Ma van kereken három évtizede, hogy a Queen legendás koncertet adott a Népstadionban, és ezen alkalomból mi már tegnap (nem mellékesen Roger Taylor születésnapján) elkezdtük összeszedni a szerintünk harminc legjobb Queen dalt. Első körben eljutottunk 30-tól 16-ig, most pedig következzék a legjobb 15. A végén pedig lesz egy bónusz track, mert hát ami jár, az jár.
15. Liar
megjelenés: 1973. július 13.
album: Queen
szerző: Freddie Mercury
hossz: 3:01 (kislemez), 6:26 (album)
A Queen a negyedik lemezén rukkolt elő a Bohemian Rhapsodyvel, de tulajdonképpen már az első albumukra raktak többtételes, bonyolult szerzeményt: ez volt a Liar. Ha még csak körvonalakban is, de megvan benne minden, ami aztán később a Queen védjegyévé vált, legalábbis ami a bombasztikumot és a témaváltásokat illeti. A dal eredetileg Lover címre hallgatott, a végső szövegébe Freddie pedig még a Merkúrt is beleszőtte, így ez volt az egyetlen alkalom, hogy úgymond megemlítette a művésznevét egy Queen számban. Hét hónappal (!) az album megjelenését követően a Liar kijött kislemezen is az USA-ban, fele olyan rövid változatban, és egyáltalán nem került fel a listákra. A koncerteken egy darabig viszont biztos pontnak számított, de a nyolcvanas évekre már kikopott a setlistből. A Queen a Works turnén aztán ismét elővette, rövidített változatban, a Magic koncerteken pedig már csak a riffjét játszotta el May, a Tear It Up intrójaként.
14. Seven Seas Of Rhye
megjelenés: 1974. február 23.
album: Queen II
szerző: Freddie Mercury
UK: 10.
hossz: 2:47
Ez egy fontos darab a Queen katalógusban, ugyanis a Seven Seas Of Rhye lett az első slágerük, ami felkerült a brit listára, és egyből be is jutott a top 10-be. Már az első Queen albumon felbukkant az előzménye, instrumentális formában, Freddie aztán írt hozzá szöveget, és ugyan csak ő van feltüntetve szerzőként, állítólag May is jelentős mértékben hozzájárult a dal végső formájához. A zenekar korai érájában Mercuryt jelentős mértékben foglalkoztatták a mondák (akárcsak a Led Zeppelin frontember Robert Plantet), és ebben a dalban (is) ki tudta élni az ilyen jellegű hajlamait. Az általa kitalált Rhye nevű hely több korai Queen szám szövegében is felbukkant, de itt játszotta a legfontosabb szerepet. A dal, melynek végén a zenészek az I Do Like To Be Beside The Seaside című music hall darabot éneklik viccelődve, 1976-ig maradt műsoron, de aztán a Works turnén ismét előszedte a zenekar, a Magic koncerteken pedig rövidebb változatban adta elő.
13. We Are The Champions
megjelenés: 1977. október 7.
album: News Of The World
szerző: Freddie Mercury
UK: 2., US: 4.
hossz: 2:59
Ahogy már említettük, a We Are The Champions a We Will Rock Youval közös A-oldalú kislemezként jelent meg, és mindkét dalból óriási sporthimnusz lett, ami nem is csoda, hiszen a zenekar eleve arra szánta őket, hogy a stadionokban a tömeg egyszerre ordíthassa őket. Népszerűsége közel négy évtizede töretlen, 2005-ben egy szavazáson ez lett a világ legnépszerűbb dala, hat évvel később pedig egy fura kutatás azt a tudományos végkövetkeztetést hozta ki, hogy a We Are The Champions-nek van a legfülbemászóbb dallama a világ összes slágere közül. A News Of The World turnétól kezdve minden egyes Queen koncertet ez a dal zárt, beleértve a Live Aides miniszettet, a budapesti bulit és a Freddie emlékkoncertet is, ahol Liza Minnelli énekelte el (olyan is lett). Ez volt az a szám, ami a legjobban próbára tette Mercury énekesi képességeit (sokak szerint amúgy a Live Aiden énekelte el legjobban a dalt élőben), és pont a minap szerepelt ismét a hírekben, ugyanis az életben maradt Queen tagok nem kis bosszúságára Donald Trump felhasználta a dalt a választási kampánya során, természetesen engedély nélkül.
