Utazók (Passengers), rendező: Morten Tyldum, író: Jon Spaihts, szereplők: Jennifer Lawrence, Chris Pratt, Michael Sheen, amerika romantikus kalandráma és sci-fi, 116 perc, 2016. (12)
Itt egy újabb sci-fi, amiben tök menő az űr 3D-ben. A gond csak az, hogy ehhez a díszlethez véletlenül egy tinilány magazinból előrángatott szerelmi történetet adtak, amiben Jennifer Lawrence és Chris Pratt egymásba zúgnak két meteorzápor között, miközben egy csomót szexelnek, amit egy kis veszekedéssel, meg az emberiség egy részének megmentésével szakítanak meg, hogy aztán újra smárolhassanak.
Iszonyatosan megtévesztő lett az Utazók trailere, amiben amúgy nagyjából az egész filmet ellövik. A történetet nagy körvonalakban arról szól, hogy van egy iszonyat dizájnos űrhajó, amin több, mint 5000 utas alszik, akik 120 évig utaznak hibernálva, hogy egy másik bolygón kezdjenek majd új életet. Azonban egy meghibásodás miatt az egyik utas (Chris Pratt) felébred, majd később bővül az egyszemélyes csapat és megébred egy csaj is (Jennifer Lawrence). A bökkenő az, hogy kb 90 évvel a tervezett időpont előtt tértek magukhoz, azaz elég nagy szarban vannak, mert visszaaludni nem tudnak, a segítségkérés lehetetlen és mire a hajó célba érne, ők addigra már rég halottak lesznek. Az egyetlen társaságuk egy android robot (Michael Sheen), plusz a másik, szóval gyorsan el is kezdenek egymásba szeretni, meg smárolnak, egy csomót szexelnek, betörnek a luxuslakosztályokba és esténkén vacsizgatnak meg iszogatnak. Közben a szuperbiztos űrhajón elkezdnek furcsa meghibásodások történni, amik egyre komolyabbnak hatnak. A gerlepár azonban valamin nagyon összekap, viszont – láss csodát – a hajó problémáját csak úgy oldhatják meg, ha összefognak.
Borzasztóan egyszerű, kiszámítható és butácska a történet. A klasszikus hajótöröttek a lakatlan-szigeten szindrómával dolgozik, csak itt a homok helyett egy nagyon dizájnos, futurisztikus díszletben találjuk magunkat. Az űrhajó kívül-belül úgy néz ki, mint egy nagyon elit pláza a jövőből. Kicsit kong az ürességtől így látogatók híján, de minden szoba, folyosó és űrre néző ablak baromi ízlésesre van megkomponálva. A szereplőkkel sincs baj, hiszen Chris Pratt az egyik legszimpatikusabb színész mostanában, aki elég egysíkú szerepeket kap, mióta vége a Városfejlesztési osztály sorozatnak, de megbízható. Ugyanide tartozik Jennifer Lawrence is, aki szép, fiatal, szexi és nagyon kedvesek együtt a vásznon. De nem izzadnak bele most a karakterükbe, amit Jon Spaihts, a Prometheus és a Doctor Strange társ-forgatókönyvírója álmodott meg nekik. És így, ilyen szerepekkel ez a két színész borzasztóan elcsépeltnek fognak hatni Hollywoodban. Michael Sheen az android csapos szerepében még kellemes pillanatokat hoz, de felrobbanni tőle sem fog a moziterem.
A Kódjátszma norvég származású rendezője, Morten Tyldum nem élete rendezésének fogja elkönyvelni az Utazókat. A film ugyanis nem csinál mást, csak a szokott és régen eredetinek ható sci-fi elemeket halmozza egymásra ebben a most menőnek tartott stílusban; de csak azért mert valami az űrben játszódik, attól még lehet nagyon unalmas a romantikája. A száraz szerelemnél jobban már csak az a zavaró, hogy mennyi helyről koppintja a tudományos-fantasztikus, illetve egyéb kultfilmek jellemző témáit és mozzanatait. A kapszulás ébredés az Alien-filmeket idézi, a kilátás Danny Boyle Napfény című filmjét, az információs gépek a Kevin Spacey hangjával ellátott robotot a Hold című filmből, a pultos jelenléte egy az egyben a Ragyogásból van, az űrhajó egy-két technikai megoldása a 2001: Űrodüsszeia-t, az űrbéli megmentős séta a Marsit, a szkafanderben romantikázás meg nagyon hajazott arra, amikor Aladdin először vitte el repülni a csaját varázsszőnyegen, miközben azt vártuk volna, hogy akkor legalább egy Csillagok között szintű filmet kapjunk, aminek van mondanivalója és képes a nagy közönségsikerre.
