9 híres filmrendező 9 el nem készült filmje (Fellini, Leone, Kubrick, Hitchcock…)


leone kubrick hitchcockNincs szomorúbb, mikor egy legendás rendező sok évig dédelgetett, előkészített, akár próbaforgatásokig is eljutó projektje végül nem valósulhat meg, anyagi vagy elhalálozás miatt. Jó pár ilyen moziról már így is lecsúszott az emberiség, és ezek már biztosan nem valósulhatnak meg, mert a rendezők már nincsenek közöttünk.

Federico Fellini: G. Mastorna utazása

Csak az olasz mester fejében létezett a film teljes egészében, és bár legalább kétszer nekifutott a megvalósításnak, sosem sikerült még elkezdeni sem a forgatást, pénzügyi és egészségügyi okok miatt. Fellini évtizedekig dédelgette a tervet, talán nem is túlzás azt mondani, hogy legkedvesebb filmje volt, élete fő művének szánta. Mi sajnos egy mesével kevesebbek lettünk.felliniStanley Kubrick: Napoleon

Kubrick megszállottja volt Napoleon életének, több száz könyvet elolvasott róla, minden infót begyűjtött a helyszínekről, és már a kiszemelt színészek is megvoltak, amikor minden stúdió kihátrált a projekt mögül. Igaz, hogy a forgatókönyv olvasható, amiből Spielberg tévésorozatot akart készíteni, de az is csak szándék maradt, meg nem lett volna ugyanaz, mintha Kubrick ülne a kamera mögött.kubrick-napoleonOrson Welles: A sötétség mélyén

Egy másik film, aminek megvan a forgatókönyve, de a mögöttes látnoki erő már rég halott.  Az Apokalipszis mosttal vigasztalódhatunk, amely szintén Joseph Conrad regényén alapszik. Mondjuk orson számtalan befejezetlen félkész vagy meg nem valósult projektet hordozott magával karrierje során. A szél másik oldala címűt befejezték nélküle 2018-ban, a Netflixen nézhető, de kérdés ő, mit szólt volna a végleges verzióhoz.

orsonAlfred Hitchcock: Kaleidoszkóp

A nekrofil sorozatgyilkosról szóló film terve állítólag túl erőszakos és agresszív volt, Hitchcock nem talált hozzá gyártót, és végül hagyta magát lebeszélni a filmről. Az angol különben is sok meg nem valósult tervet hagyott maga mögött, ezen az oldalon 19-et szedtek össze.alfredTarkovszkij: A félkegyelmű

Két orosz zseni találkozásából biztosan valami fantasztikus született volna. A Dosztojevszkij-regény megfilmesítése elveszett a bürokrácia útvesztőjében, a szovjet cenzúra évtizedekig hitegette Tarkovszkijt, hogy egyszer majd elkészítheti nagy álmát, de az engedély sosem érkezett meg.tarkovszkijSalvador Dalí: Zsiráfok lóhát salátán

Már a cím is kellően őrült, milyen lett volna a film? Vagy zseniális vagy nézhetetlen, mindenesetre nagyon Dalís. A Marx-fivérek számára írta a festőművész a forgatókönyvet, de a Metro-Goldwyn-Mayer túl szürreálisnak találta. Az írást sokáig elveszettnek hitték, végül mégis megtalálták 1996-ban Dalí papírjai között. Ennek ellenére nem nagyon akad jelentkező, aki bele merne vágni a forgatásba.daliSergio Leone: Leningrád: 900 nap

Leone két nappal a szerződés aláírása előtt szívinfarktust kapott és meghalt, így régóta dédelgetett álmát már nem tudta megvalósítani. Az első jelenet tervei elég részletesen fennmaradtak, de forgatókönyv helyett csak egy bőröndnyi könyv maradt az olasz után. Robert De Niro már ugrásra készen várta a forgatást, Morricone már meg is írta a zenét (sosem vették fel), de a sors közbeszólt, így ez a grandiózus film is csak terv maradt.900Akira Kurosawa: A vörös halál álarca

Állítólag Kurosawa meg akarta filmesíteni a híres Edgar Allen Poe művet, a helyszín természetesen Japán lett volna. De a japán filmipar akkoriban inkább a Godzilla típusú filmeket kereste, így ez is csak egy terv maradt.kurosawaGeorge Cukor: Something’s Gotta Give

Bár a forgatás elkezdődött, Marilyn Monroe halála miatt sosem készült el a film. A már felvett jelenetekből egy 37 perces összeállítás létezik, ebből talán kiderül, milyen lett volna a film. Hiába nem készült el, a romantikus vígjátéknak még így is van egy híres képsora, amiben Marilyn egy szál bikini alsóban fürdik.marilyn

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Arnold Schwarzenegger stílusos szájmaszkjával is csak jótékonykodik
Következő cikk Ryan Reynolds és Hugh Jackman tűzszünete, míg limonádét árulnak