12. Keep Yourself Alive
megjelenés: 1973. július 6.
album: Queen
szerző: Brian May
hossz: 3:45
A legelső megjelent Queen dal: ez volt az első kislemezük, és a debütáló albumon is ez az első szám. Noha csak 1973-ban adták ki, elvileg már három évvel korábban megírta May akusztikus gitáron – abban az időszakban, amikor még meg sem volt a Queen név (a zenekar korábbi inkarnációját Smile-nak hívták), és John Deacon sem volt még a képben. Eredetileg ironikus dalnak indult, de aztán Mercury énekével minden megváltozott. 1971-ben felvettek belőle egy demóváltozatot, és kisebb érdekesség, hogy a kislemezváltozat noha ugyanolyan hosszú, mégis eltér az albumverzióhoz képest. Annak ellenére, hogy eredetileg semmilyen listára nem került fel a megjelenéskor (a kritikák is vegyesek voltak, bár az NME recenzora dicsérte a „jó énekest”, a Rolling Stone pedig kifejezetten pozitív hangnemben írt a dalról), később mégis hosszú ideig koncertfavorit maradt a Keep Yourself Alive, a Game / Flash Gordon turnékkal bezárólag, aztán a Works bulik során ismét előkerült, egy egyveleg részeként.
11. Radio Ga Ga
megjelenés: 1984. január 23.
album: The Works
szerző: Roger Taylor
UK: 2., US: 16.
hossz: 5:44
Valamiért a Queen rajongók nagy része leszólja a Radio Ga Gát, mondván, hogy csak egy hatásvadász szintipopsláger (nem is csoda, hiszen egy dobgépen íródott), ezen sorok írója viszont ezt a dalt hallotta a zenekartól először, és elképzelhető, hogy a nosztalgiafaktor egy kicsit belejátszik a viszonylag előkelő helyezésbe. A Works nyitódalát a dobos Roger Taylor szerezte, aki az elejétől kezdve szállított mindig legalább egy dalt lemezenként, és ő is énekelte őket, de aztán a nyolcvanas évektől kezdve inkább Mercuryra hagyta a feladatot. Így volt ez a Radio Ga Ga esetében is, bár meg kell jegyezni, hogy a frontembert simán fel lehetett volna tüntetni társszerzőként, ugyanis alaposan átalakította a dalt, miután Taylortől megkapta a vázlatot. A dobos állítólag annak hatására írta a számot, hogy gyerekkorában mindig szívesen hallgatta a rádiót, és hogy a videóklipek, az MTV meg mindenféle parasztvakító tévéműsorok megjelenésével a rádióhallgatás elkezdett egy kicsit anakronisztikussá válni. A szöveg több történelmi rádióműsort is megemlít (pl. Winston Churchill háborús beszédét, illetve Orson Welles marslakós ijesztgetését), a klip pedig egyrészt John Deacon majomkenyérfa frizurája, másrészt a Metropolis című Fritz Lang klasszikusból átvett képsorok miatt marad emlékezetes. Több korábbi Queen dalhoz hasonlóan ezt is remekül lehetett együtt tapsolni/kántálni, úgyhogy a hátralévő koncerteken, többek között a Live Aiden és Budapesten is elhangzott. Az emlékkoncerten Paul Young gyalázta meg, arról meg ne is beszéljünk, hogy honnan van Lady Gaga neve.
