A Mestergyilkos – Feltámadás (Mechanic: Resurrection), rendező: Dennis Gansel, szereplők: Jason Statham, Jessica Alba, Tommy Le Jones, Michelle Yeoh, amerikai akciófilm, 99 perc, 2016. (16)
Muszájból ölni
Arthur Bishop, a profi bérgyilkos beleszeret egy nőbe, akit egyébként is azért küldtek, hogy beleszeressen, így látszólag helyzeti előnyben van. Vagy mégsem. Egy film, amiben egyszerű az, aminek bonyolultnak kéne lennie és fordítva. De nézd, milyen szépen ki van gyúrva!
A műugró múlttal bíró Jason Statham soha nem rejtette véka alá, mennyire sajnálja, amiért sportolóként soha nem jutott ki az olimpiára, így valószínűleg nem véletlen, hogy az általa megformált profi bérgyilkos, Arthur Bishop éppen Rióban bukkan fel. Egy megbízást követően nem sokkal később már Thaiföldön látjuk viszont, ahol egy amerikai nőt szabadít ki a rosszfiúk karmai közül. Kiderül, hogy Gina (Jessica Alba) szándékosan keveredett bajba, a cél ugyanis az volt, hogy felhívja magára Bishop figyelmét, aki ezután majd jól beleszeret, és ezáltal sebezhetővé válik. Bishop belemegy a játékba, hiszen ki ne szeretne eltölteni egy pásztorórát Jessica Albával, akinek egyetlen olyan filmje sem jut most eszembe, amiben ne lenne legalább egy fürdőruhás vagy fehérneműs jelenet. Ezúttal sincs másként, ismét megcsodálhatjuk a 35 éves színésznő vonzó idomait. Annak rendje és módja szerint Ginát elrabolják, Bishopnak pedig ki kell iktatnia a konkurenciát, különben Craine (Sam Hazeldine), a gengszter megöli a lányt.
A mestergyilkos a világ különböző pontjain bukkan fel és teszi el láb alól a célszemélyeket, természetesen mindegyiket balesetnek álcázva, hiszen ez a védjegye. Ezek a részek kifejezetten izgalmasak, a klasszikusokon kívül láthatunk néhány igazán egyedi megoldást is. A 2011-es Mestergyilkos nem volt akkora durranás, de azért elég szépen karistolt a pénztáraknál. Ugyanakkor – ma már – öt év elég sok idő ahhoz, hogy erre való tekintettel vegyenek elő újra egy filmet. A rendezést a német Dennis Ganselre bízták, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint a Csajok a csúcson, A hullám, vagy a Napola – A Führer elit csapata. A televíziós és rövidfilmeket is figyelembe véve műfajilag elég széles a repertoár, de az ütős akció még hiányzott. Ami a forgatókönyvírókat illeti, ez a műfaj többjüknek már megvolt, de igazán erős darabot még nem láthattunk tőlük.
Ez a Statham film annyiban más, mint az eddigiek – és úgy általában a bérgyilkosos filmek -, hogy másokat (igazából ebben nem vagyok annyira biztos, jobban meg kellett volna néznem a stáblistát) öl meg és ver péppé, kicsit máshogy, kicsit más okból kifolyólag. A történet íve olyan lapos, mint a villalakók EEG-je, a párbeszédek pedig tényleg csak dísznek vannak. Legjobb, ha csak fél füllel hallgatjuk, különben elkezdünk agyalni és az nem vezet sehova. Saját magunkat csapjuk be többet, szebbet és jobbat várunk és ugye miért tennénk ilyet. Csodás és kevésbé csodás tájakon (bár szerintem Bulgáriát nagyon csúnyán összekeverték Albániával) járva holttesteken és törött csontokon keresztül jutunk el A-ból B-be és ez így van rendjén. Ha Stathamnak ez elég, akkor nekem is, ha beéri ennyivel, akkor én is. Tommy Lee Jones, mint az egyik kiiktatandó fegyverkereskedő felbukkanása üde színfolt, talán majd a DVD kiadás extrái között elmeséli, hogyan is került ide.
De térjünk vissza Stathamre, hiszen a megoldás végig itt volt a szemünk előtt. Régóta hiszem, hogy Ő lenne a legjobb James Bond. Született angol, se nem öreg, se nem fiatal, jól áll rajta az öltöny (tulajdonképpen bármi, sőt, a semmi is), ha a szükség úgy hozza (de tényleg csak akkor), érthetően és választékosan beszél, jó a teste és bármit csinál, egy percig nem vonjuk kétségbe a hitelességét. Egy próbát megér.
