes marad a szemünkben bárki halála, inkább arra vannak rákoncentrálva, hogy túlmisztifikálják a város működését, de ez erőltetett lesz és a szektás íz megint nem vált ki túl sok szimpátiát.
Bár a fenyveserdők és hegyek közé szorított Wayward Pines jó helyszínnek hatna, valahogy mégsem tűnik élhetőnek. Annyira nem hiteles az egész, hogy végig attól félünk, hogy ráesik a színészekre a díszlet, amit igazából annyira nem is bánnánk, mert borzasztó alakításokat kapunk. Senkit nem lehet kiemelni, sajnos mindenki túljátssza, mint egy broadway előadás, még a messziről üvöltő parókák is stimmelnek. Nem irigylem mondjuk a szereplőket, mert elég egysíkúak a karakterek. Vannak a gonoszok és a jók, nem igazán mozdul senki semmilyen irányba.
A történet olykor átgondolatlannak tűnik, ráadásul az is nehezíti a dolgot, hogy a felénél jön egy teljes stílusváltás, amihez nem ártana alkalmazkodnia a sorozatnak, de már az alapkoncepcióval is voltak problémái. Izzad az erőltetettségtől itt-ott, pedig értjük mi, hisz a szánkba rágták, hogy az emberiséget akarja szimbolizálni kicsiben, a társadalmat, amit tudjuk, hogy nehéz nagy egészként irányítani és helyes utat felvázolni előttünk, mert olykor önmagunk legnagyobb ellenségei vagyunk.
Unalmas, sajnos végig unalmas, szinte egyszer sem emelkedik meg a hangulat, pláne hogy az izgulás helyett inkább csak ütjük a fejünket a falba, hogy miért viselkedik a szereplők fele ennyire logikátlanul. Olyan párbeszédekkel megy el az idő, amiben az egyik fél könyörög a másiknak, hogy bízzon benne, de bizonyítékot nem tár elé, pedig akkor jelentősen csökkenthetnék a felesleges szenvedésekre és veszekedésekre elpazarolt időt.
Mindemellett a Wayward Pines nem nézhetetlen és értjük az ideológiáját, tudjuk, hogy mi volt célja, de nem sikerült olyan izgalmasra, mint ahogy szerették volna. Pedig az egyik részt Antal Nimród rendezte és a producerek közt ott van M. Night Shyamalan, aki a Hatodik érzéket rendezte, de úgy látszik ez is kevés volt ahhoz, hogy valami igazán jó sorozatot kapjunk.
