Olli Mäki legboldogabb napja (Hymyilevä mies), rendező: Juho Kuosmanen, szereplők: Jarkko Lahti, Eero Milonoff, Joonas Saartamo, Oona Airola, finn-svéd-német filmdráma, 92 perc, 2016. (12)
A bokszolónak is van szíve
A sportfilmekre egyébként is jellemző érzelmi szál vezető szerephez jutva megmutatja a profi boksz emberi oldalát, miközben Juho Kuosmanen bebizonyítja, hogy egy fekete-fehér film is lehet végtelenül sokszínű.
Amióta az érintett állatfaj kihalása, valamint egyéb határidős irodai teendők okán a férfiak felhagytak a mamutvadászattal, a feszültség levezetésére számtalan szabadidős tevékenységet találtak ki maguknak. Ezek egyike a különböző sportesemények helyszínen vagy televízión – újabban interneten – keresztül történő megtekintése. A jóból természetesen a filmművészet sem maradhatott ki, megszülettek a sportfilmek, melyek rendszerint egy valós vagy kitalált személy életébe engednek bepillantást.
A címadó főszereplő annyira valós, hogy ma is él, Olli Mäki – talán nem véletlenül – a film magyarországi premierjének napján tölti be a 80. életévét. 1962-ben hatalmas lehetőség előtt állt, Davey Moore amerikai bokszoló ellen küzdhetett meg a világbajnoki címért. Nem is rossz egy vidéki finn péktől, ugye? Kilátásai egész jók voltak, ám ekkor szerelmes lett egy lányba, Raijába. Az elvárás hatalmas volt, a közvélemény és a média folyamatosan nyomás alatt tartotta, nem is beszélve a menedzseréről, akit a szerelembe esés híre hallatán kis híján megütött a guta. Ollinak és a menedzserének is az a célja, hogy boldog legyen, csak teljesen más az elképzelésük erről a boldogságról.
A cselekmény ezeket a napokat – köztük a legboldogabbat – dolgozza fekete-fehérben. A film eredetileg színes lett volna, de a tesztfelvételek során nem sikerült eltalálni az archív felvételek textúráját. Nem estek kétségbe, mivel a fekete-fehér úgyis jobban tükrözi ezt a korszakot. Nagyobb szabadságot ad, a díszletek és a kellékek helyett az arcokra lehetett helyezni a hangsúlyt. A forgatás során ráadásul újabb, a filmhez sokkal jobban illő fekete-fehér archív felvételek kerültek elő. Végeredményben nem egy modern filmet látunk fekete-fehérben, hanem egy adott korszakot a rá jellemző filmnyelven (’60-as évek újhullámos, realista, dokumentarista stílusa) megszólaltatva.
A szintén Kokkolából származó (mint utólag kiderült, a stáb több tagja is) rendezőt elsősorban a karakter, a személyiség érdekelte, nem a bokszoló. Természetesen meg akart felelni az elvárásoknak, hiszen azon túl, hogy Olli helyi híresség, ma is él, néhány kortársával egyetemben, de soha nem érezte azt, hogy nyomás alatt dolgozna. Egy Olli Mäki inspirálta előadáson találkozott először a bokszolóval és a filmben őt alakító színigazgatóval. Volt egy kis beszélgetés köztük, utána olvasott a történetnek és egyre jobban elkezdte érdekelni a karakter. Amit a filmen látunk minden (vagyis majdnem, mert a helyszín végig Kokkola és nem Helsinki) igaz, Olli és Raija is azt mondták, olyan volt, mintha újraélték volna az egészet. A legboldogabb nap meghatározás is Ollitól származik. Amikor a sport már nem csak hobbi, hanem hivatás, megélhetési forrás, akkor igenis szükség van az eredményekre, mert azok hozzák a pénzt, a szponzorokat, befektetőket. Ugyanakkor a legkeményebb sportoló is emberből van, és mit sem érnek a sikerek, ha nincs kivel megosztani őket. Kell valaki, aki otthon vár, aki izgul érted, aki szeret és támogat. Olli Mäki lelkiismeretesen készül a nagy megmérettetésre, ugyanakkor Raijáról sem szeretne lemaradni, mindent megtesz annak érdekében, hogy a lány érdeklődését fenntartsa és az iránta érzett szerelmét kifejezésre juttassa. Mi pedig elnézzük ezt neki, mert mindenkinek joga van a boldogsághoz.
A sportfilmek felemelkedésekről, bukásokról, nagy visszatérésekről szólnak, és mindig van egy erős érzelmi szál, ami megmutatja, hogy ezek a kemény, félelmet és kegyelmet nem ismerő fickók is el tudnak lágyulni, ha a sors úgy hozza. Akkor tudnak igazán jól működni, ha a színész felkészült, ha a sport és a magánélet arányát helyesen eltalálják, ha jól van vágva és fényképezve, illetve a zenei aláfestés is hozzátesz az élményhez. Kuosmanen jó érzékkel nyúlt a témához, megmutatva a boksz emberi oldalát, amit Jarkko Lahti játéka tesz hitelessé. A fiatal tehetségeknek járó Cinefondation díjból egy harmadik és egy első helyett hozott el korábban Cannes-ból, ezzel a filmjével már meg sem állt az Un Certain Regardig (plusz egy Arany Kamera jelölés). A finnek Oscar-jelöltje nem csak pasiknak ajánlott.
