Aljas nyolcas


aljas nyolcasAljas nyolcas (The Hateful Eight); rendező: Quentin Tarantino; főszereplők: Samuel L. Jackson, Walton Goggins, Jennifer Jason Leigh, Kurt Russell, Tim Roth, Michael Madsen, Demian Bichir, Bruce Dern, James Parks, Channing Tatum; amerikai western; 167 perc; 2015 (18) 

A nyolc utas és a halál 

A Django elszabadul után Quentin Tarantino maradt a westernnél, bár a miliőt szinte bármilyen más belső helyszínre fel lehetne cserélni, a néző pedig ne csodálkozzon, ha úgy érzi, hogy nem is filmet, hanem színdarabot lát. 

aljas nyolcasAz utóbbi időben többeknek sikerült kiakasztani Quentin Tarantinót, legyen szó pofátlanul kérdező riporterről, forgatókönyvet szivárogtató hackerekről, különböző rendőrszervezetekről, illetve a filmjét kevesebb vásznon adó mozihálózatról, de hát így jár az, aki egyszerre mutatja be a filmjét a Star Wars-szal. A script kiszivárogtatása miatt majdnem be is fagyasztotta a projektet, és még az is megfordult a fejében, hogy megírja a sztorit regényben, de aztán mégis kötélnek állt (ez a cselekmény ismeretében egy borzasztó szóvicc akart lenni, elnézést).

Valószínűleg úgy érezte a Django után, hogy még eléggé erőteljes westernhangulatban van, bár az Aljas nyolcas nem feltétlenül tobzódik a klasszikus westernfilmes elemekben. Pedig itt van a nálunk hamarosan ismét koncertező Ennio Morricone is, szóval minden adott lenne egy jó kis spagettis nosztalgiázáshoz, de ha bármi is visszaköszön ebben a filmben, az nem más, mint a tarantinoizmusok, már ha vannak ilyenek, márpedig vannak. Ez QT első alkotása, amit nem feltétlenül mások munkáiból ollózott össze (viszont sokat merített első saját rendezéséből, a Kutyaszorítóban című debütből), és ez tőle meglehetősen váratlan húzás, bár van itt még meglepőbb fejlemény is.

Aljas nyolcasAz Aljas nyolcas ugyanis egy kamaradarab, minimum kétharmada egy tágas házban játszódik, úgyhogy ne csodálkozzunk, ha egyszer majd valaki színdarabot adaptál belőle. A film maradék egyharmadában meg egy hintó belsejében ülünk a főszereplőkkel, akiknek elsődleges céljuk, hogy menedéket találjanak a hideg elől. Az első óra irtózatosan lassan telik el, hiába jók a színészek és szikrázóak a párbeszédek, szokás szerint. Samuel L. Jackson nagyszerű (Tarantinónál ő mindig az), Kurt Russell rég volt már ilyen jó (sőt, nem is biztos, hogy valaha is volt-e ilyen jó), Walter Goggins is igyekszik nem túlspilázni a karakterét, ami viszont a Blatter-szerepből pánikszerűen menekülő Tim Roth-nak nem mindig sikerül. Utóbbi már-már Monty Pythonos manírokkal színezi az alakítását, és a karaktere láttán olyan érzése van az embernek, hogy Christoph Waltz épp nem ért rá.

A pálmát mégsem a férfi főszereplők, hanem Jennifer Jason Leigh viszi el, aki folyamatosan Regan Macneillé változik, és ez a párhuzam nem is meglepő annak tudatában, hogy a film felhasználja Morricone egyik zenei betétét az Ördögűző 2-ből. És nem ez az egyetlen zenei meglepetés: az újonnan komponált témák mellett három olyan darab is felcsendül, amit az olasz maestro annak idején a Dologhoz komponált, de azok végül nem kerültek bele John Carpenter horrorfilmjébe (ahol ugye szintén nagy szerepet kapott a hideg). Leigh mellett amúgy Morricone az, aki a legtisztességesebben teljesít, és becsületére váljon, hogy szinte semmilyen spagetti westernes elem nem bukkan fel a soundtrackben.

Nem könnyű a filmről spoilerezés nélkül beszélni, úgyhogy többet nem is fednénk fel, csupán annyit jegyeznénk meg, hogy az Aljas nyolcas egy rendkívül lassan kibontakozó, majdnem három órán át tartó epikus kamaradráma, ami talán tényleg hatásosabb lehetett volna regényként, vagy színdarabként. Tarantino legújabb munkája egyben a leggyengébb is, a Halálbiztost leszámítva, de persze minden viszonyítás kérdése – a saját életműben nem áll kiemelkedő helyen, az átlagos mozitermésben viszont akár üde színfoltnak is tűnhet.

10_7

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A 10 legjobb magyar klip 2015-ből
Következő cikk Tetthely, Az Öreg, Két férfi, egy eset