10. Gimme The Prize (Kurgan’s Theme)
megjelenés: 1986. június 2.
album: A Kind Of Magic
szerző: Brian May
hossz: 4:34
Idén nem csak a budapesti Queen koncert, hanem a Hegylakó című film is a harmincadik jubileumát ünnepli (meg is jelent vadonatúj kiadásban blu-ray-en), benne egy csomó Queen dallal, amit Freddie-ék külön a filmhez készítettek, aztán ezek felkerültek a Kind Of Magic-re is (a New York, New York feldolgozás viszont sajnos nem, és sajnos a mai napig nem adták ki). Ilyen a Gimme The Prize is, az egyik legkeményebb dal a zenekar diszkográfiájában, és mondani sem kell, hogy a gitáros May szerzeménye. Ahogy az alcím is mutatja, ez a szám a Hegylakó főgonoszának, a Clancy Brown alakította Kurgannek a témája, benne egy csomó hangmintával a filmből. Kicsit szokatlan is volt egy ennyire gitárszóló-orientált szám a Queentől egy olyan korszakukban, amikor náluk a sokkal inkább popos szerzemények domináltak. Ennek megfelelően Mercury és Deacon nem is szerette a dalt, és a rendező, Russell Mulcahy sem volt oda érte. Ezen sorok írója szerint ez a legjobb szám a Magic-en, és két személyes emléke is fűzödik hozzá. Az egyik kevésbé lényeges, a másik talán megemlíthető. Másodikas gimnazisták voltunk, és a csak komolyzenében hívő énektanárunk az egyik órán azt mondta, hogy „oké, nőnap van, a lányok kedvéért ma berakhattok bármilyen zenét.” Az egyik havernál volt egy kazetta, rajta a Kind Of Magic-kel, és pont oda volt állítva a szalag, ahol a Gimme The Prize kezdődik. A jó öreg Hajba tanár úr nagy kegyesen elindította a magnót, és aztán kb. 50 másodpercet követően a haját tépve nyomott a ’stop’ gombra.
9. Innuendo
megjelenés: 1991. január 14.
album: Innuendo
szerző: Deacon / May / Mercury / Taylor
UK: 1.
hossz: 6:30
1990-re Freddie Mercury egészségi állapota már annyira leromlott, hogy az a vele készült utolsó Queen albumon is rajta hagyta a bélyegét. Már a lemez címe, illetve címadó dala is részben az ő betegségére, illetve a témát hajkurászó bulvársajtóra utalt, és hát az, hogy ’innuendo’, nagyjából azt jelenti, hogy ’célozgatás’ (ezenkívül még több dal is érintette a lemezen Freddie betegségét, pl. a These Are The Days Of Our Lives vagy a Show Must Go On). Az Innuendo egy késői Bohemian Rhapsody, több különböző részből lett összerakva: van benne robosztus Led Zeppelines verze, opera-szerű kórus, flamenco betét és klasszikus hard rock szóló is. A flamenco részt May és Steve Howe együtt játszották fel, a Yes gitáros pedig a mai napig nagyon büszke, hogy ő lehetett az egyetlen nem Queen tag, aki valaha gitározhatott egy Queen felvételen. Freddie egészségi állapota miatt a dalhoz animációs videóklip készült, bár a frontember ezt követően még háromszor is a kamerák elé állt (az I’m Going Slightly Mad, a Headlong és a These Are The Days… klipjeiben). Az Innuendo, rendkívül hosszú időtartama ellenére, a number one pozícióig jutott a brit listán (az együttes pályafutása során harmadszor, a Rhapsodyt és az Under Pressure-t követően), a számot pedig, ha már Led Zeppelines hatás, Robert Plant adta elő az emlékkoncerten, de annyira elégedetlen volt a teljesítményével, hogy nem engedélyezte a megjelenését a dvd-kiadáson.
