A lány a vonaton (The Girl on the Train); rendező: Tate Taylor; szereplők: Emily Blunt, Justin Theroux, Haley Benett, Rebecca Ferguson; színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 112 perc, 2016; 16
Krimi kezdőknek
Nem vagyok a műfaj elkötelezett híve, ennek fő oka, hogy nem tartom elégségesnek, ha egy film – tisztelet a kivételnek – a „Ki volt a gyilkos?”-nál mélyebb kérdést nem kíván feltenni.
Viszonylag ritkán is kerítek alkalmat arra, hogy krimit, thrillert és hasonlókat nézzek széles vásznon. Ebből következik, hogy ha az aktuális mű megtekintése közben már én is az alkotó szándékánál feltehetően korábban adok választ a fent említett kérdésre, akkor az a krimi sok kihívást nem tartogat a néző számára.
A lány a vonatonnal valami ilyesmi a helyzet. A szükségesnél többször, és minden lehetséges félreértést kizáróan tisztázzák időről időre, hogy a jelenhez képest mikor zajlik, amit épp látunk, hol és főleg kivel. Hiába van egyetlen főszereplője az eseményeknek, azzal próbál a film többrétegűnek tűnni, hogy mindjárt az elején három női karaktert mutat be – de minek? Ehhez pluszban kapunk egy tökéletesen felesleges narrációt. Nem értek ugyan maradéktalanul egyet azzal a vélekedéssel, miszerint az a filmes használ narrációt, aki nem tudja képekkel elmesélni, amit szeretne, de itt tényleg minden, ami elhangzik a bevezetőben Emily Blunt karakterétől, fokozatosan kiderül a cselekmény folyamán. Arra gyanakszom, hogy egy egyébként elcsépelt mondat, amellyel keretbe zárják a történetet követelte ki magának a monologizálást, amelyről amúgy a film közben el is felejtkeznek.
A fő gond azonban – amellett, hogy nem sikerült a rendezőnek semmilyen atmoszférát teremtenie – hogy a feszültség teljes mértékben hiányzik a filmből. Pedig szerintem az nem jönne rosszul egy krimiben. Az indokolatlan lassúságot egyébként az ok nélkül megismételt jelenetsorok szülik elsősorban. Nem állítom, hogy ásítás szintű monotonitást ér el a darab, de néhányszor biztos elkalandozott a tekintetem a mozi teremben a lépcsővilágításra.
Ez azért is sajnálatos, mert néha ki-kitűnnek a film alapjául szolgáló regény erősségei. A történet felépítése például kifejezetten jó, a főhősünk karakterének folyamatos átalakulása is példásnak mondható, és biztos szépen kidolgozta a sztorit az író, de a rendező és a forgatókönyvíró közösen és igen hatékonyan szorította háttérbe azt. Maradt egy jellegtelen, a műfajtól joggal elvárható igazi meglepetéseket mellőző, de nyilván könnyen befogadható mozi. Vonatoztunk. Leskelődtünk. Tettes megvan. Vacsi mi lesz?
