Vizetállók: Krang kora (egész estés teaser trailer)
A TMNT reboot két éve nem sok vizet zavart: az új eredet (és karakterek), a popkult poénok és a hegyoldali üldözés volt csupán kiemelendő, igaz utóbbi nagyon. A kasszáknál nem igazán hasított, a toplistákat sem uralta túlzottan, de a nemzetközi bevétel elég lett a már akkor rebesgetett folytatáshoz. Nagyjából most is így állunk…
Az idei ötödik szuperhősfilm az egyetlen, ami nem a Marvel vagy a DC égisze alatt jön ki, bár ezen filmsorozat nem is a képregény kiadója (Mirage), sokkal inkább a jelenlegi rajzfilmet gyártó Nickelodeon és Michael Bay producer közös gyermeke. Baynek csak ez jutott a „hőstortából”, ebből kell univerzumot építenie (el is kezdi…), s bár egyik epizódot sem rendezte, mind a zenében, mind a képi világban, mind Megan Foxban találunk hasonlóságokat a Transformersszel, amely immár ugyebár a készülő Hasbro filmuniverzum része.
No, de hát ha Bay, akkor bizony CGI és robbanás is kell dögivel. Előbbi már az első rész esetén is ellenszenvet váltott ki sokakból, akik vagy beöltözött embereket, vagy tisztán rajzfilmfigurákat akartak volna látni a ronda mocap tekik helyett. Bár a végtermékben ez már nem volt (talán) annyira vészes, akik a finomítások ellenére sem tudták megszokni a tiniket tavaly előtt, netán még a 2007-es direkt számítógép animációs mozifilmtől is távol állnak, nos azok messzire kerüljék el ezt is, itt ugyanis már mutáns teknősök és patkány mellett akad varacskos disznó, orrszarvú, magát a levegőben Lego Halálcsillagként összerakó űrbázis és egy rágó-agy-polip keverékű idegenlétforma is. Szóval nekik max a humor adhat valamit.
Akinek pedig esetleg herótja lenne a Bay filmek lényegében értelmetlen történeteitől, ők is szépen távozhatnak. A többiekkel viszont maradunk, sőt akár jól is szórakozunk a látottakon! Ha ugyanis megszokod a döntött kameraállásokat és a lények kinézeteit, továbbá szemet hunysz a sztori hülyeségei felett is (amely egy magát 1987-től nem túl komolyan vevő franchise esetében talán nem is vétek), akkor igen kellemes perceket szerezhetnek a Nindzsák.
Az első rész kicsit sötétebb tónussal rendelkezett, de létezik olyan képregény is és azért az eredeti trilógiának is voltak sötét sikátoros pillanatai. Na, ez a rész viszont abszolút elmegy a rajzfilmek és a platformjátékok hangulatába, minden téren. És ez nem válik hátrányává, sőt!
Bár nem emlékszem konkrétan a főhősök dizájnjain kívül semmire a ’87-től ’96-ig futó, közel 200 részes rajzfilmből, ahogy az élőszereplős sorozatból is csak annyi maradt meg, hogy az a filmek valamiféle folytatása meg van a lányteknős. Szóval nem mondhatni, hogy túl nagy, mindent köp-vág fanként ültem be a filmre, de mivel lehetett hallani olyan hangokat, amik azt sugdolózták a Super Bowl trailer óta, hogy ez bizony rajzfilmesebb lesz, így arra készültem. És ezt teljes egészében megkaptam! Ergo a valódi rajongók, akik túlélték a látvány okozta esetleges fájdalmakat és még itt vannak, még több kis easter eggnek és kitekintésnek örülhetnek majd (gondolom…), bár azért messze nem egy Deadpool, hiába mindkettő a szuperhősség paródiájának, vagy komolytalan adaptációjának fogható fel.
A történetre kár is sokat fecsérelni, meg úgy eleve nem kell komolyan venni: Zúzó egy éve börtönben, hőseink még az árnyékban vannak (és a civilek körében abban is maradnak, értelmetlenné téve ezzel az alcímet), a babérokat meg April kollégája aratja le. Eközben maga April a csapat „nappali szeme”, aki oknyomozói ügyességben még Lois Lane-t is lepipálva rájön, hogy Zúzó átszállítása közben szöktetést terveznek.
Ez meg is történik, hiába érkeznek meg már Leóék is a buliba. (Az üldözés amúgy a film egyik legjobb pontja, Bay ezekhez mindig is értett.) A rabszállítót az akció végén sikeresen einstandolja két idióta rab, kik nyomába az a wannabe nyomozó Oliver Que… Casey Jones ered, akinek senki nem – főleg nem a főnyomozó – hiszi el a csatornafedeleket lövő kukásautó és az időközben alternatív dimenzióba teleportálva univerzumot építő Zúzó esetét. Itt jön a képbe Krang, a film további részét képző kincskeresés és egy emberekből állati géneket kihozó anyag.
Kisebb színészváltások történtek, de alig érzékelhetően: van itt első részes cameo mással nagyobb szerepben, vagy eddig nem konkrétan mutatott arc (mondjuk Tony Jaa még így is érzékelhetően máshogy néz ki elődjéhez képest), meg akad eredeti szinkronhangos váltás is, de az egyetlen valóban észrevehető különbség meg oly jelentéktelen, hogy nem foglalkozunk vele, Whoppi Goldberg hiánya pedig csak a film legvégén válik érzékelhetővé. És a többiek?