8. Another One Bites The Dust
megjelenés: 1980. június 30.
album: The Game
szerző: John Deacon
UK: 7., US: 1.
hossz: 3:35
A Queen sikeréhez jelentősen mértékben hozzájárult, hogy mind a négy tagja több hangszeren tudott játszani, illetve hogy mind a négyen dalszerzők voltak, és mindegyikük nevéhez több sláger fűződött. A zenekar egyik legnagyobb amerikai sikerét a basszusgitáros John Deacon jegyezte, akihez a négy tag közül a legközelebb állt a funk, és akinek a Game a kedvenc lemeze az életműből (Lovasi András szerint ez az utolsó album, amin a Queen nagyot alkotott). Az Another One Bites The Dustnak eléggé minimál ritmusa és azonnal felismerhető basszusfutama van – nem csoda, hogy nagy kedvenc lett a klubokban, és később számos hip hop előadó hangmintázta. Deacon a basszusriffet egy Chic szám hatására írta, és a végső felvétel majdnem összes zenei hangjáért ő felelt; Taylor csak egy kis doblooppal, May pedig némi gitáreffekttel járult hozzá a számhoz, amiben érdekes módon nem szerepel szintetizátor, noha a Queen ekkor már nem utasította el a szintiket. A legenda szerint Michael Jackson (akivel Freddie nem sokkal később több dalt is felvett) javasolta a zenekarnak, hogy mindenképp jelentessék meg kislemezen. Igaza lett, és később a dal a koncertek egyik csúcspontjának számított.
7. Nevermore
megjelenés: 1974. március 8.
album: Queen II
szerző: Freddie Mercury
hossz: 1:15
Ez az egyik legrövidebb dal a Queen diszkográfiájában, de mindamellett az egyik legizgalmasabb. A második lemezen szerepel, ami két részre osztható: a rockosabb, May uralta A-oldal lett a White Side, a klasszikusabb jellegű Mercury szerzeményeket tartalmazó B-oldal pedig a Black Side. Az utóbbin egymásba folyó dalok hallatán az embernek eszébe az Abbey Road című Beatles album második fele, ahol szintén összekötve hömpölyögnek egymás után a felvételek. A Queen II-n a Nevermore a Fairy-Feller’s Master Stroke és a March Of The Black Queen közé lett beékelve, igazából egy dob nélküli, zongorás balladáról van szó, ami a szívfájdalomról szól, de a cím alapján persze Edgar Allen Poe is könnyen az ember eszébe jut.
6. Don’t Stop Me Now
megjelenés: 1978. november 10.
album: Jazz
szerző: Freddie Mercury
UK: 9., US: 86.
hossz: 3:29
Manapság ez számít a Queen egyik legnépszerűbb számának, talán azért is, mert az önmagukat vokálakrobatáknak hívő jelöltek ezt szeretik elénekelni különböző zenei tehetségkutatókban, de ez nem volt mindig így. A dal ugyan top 10-es helyezést ért el Nagy-Britanniában és az NSZK-ban, mégsem lett belőle instant klasszikus, és a zenekar 1979-et követően levette a műsorról. A Don’t Stop Me Now később aztán mégis hatalmas népszerűséget vívott ki magának, többek között azért is, mert felbukkant több reklámban, tévésorozatban, és filmben. A Haláli hullák hajnala című vígjátékban erre a dalra kezdik el darálni a zombikat a kocsmában, legutóbb pedig a Hardcore Henry egyik szintén nem túl vérmentes jelenetét festette alá. Fura, hogy valamiért hentelős képsorokat szeretnek aláfesteni vele, márpedig ahogy a We Are The Champions-t minden egyik legfülbemászóbb dalának hozták ki tudósok, úgy a Don’t Stop Me Now a legjobb feel-good sláger lett egy közelmúltbeli felmérés során.
5. You’re My Best Friend
megjelenés: 1975. november 21.
album: A Night At The Opera
szerző: John Deacon
UK: 7., US: 16.
hossz: 2:52
John Deacon érkezett utolsóként a Queenbe, és az első két albumon még nem mutatkozott be szerzőként, a Sheer Heart Attackre viszont már hozott saját kompozíciót, ez volt a Misfire. A Night At The Opera felvételei során aztán előrukkolt a You’re My Best Frienddel, ami annyira megtetszett a többieknek, hogy ez lett a második kislemez az albumról a Bohemian Rhapsody után. Márpedig Mercury nem lelkesedett a dalban megszólaló wurlitzer zongoráért, úgyhogy inkább a basszusgitárosra bízta a hangszer megszólaltatását (élőben Freddie rendes nagyzongorán játszotta billentyűfutamot). Deacon a dalt a feleségének címezte, és ez egy igazi klasszikus háromperces popsláger – engem sokáig kevésbé mozgatott meg, de amikor felcsendült a Haláli hullák hajnalában (akárcsak az eggyel hátrébb rangsorolt Don’t Stop Me Now), döbbentem rá, hogy valójában mennyire fülbemászó a dallama.
