

Iszonyatosan megtévesztő lett az Utazók trailere, amiben amúgy nagyjából az egész filmet ellövik. A történetet nagy körvonalakban arról szól, hogy van egy iszonyat dizájnos űrhajó, amin több, mint 5000 utas alszik, akik 120 évig utaznak hibernálva, hogy egy másik bolygón kezdjenek majd új életet. Azonban egy meghibásodás miatt az egyik utas (Chris Pratt) felébred, majd később bővül az egyszemélyes csapat és megébred egy csaj is (Jennifer Lawrence). A bökkenő az, hogy kb 90 évvel a tervezett időpont előtt tértek magukhoz, azaz elég nagy szarban vannak, mert visszaaludni nem tudnak, a segítségkérés lehetetlen és mire a hajó célba érne, ők addigra már rég halottak lesznek. Az egyetlen társaságuk egy android robot (Michael Sheen), plusz a másik, szóval gyorsan el is kezdenek egymásba szeretni, meg smárolnak, egy csomót szexelnek, betörnek a luxuslakosztályokba és esténkén vacsizgatnak meg iszogatnak. Közben a szuperbiztos űrhajón elkezdnek furcsa meghibásodások történni, amik egyre komolyabbnak hatnak. A gerlepár azonban valamin nagyon összekap, viszont – láss csodát – a hajó problémáját csak úgy oldhatják meg, ha összefognak.

A Kódjátszma norvég származású rendezője, Morten Tyldum nem élete rendezésének fogja elkönyvelni az Utazókat. A film ugyanis nem csinál mást, csak a szokott és régen eredetinek ható sci-fi elemeket halmozza egymásra ebben a most menőnek tartott stílusban; de csak azért mert valami az űrben játszódik, attól még lehet nagyon unalmas a romantikája. A száraz szerelemnél jobban már csak az a zavaró, hogy mennyi helyről koppintja a tudományos-fantasztikus, illetve egyéb kultfilmek jellemző témáit és mozzanatait. A kapszulás ébredés az Alien-filmeket idézi, a kilátás Danny Boyle Napfény című filmjét, az információs gépek a Kevin Spacey hangjával ellátott robotot a Hold című filmből, a pultos jelenléte egy az egyben a Ragyogásból van, az űrhajó egy-két technikai megoldása a 2001: Űrodüsszeia-t, az űrbéli megmentős séta a Marsit, a szkafanderben romantikázás meg nagyon hajazott arra, amikor Aladdin először vitte el repülni a csaját varázsszőnyegen, miközben azt vártuk volna, hogy akkor legalább egy Csillagok között szintű filmet kapjunk, aminek van mondanivalója és képes a nagy közönségsikerre.


