Bone Tomahawk; rendező: S. Craig Zahler; főszereplők: Kurt Russell, Patrick Wilson, Richard Jenkins, Matthew Fox, Lili Simmons, David Arquette; amerikai western-horror; 132 perc; 2015 (18)
Sípszó után
Kurt Russell mostanában western üzemmódban van, és ebben a filmben úgy néz ki, mint aki szinte át sem öltözött az Aljas nyolcas forgatása után. A forgalmazás azonban kicsit megtréfál, és pont fordítva történt a dolog: A Csontok és skalpok közvetlenül a Tarantino film előtt forgott, csak nálunk később mutatják be.
Valljuk be, eddig nem nagyon volt megszokott párosítás a western és a horror műfajok összemixelése. Western/sci-fit már láttunk, a Cowboyok és űrlényeket, kihagyott ziccer volt, és az ember reménykedett, hogy hátha egy moziforgalmazásra kerülő western/horrorban jobban bízhat. Igen ám, de ebben az esetben valójában blöffről van szó, ugyanis a Csontok és skalpok nehezen nevezhető horrornak, sokkal inkább beférne a torture porn kategóriába, vagyis oda, ahol az Eli Roth kaliberű direktorok dolgoznak.
Ennek a filmnek a rendezője a szakmában eddig nem igazán ismertnek tekinthető S. Craig Zahler, akin sajnos érződik, hogy ez az első dirigálása. Bizonyos negatívumok nyilván nem az ő számlájára írhatók, például az, hogy a képsorokról süt az elképesztő olcsóság. A film első harmadában egy vadnyugati kisvárosban járunk, amiről az az ember érzése, hogy valójában csak kartondíszleteket látunk, valójában nem is építették fel a házakat, csak az elülső részeket, és egy árva statisztát sem látunk az utcákon – ők valószínűleg már nem fértek bele a költségvetésbe. Mindez azért is hat furcsán, mert viszonylag neves színészek bukkannak fel a produkcióban, de úgy látszik, mindenre már nem jutott pénz.
A Csontok és skalpok egy másik problémája a túl hosszú játékidő; különösen azok a jelenetek lettek elnyújtva, amikor a „mentőexpedíció” a vérszomjas indiánok rejtekhelye felé halad. A film megtekintése után még sokáig morfondíroztam azon, hogy mi volt az, ami nem tetszett, aztán végül rájöttem: a vágás. A megfelelő feszültségkeltés helyett, mindenféle felvezetés nélkül, egyszer csak mindig előront egy indián egy szikla vagy egy bokor mögül, Kurt Russell és társai meg lelövik őket, ahogy kell. Ekképp ritka velejárója az izgalom a képsoroknak, márpedig egy western/horrort illene legalább egy kicsit paráztatósra megcsinálni. Ettől függetlenül Zahler alkotásának van egy szerethető félamatőr bája, ha lehet ilyet mondani egy olyan filmről, amiben felbukkan egy-két igencsak gyomorforgató képsor.
A Cowboyok és űrlényekhez hasonlóan tehát ismét egy kihagyott ziccerrel gazdagodik a westernhibridek univerzuma, de ahhoz képest a Csontok és skalpok legalább nem akar többnek látszani, mint ami: vagyis egy B-kategóriás trash-mozinak.