4. The March Of The Black Queen
megjelenés: 1974. március 8.
album: Queen II
szerző: Freddie Mercury
hossz: 6:33
A Queen vokál titka a stúdióbeli varázsolgatás mellett az volt, hogy három különböző hangfekvésű énekes járult hozzá: Taylor szolgáltatta a magas hangokat, May a mélyeket, Mercury pedig a kettejük között helyezkedett el, és természetesen neki volt közülük a legszélesebb hangterjedelme. A néha már-már túlságosan tökéletes Queen vokál gyakran az élő fellépések kárára ment, ekképp egyik legnagyszerűbb daluk, a March Of The Black Queen soha nem hangzott el koncerteken, maximum egy-egy kisebb részletét adták elő Freddie-ék. Egy igazi Bohemian Rhapsody elődről van szó, csak itt még több a témaváltás: közel tucatnyi különböző részből áll, és ugyan kicsit fésületlenebb, mint a jóval híresebb bohémrapszódia, azért ez is egy majdnem ugyanannyira megkerülhetetlen klasszikus.
3. Killer Queen
megjelenés: 1974. október 21.
album: Sheer Heart Attack
szerző: Freddie Mercury
UK: 2., US: 12.
hossz: 3:00
A Seven Seas Of Rhye már megelőlegezte, hogy a Queen legalább ugyanolyan jó kislemezzenekarrá válhat, mint amennyire albumzenekarként jeleskedett, a Killer Queen után pedig minden kétség eloszlott. Freddie egy kicsit a music hall és a kabarék stílusában írta meg a szerzeményt, de egy pici szorult bele a korszak glamrockjából is. A szöveg egy kurtizánról szól, a dallam pedig állítólag hasonlít egy 19. századi sanzonra (még Marie Antoinette is szóba jön), de hát az egész számot belengi egy igazi színházi vaudeville hangulat. Valójában a dallamvezetés az, ami a legnagyobb bravúr benne – a melódia folyamatosan új utakra téved, és az elejétől a végéig izgalmas marad. A Queen elég sokáig műsoron tartotta a dalt (bár sokszor csak egy egyveleg részeként), végül a Works turné volt az utolsó alkalom, amikor élőben hallhatta a közönség.
2. Bohemian Rhapsody
megjelenés: 1975. október 31.
album: A Night At The Opera
szerző: Freddie Mercury
UK: 1., US: 2.
hossz: 5:57
Hosszas gondolkodás előzte meg a lista összeállítását, különösen az első két helyezett alakulását, de végül arra jutottam, hogy még talán ennél a számnál is van jobb. És az is lehet, hogy egy hét múlva már pont fordítva gondolom. Az mindenesetre tény, hogy a Bohemian Rhapsody a Queen diszkográfia legismertebb, legsikeresebb és legnépszerűbb darabja, és amin érződik, hogy nagyon sokáig készült. Freddie Mercury még nem is volt a zenekar tagja, amikor a hatvanas évek végén nekiállt megírni az eredetileg westernes szövegvilágú szerzeményt. Egyes értelmezések szerint a frontember a saját comingoutját énekli meg benne. Ahogy ezen a listán párszor már említettük, nem ez volt az első többtételes Queen dal, ezenkívül olyan hatvanas évekbeli, több különböző részből összerakott örökzöldek hatottak rá, mint a Beach Boys-féle Good Vibrations, vagy a Beatles-től a Day In The Life. A Sheer Heart Attack album, valamint a Killer Queen kislemez sikerét követően a Queennek jóval több pénz állt rendelkezésére, ekképp a Bohemian Rhapsody lett minden idők addigi legdrágább kislemeze. A stúdióban az összes létező trükköt bevetette a zenekar Roy Thomas Baker producer segédletével, és ennek is volt az oka, hogy az intrót soha nem adták elő koncerteken, valamint a dal közepén felcsendülő