Kevesebb Szecska Mestert kapunk, de sokkal többet és jobban kidolgozottabban a Leo, Donnie, Ralph és Mikey közti kémiából, dinamikából, súrlódásokból (a lötty pl. őket emberré varázsolná, ez a csapatot is megosztja az emberek közé vágyók miatt). Viszont a humort ezúttal már nem csak ők és az elsőből copy-paste alakítást nyújtó Will Arnett szolgáltatja, hanem Stephen Amell, akitől bár képtelenség elvonatkoztatni 100 résznyi Zöld íjászt, mind hozzá, mind az új gonosz sidekickekhez (az időközben a szer hatására átalakult rabokhoz) köthető őszinte nevetés a nézők soraiból. Bár Amell nem túl eltérően játszik definiáló szerepétől, most abban nincs túl sok különbség, ha hoki maszkban vagy zöld csuklyában osztja valaki az igazságot. Megan Fox meg szokásos, kiemelt eyecandyként díszeleg, bár April szerepében amúgy teljesen okés.
Gonoszoknál Zúzó voltaképp az első rész William Fitchnere lett, eddigi helyét pedig az idegen lény, Krang tölti be. Klisék vannak bőven, de minek ezeket véresen komolyan venni egy mutáns tinédzser teknőcnindzsákról szóló filmben? Átlagprofesszornak itt van még a főképp negatívan megítélt Tyler Perry is, aki a Holtodiglan után ismét kilépett önmaga árnyékából… mármint hogy vele sincs nagyobb baj.
Ahogy a már tárgyalt dolgok betartásával/elviselésével a filmmel sincs igazán. Jó, egy fingós poén most is becsúszik, de alapvetően Casey Jones hülyérevétele, az NBA döntőben felbukkanó pizza New Yorkban, vagy a film legjobb részénél benyögött (a havas tájat itt az Amazonas vidéke, vízesései és légtere váltja föl – hasonlóan erős és év végi toplistákat érdemlő üldözős-zuhanós jelenettel) Halálos iramban 7 utalás fergetegessége jellemzi a humort. Pont úgy, hogy az az átlagnézőnek megfeleljen.
De az a Bosszúállók és kis részben Pixel koppintású finálé most sem sül el igazán jól. Akárcsak két éve, úgy ezúttal is a legjobb jelenet után jön nem sokkal a kevésbé működő városostrom, s míg 2014-ben a Batman: Keződik!-et és Csodálatos Pókember első részét idéztük meg (konténerek, méreganyag), addig itt idegen hajó érkezik egy dimenziókapun New York fölé. Mint mondtam, Baynek a TMNT jutott a hőstortából, de ezt nem másolással kéne kihasználnia. A film ezen a pontján hirtelen megbicsaklik, ahol már kezdjük érezni a múltkorinál 12 perccel hosszabb játékidőt és mivel ezzel az élménnyel távozunk a teremből…
Janem! Legalábbis az nem, aki kedveli az eredeti rajzfilmsorozatot. Ők egy nagyon kellemes és jól eső meglepetést kapnak a végefőcím során, ami biztos feledteti párakkal az éppen látottakat – amiből már csak a „folytatása következik” felirat és a stáblistás jelenet hiányzott. Azaz pont azokkal, akiket nem küldtünk el már az elején és itt vannak. Ettől függetlenül a csúcspont akkor sem áll a helyzet magaslatán, nem úgy, mint teknőseink az utolsó vágóképen.
Zenében jobb az előzőnél, bár különösebben egyik részé sem túl emlékezetes. Itt tán dominánsabb picit, de semmi extra, ellenben a haldokló 3D-vel szemben! (A visszatérő poénok egyikeként szolgáló karácsonyi hip-hop album viszont soha ne készüljön el, ilyen előzményekkel! – apropó, de jó, hogy nem tolták túl Mikey Megan Fox fétisét, mint visszatérő elemet.)
A térhatás bizony az első kaland után itt is remekül szuperál, sőt, megkockáztatom, a pénzét is megéri. Nyilván ne egy IMAX-re gondoljon senki, de a saját technikai feltételének korlátait teljes mértékben kielégíti, és ha másért nem, akkor ezért – meg a brazil jelenetért – érdemes tenni vele egy próbát a moziban. Amúgy kis extra érdekesség, hogy a filmbéli térképen Brazília és Argentína valamiféle rejtélyes bugból kifolyólag összeolvadtak, ajánlott figyelni.
Akinek tehát az előző tetszett, annak ez is fog. Kábé ugyanazt kapjuk, talán kicsit finomítva, hangulatosabban és kiforrottabban. A pontozásom szóljon a filmélmény finálé előtti részéig, addigra talán elég kellemes percet, momentumot adtak nekünk csatornalakóink és társaik, hogy a végét már valahogy kibekkeljük… Elvárások nélkül az egész azon múlik, mennyire vagyunk fogékonyak a téma iránt, vagy megengedőek pár lefektetett szabállyal szemben.
Ezt téve a laikusok is jól szórakozhatnak a filmen. Lehet, hogy egyszer, de akkor biztosan.
(Ui.: A gyerkőcöket meg nem kell félteni a 12-es karikától.)
