Őrült boldogság (La pazza gioia), rendező: Paolo Virzi, szereplők: Valeria Bruni Tedeschi, Micaela Ramazotti, Valentina Carnelutti, Marco Messeri, olasz-francia dráma, 118 perc, 2016. (16)
Elme, baj
Paolo Virzi (Esélylesők) kedvenc színésznőivel (az egyiküket el is vette) forgatott, akik ezt a lehetőséget emlékezetes játékukkal hálálták meg. Számos klasszikusra történik utalás ebben a jellegzetesen olasz road movieban, de ez inkább tisztelgés, mintsem másolás.
A toszkánai villa kertjében nagy a sürgés-forgás, az embereket egy jól öltözött, napernyős nő irányítja. Hamar kiderül, hogy a villa elmegyógyintézetként funkcionál és az előbb említett nő, Beatrice (Valeria Bruni Tedeschi) ugyanolyan beteg, mint a többiek, csak éppen nem hajlandó tudomást venni erről. Hajmeresztő történetei a felső tízezer életébe engednek bepillantást és bár megmosolyogjuk ezeket, azért nem zárjuk ki magunkban annak a lehetőségét, hogy egykoron mindennek valóban a része(se) volt. Egy nap új „lakó” érkezik, az extravagáns külsejű és törött lábú Donatella (Micaela Ramazotti) azonnal felkelti Beatrice érdeklődését. Kullancsként akaszkodik rá, nem hagyja magát lerázni, így az kényszerűen beadja a derekát. A furcsa páros ahogy elhagyhatja a villát, megszökik egy kertészetből, de az egész inkább a véletlennek köszönhető, mintsem a gondos tervezésnek. Kiderül, hogy Donatellának van egy gyereke, akit elvettek tőle, Beatrice pedig, aki gyakran emlegeti fel vélt vagy valós kapcsolatait és egyébként is az a típus, aki a keblére ölelné az egész világot (máskor pedig a pokolba kívánná, mikor hogy), felajánlja ügyvéd férje segítéségét, természetesen annak tudta és beleegyezése nélkül. Nyakukba veszik az országot, hol gyalog, hol lopott autóval, hol pedig más járművel próbálnak érvényt szerezni az igazságnak, mindezt persze olasz módra. Az út során egyre közelebb kerülnek egymáshoz és kiderül, hogy a látszólag teljesen különböző származású, életvitelű és kórisméjű nő sorsában mennyi hasonlóság van. És persze mindenki vadul keresi őket.
Minden drámaiság ellenére a filmet humor szövi át. Ennek forrása egyrészt az, hogy ők ketten teljesen más szabályok uralta világban élnek (hiszen éppen ezért nyilvánították őket őrültnek), másrészt a saját világuk is majdhogynem ellentétes, így a közös cél ellenére is néha legszívesebben megfojtanák a másikat. A látottak alapján felmerül a kérdés – ami általában fel szokott merülni, ha egy filmben őrült(ek) szerepel(nek) -, ki számít egyáltalán őrültnek és vajon mennyivel jobbak azok, akik ezt a két nőt különféle indokokkal elmegyógyintézetbe dugták? Ráadásul nem mindenki születik őrültnek, vannak olyanok, akiknek elméjét a valóság, az elfogadhatatlan elfogadása, illetve az ezzel való örökös küzdelem kezdi ki és tulajdonképpen ennek eredményeként kezdenek máshogy viszonyulni a külvilághoz és azt működtetni hivatott szabályokhoz. Nem többek vagy kevesebbek ők, csak mások, akiknek az elméje valami olyasmivel próbál megbirkózni, amivel mások inkább meg sem próbálkoznak, inkább élik a maguk egyszerű kis – hazug – életét. Az út célja pedig nem más, mint a darabokra hullott élet összegereblyézésére tett kísérlet. Paolo Virzi forgatókönyvíró-rendező (Esélylesők, Toszkán szépség, Előtted az élet) kedvenc színésznőit küldte csatába a józan ész ellen, Valeria Bruni Tedeschi és Micaela Ramazotti (Paolo Virzi felesége és 2 gyermekük anyja) alakítása hiteles és emlékezetes. Szórakoztató olasz mozi, ami ha nem is őrülten jó, mindenképpen megérdemel egy esélyt.