operaparódiát is mindig csak felvételről játszották be. Ettől függetlenül ez is azonnal együtténeklős koncertkedvenccé avanzsált, amit a zenekar szinte mindig a fellépések vége felé pozicionált, leszámítva a rövid Live Aid szettet, ahol ez volt az első dal (a Freddie emlékkoncerten Elton John és Axl Rose duettben adta elő). A közel hatperces szerzemény (mely még a videóklip műfaját is megreformálta, hat évvel az MTV indulása előtt) hosszától először persze irtózott a kiadó, valamint a rádióállomások is, de szép lassan sikerült meggyőzni őket arról, hogy ebből nem lehet rövidített változatot készíteni. A Queennek lett igaza, a dal karácsonyi number one lett és kilenc héten keresztül vezette a brit listát, ami akkor rekordnak számított. Mercury halála után újra kijött kislemezen, ismét az első helyig jutott, és ezúttal öt hétig maradt ott. Az első megjelenéskor Amerikában csak a 9. helyet érte el, de 1992-ben majdnem meglett a number one ott is. Ez részben annak is volt köszönhető, hogy a dal felbukkant a Wayne világa című filmben, egy emlékezetesen vicces jelenetben. Azután meg jött a paródia paródiája a Haláli fegyverben: az itt mellékelt linkben 0:48-nál ahogy Samuel L. Jackson oldalra rántja a fejét, az egyértelműen filmtörténelmi pillanat.
1. Under Pressure
megjelenés: 1981. október 26.
album: Hot Space
szerző: Bowie / Deacon / May / Mercury / Taylor
UK: 1., US: 29.
hossz: 4:08
A lista első helyezettje a Queen történetének egyetlen duettje, amin immáron két halott rocksztár énekel – idén január óta sajnos már David Bowie sincs közöttünk. A dal, ahogy sok más Queen felvétel is, a montreux-i Mountain stúdióban készült (akárcsak Bowie Lodgere, nem sokkal korábban), és egy improvizációból indult ki, ami eredetileg a Feel Like címre hallgatott. Ettől függetlenül Deacon szerint a dal fő szerzője Mercury volt, a klasszikus basszusfutam pedig a legenda szerint Bowie agyából pattant ki, bár May a szöveg nagy részét is az utóbbinak tulajdonítja. Maga Bowie azt állította, hogy a basszusriff már benne volt a dalban, amikor Queenék megmutatták neki a vázlatot, és ennyi idő elteltével már nehéz igazságot tenni – az öt érintettből kettő már nem él, egyikük (Deacon) pedig remeteként éli az életét, elvonulva a világtól. Érdekes, hogy a Queen és Bowie soha nem adta elő közösen a dalt élőben, pedig a Live Aiden simán megtehették volna. Állítólag maradt némi rossz szájíz a felekben a közös munkát követően, különösen Freddie és Bowie nem értett egyet a dal végső verzióját illetően, ráadásul Bowie kivetette a vokálját a Cool Cat című Queen számból, ami nem sokkal később jelent meg a Hot Space albumon. Az Under Pressure aztán a későbbi Queen koncertek nagy favoritja lett, és igazán nem akarjuk kisebbíteni a Thin White Duke érdemeit, de Mercuryék nélküle is mindig nagyszerűen játszották el. Bowie először az emlékkoncerten adta elő a dalt, Annie Lennox-szal duettezve, később pedig már a saját fellépésein is mindig eljátszotta. A szokatlan felépítésű szám azóta számos feldolgozást megért, az egyik leghírhedtebb vállalkozás pedig a jogosan eltűnt rapper, Vanilla Ice nevéhez fűződik.
És akkor jöjjön egy bónusztrack, elvégre mégiscsak ma van a harmincadik évforduló, következzék hát egy koncerttörténelmi pillanat.
Az 1. rész:
){kind=link}