Jack Reacher: Nincs visszaút, szereplők: Tom Cruise, Cobie Smulders, Danika Yarosh, Patrick Heusinger, Robert Knepper, színes, amerikai akciófilm, 118 perc, 2016. (16)
A szokásosnál is szokásosabb akciófilmet kapunk, ami nem lett felháborítóan rossz, csak megszokottan közhelyes. A műfaján belül teljesen nézhető és az a jó benne, hogy ha véletlenül el is szundítunk, miközben Tom Cruise fél kézzel összever három fegyveres fickót, akkor sem maradtunk le semmiről és azt is pontosan fogjuk tudni, hogy mi a következő jelenet, mert az egész film a ’Hogyan csináljunk akciófilmet?’ tankönyv első fejezete alapján készült.
Edward Zwick rendezőnek vannak közepesen simán kedvelhető filmjei, mint például a Véres gyémánt vagy a Szerelem és más drogok, ráadásul Tom Cruise-zal az Utolsó Szamurájon is együtt dolgoztak. Tehát vannak itt sikerre vitt mozifilmek, viszont a Jack Reacher: Nincs visszaút borzasztó lett. Nem azért lett rossz, mert annyi hibát vétett volna a film forgatás közben, hanem mert borzalmas, hogy még mindig ennyire kiszámítható, egysíkú és unalmas akciófilmeket gyártanak. Az egyetlen, ami miatt szórakoztató, hogy már szinte érezzük a trash-szagot és éppen ezért a filmtől függetlenül nagyon jókat lehet rajta röhögni a felsorolt hibák miatt, mert bosszankodni tényleg felesleges rajta. A gond viszont az, hogy a készítők minden bizonnyal ezt komolyan gondolták.
Jack Reachernek (Tom Cruise) persze nem ez az első szélesvásznú felbukkanása, hiszen 2012-ben már megismerhettük ezt a sajátos megoldásokkal dolgozó igazságosztót, de most visszatért, hogy már a hadsereget otthagyva segítsen egy nőnek (Cobie Smulders), akit bíróság elé akarnak állítani hazaárulás miatt. Főszereplőnk szemében a hölgy (akivel amúgy még soha nem találkozott!) ártatlan, így segít neki megszökni és együtt válnak törvényenkívülivé, hogy bebizonyítsák az igazukat, szárazflörtöljenek a kamerába és mindeközben csatlakozik hozzájuk Jack Reacher állítólagos kamaszlánya is (Danika Yarosh), hogy Tom Cruise még több embert menthessen meg.
Egyszerűen felesleges bántani a filmet, mert már nincs hozzá energiánk, csak a szokásosakat tudjuk elmondani. Már ott fogjuk a fejünket, amikor Tom Cruise megszökik, plusz megszöktet valakit egy MAXIMÁLISAN biztonságos börtönből. Az a Tom Cruise teszi mindezt, akinek minden színészi mozdulatán lüktet, hogy mennyire koncentrál éppen a színészkedésre. A karaktere klasszikus: a rejtélyes hős, aki felhúzza a lányok bugyiját, amik miatta csúsznak le, a jóképű bajkeverő, aki ott segít ahol tud, viszont cserébe mindig elejt egy szerénykedő, ám hangzatos egysorost és épphogy nem kacsint ki a vászonról a nézőre.
A halálos verekedésekben szerzett sebei nem nyolc napon, hanem nyolc percben belül gyógyulnak és a két perce megismert állítólagos lánya miatt olyan apai ösztönök indulnak be nála, ahol a lánnyal való első párbeszédje után pár óra alatt eljutunk az ’amíg az én kenyeremet eszed, addig azt csinálod, amit én mondok” temperamentumig. Az éjszaka is napszemüvegben és bőrkesztyűben lövöldöző rosszfiúk meg valamiért mindig előbb verekedni próbálnak és a pisztolyt már csak akkor veszik elő, amikor elég közel vannak a főhőshöz, hogy az kirúghassa a kezükből a fegyvert. Muszáj megjegyezni, hogy Cobie Smulders-nek (akit az Így jártam anyátokkal óta kedvelünk) most az a szerep jutott, hogy ő legyen az erős nő, aki hivatalosan és abszolút természetellenesen képviseli a feminizmust, de persze a végső megoldásra nem jöhet rá, ahhoz Tom Crusie kell, mert mégiscsak övé itt a címszerep, de érezni, ahogy a készítők megveregették a saját vállukat, amiért a női öntudatot is belecsempészték a filmbe.
Azonban, hogy legyen valami pozitív is: a vége nem lett olyan kínos. Mármint a nagy akciójelenet a végén az természetesen az volt, hisz egy utcai felvonuláson kellett átverekednie magát a szereplőgárdának és a nagy kavarodásban volt szükséges morális igazságot szolgáltatni, de a legvége az nem volt kínos; vagy csak lehetett volna kínosabb. Ki tudja, lehet hogy egyszerűen csak már semmi nem lepett volna meg minket. Kivéve, hogy még mindig készülnek ilyen filmek és nem értjük, hogy minek.
