Utazás apánkkal (Reise mit Vater), rendező: Anca Miruna Lazarescu, szereplők: Aalexandru Margineau, Răzvan Enciu, Ovidiu Schumacher, német-román-magyar-svéd játékfilm, 111 perc, 2016. (12)
Skoda, tankok, szerelem
A Németországban élő, temesvári születésű rendezőnő saját családjáról mesél szeretettel, humorral, egészséges kritikával. A három különböző életkorú és vérmérsékletű férfi egy autóban összezárva tart célja felé, miközben szembejön velük a XX. század második felének történelme.
A fiatal orvos egy befolyásos pártfogónak köszönhetően nem futja meg a kötelező köröket, praxisát a kis falvak helyett rögtön a városban kezdheti, ennek azonban ára van. Mihai Reinholtznak jelentenie kell, bármi gyanúsat észlel. Ezt ő megpróbálja elbliccelni, amivel viszont saját magát és családját hozza kényelmetlen helyzetbe. És ha már család, lázadó szellemű öccse, Emil és az elvtársakból kiábrándult édesapja, William bőven okoznak neki fejfájást. Az apa súlyos beteg, egy drezdai kolléga elvállalja a műtétet, ő azonban hallani sem akar erről, nem marad más, kirándulásnak kell beállítani az utazást. El is indulnak, azonban szembejön velük a prágai tavasz néhány tank kíséretében és egyik pillanatról a másikra „a saját biztonságuk érdekében” egy keletnémet átmeneti táborban találják magukat. A helyszínre érkező román nagykövet a nemzetközi helyzetre való tekintettel a nyugati irányban történő hazautazást javasolja (miközben a dolgokat kissé megkavarva otthon a Kárpátok géniusza elítéli a szovjetek vezette Varsói Szerződés csehszlovákiai intervencióját). Mire ez megtörténik, annyira elmérgesedik a viszony Mihai és öccse, valamint édesapja között, hogy előbbi inkább a táborban megismert nyugatnémet Ulrikevel tart. A férfiak nemsokára ismét találkoznak és Nyugatra érve meg kell hozniuk néhány fontos döntést, ami nem csak saját maguk, hanem a másik kettő életére is kihat majd.
Anca Miruna Lazarescu saját családjáról készített filmet, amivel még akkor is könnyű azonosulni, ha nincsenek ilyen vagy ehhez hasonló történeteink és/vagy még nem éltünk ebben a korszakban. A korhű jelmezek, járművek és díszletek mellett sikerült abszolút kifejező (és költségkímélő) forgatási helyszíneket (Arad, Szeged, Temesvár, München stb.) találni. Egy benzinkút, egy határátkelő, egy iskolaudvar, egy útszéli parkoló, egy vegyesbolt, vagy éppen egy jól berendezett lakásbelső egész országokat, társadalmi csoportokat és korszakokat képes megjeleníteni és visszaadni a légkört, a hangulatot, miközben mondjuk magát a várost elég csak a távolból megmutatni. Az olyan apró gesztusokban, minthogy a nyugatnémet határőr nem kéri el az útlevelet, csak köszön és int, szinte benne van minden.
A Temesváron született – német és magyar gyökerekkel is bíró – rendezőnő 11 éves korában költözött Németországba családjával, a dramaturgia és a filmnyelv elsősorban a német vonalat követi, míg a humor és a karakterek jellemében inkább a román filmekben látottakat (helyesebben a román embert) véltem felfedezni. A humor egyébként semmi másra nem szolgál, mint ennek a faramuci helyzetnek a túlélésére. A három férfi kapcsolatára erősen rányomja a bélyegét, hogy anya és feleség nélkül élnek. Mihait a karrier érdekében az a rendszer környékezi meg, mely ellen Emil lázad, és amelyből az egykori hithű kommunista William kiábrándul. Gyanús németekként élnek Romániában. Elvtársak és németek a keletnémeteknél (miközben Romániában nem állomásoznak szovjet csapatok és az államvezetés a Csehszlovák beavatkozást is elítéli). Kommunisták és németek a nyugatnémeteknél, ünnepelt csodabogarak a divatmarxista (hazájukra rendőrállamként tekintő, unatkozó, kissé zavaros szemléletű, innen-onnan táplálkozó anarchista) Ulrikénél és barátainál. Hosszasan lehetne még folytatni a sort.
Az egész történet az ellentmondásokra és az abszurdumra épül, de nem is lehet ezt a korszakot teljesen objektíven és egyértelműen leírni, meghatározni. Jelen alkotás pedig nem más, mint a szándék, a tehetség és egy érdeklődésre számot tartó családi történet szerencsés találkozása.
