A Cannibal Holocaust után sorozatunk következő darabja egy igen ismert és formabontó, egyben nagyszerű marketinggel felépített alkotás, a kézikamerás horrorműfaj újrafelfedezője:
Ideglelés / The Blair Witch Project (1999, rendezte: Eduardo Sánchez, Daniel Myrick)
’99-ben mindenkit megrázott egy hír, miszerint három filmfőiskolás eltűnt az egyesült államokbeli Burkittsville melletti erdőben, miközben a blair-i boszorkány mítoszát igyekeztek kideríteni, és csupán a forgatott anyagot találták meg pár kazettán. Ezeket a felvételeket összevágva elkészült a Blair Witch Project (magyarul Ideglelés), és a moziba kerülés idejére már szinte őrület söpört végig a világon. Nagyon sokan elhitték, hogy amit a filmben láttak, az tényleg megtörtént. „Sajnos” nem.
Évekkel a Facebook, Twitter és maga az internet egyszerűsége előtt, egy filmkészítőpáros, név szerint a spanyol Eduardo Sánchez és az amerikai Daniel Myrick egy agyafúrt stúdió, a Haxan segítségével nagyon precíz és akkoriban merőben újszerű módon szívatta meg a filmkedvelő közönséget. A forgatókönyvet gyakorlatilag egy nap alatt megírták (mindössze 35 oldal volt), 8 nap alatt leforgatták és a stúdióval karöltve elkezdték a beetetést. Először is szereplőválogatást tartottak, ahol a jelentkezőket különböző helyzetekben próbálták ki: volt, akit megkértek, hogy egy emberrablást színlelve próbáljon segítséget kérni telefonon, mást egy sötét szobába kísértek, majd különböző neszeket játszottak be neki egy hangszóróból és éjjelikamerával követték a viselkedését. Így sikerült kiválasztani három fiatalt: Heather Donahue, Michael C. Williams és Joshua Leonard a saját nevükön szerepelnek a filmben is, hogy a dolog még hihetőbb legyen.
A forgatások befejeztével aztán ők is beszálltak a buliba: a kis bagázzsal kamu eltűnési plakátokat gyártottak, melyeket szétszórtak Burkittsville és pár nagyobb város hirdetőoszlopain és parkjaiban; a film előzeteseit dokumentumfilm-jellegűre vágták, és egyetemi klubokban kezdték vetíteni. Elindítottak egy honlapot is az eltűnt fiatalokért, ahol segítséget kértek a felkutatásukhoz. A történet hihetőségét alátámasztandó, írtak egy naplóféleséget, aminek bizonyos lapjait elolvashatta bárki, ennek tetejébe a rendezők leforgattak még egy kamu áldokumentumfilmet a történet hátterével, ami a premier előtt két nappal, éjjeli 11 órai kezdéssel debütált.
Mire a film premierjére sor került, minden amerikai őket kereste, és a tényleg létező Burkittsville, illetve a szomszéd erdőség hamar turistalátványosság lett. A bemutató után a filmet azonnal megvásárolta az Artisan filmforgalmazócég (Sánchez többi filmjét azóta is ők adják ki). A hatalmas siker nem is maradt el: a mindössze 21 ezer dollárból készült filmecske majd’ 250 millió dollárt kaszált a pénztáraknál, mellyel be is került a Guinness rekordok könyvébe, mint a leghamarabb a legtöbb bevételt hozó film, a videó- és DVD-megjelenés pedig csak rákontrázott erre.
A műfaj keretein belül rengeteg alkotás született, és születik a mai napig, az Ideglelés hivatkozási pont lett a filmtörténetben, és ezen a rosszul sikerült folytatás (Blair Witch 2 – Árnyak könyve, 2000) sem tudott sokat rontani. A tavaly bemutatott harmadik rész (Blair Witch, 2016) körüli események is megérnek egy misét: sokáig nem tudta senki, hogy Sánchezék a folytatást készítik, a film The Woods címmel futott szándékosan a médiában, és csupán a premier előtt két hónappal derült ki a film trailere és átnevezése után, hogy az Ideglelés harmadik részéhez lesz szerencsénk. (A filmet azóta sikerült megtekintenem, és bár összességében hozza az előző rész színvonalát, sőt, néhol paráztatósabbra is sikerült, de olyan ordas nagy kihagyott ziccerek szerepelnek benne, ami miatt biztosan nem lesz kultuszfilm.)
Érdekességek:
Az Ideglelés premier utáni évében, 2000-ben meg is érkezett az első paródiafilm az Amerikában nagyon népszerű (itthon a Kőbunkóból és a Kaszakőből is ismert) Pauly Shore szereplésében, Hideglelősdi címmel (The Bogus Witch Project, 2000). Ebben amit csak lehet, kifiguráztak a filmben, például a főszereplők a kertjük végében verik fel a sátrukat és elemlámpával ijesztgetik egymást, illetve Heather sírásakor nem csupán a könnye kezd el csorogni.
Ugyan a film, mivel (ál)dokumentumként lett készítve, nem tartalmaz egyetlen zenét sem, mégis kiadtak hozzá egy filmzene-albumot, melynek magyar vonatkozása is van: a legelső szám rajta a híres Szomorú vasárnap.
Sokáig tartotta magát a legenda, hogy a színészek csak improvizáltak a forgatás során, és valójában tudták az egész storyboardot előre… ez a mítosz részben igaz, mivel Heather tényleg ismerte a forgatókönyvet, ám Sánchez és Myrick megkérte, hogy azt ne árulja el a másik két szereplőnek (Heather még tippeket is adott a forgatókönyvhöz, például a boszorkányházban a falra festett kéznyomokat is ő találta ki). A másik két férfiszínész viszont tényleg improvizált, mivel csak annyi instrukciót kaptak, hogy filmezzenek le mindent, amit csinálnak, így nem tudták, mi fog történni a következő pillanatban. A rendező, a szereplők és a stáb GPS-szel követték egymást, ennek ellenére mégis sikerült négyszer szem elől veszíteniük őket.
Az a jelenet, ahol Heather arca felnagyítva jelenik meg, miközben sír, nem így volt betervezve, ugyanis Heather véletlenül zoom-módba állította a gépet, amit nem vett észre.
A forgatás során a színészek a rendezőtől kapták az élelmet és a vizet, viszont napról-napra kevesebbet, ezzel is fokozva a pánikot. Ráadásul ezeket is elrejtették az erdőben, és csak GPS-koordináták segítségével találhatták meg.
A filmben látható csomagocskában, ami fogakat és hajat tartalmazott, nem kellékek voltak. Valójában a rendező fogorvosától kaptak pár emberi fogat a forgatáshoz, a hajcsomó pedig az egyik főszereplő, Josh fejéről származott.
Az a jelenet, mikor alszanak a szereplők a sátorban, majd a sátor megrezdül és ők fejvesztve kirohannak az erdőbe, szintén nem szerepelt a forgatókönyvben. A rendező szórakozott velük, és annyira jól sikerült, hogy benne hagyták a filmben. Ugyancsak kitalált ötlet volt a gyermekek hangjainak lejátszása is: Sánchez anyukája vette fel a háza körül játszadozó gyerekek hangját, és azt játszották le a szereplőknek, fákon elrejtett hangszórókon keresztül. Joshua valódi reakciója a film egyik legjobb jelenete lett.
A filmet mindösszesen 8 napig forgatták, mégis az első változata 19 órányi nyersanyagból állt össze, és 150 perces lett volna. Mivel Sánchez és Myrick tartottak tőle, hogy a nézők rosszul lesznek a sok kamerarángatástól, megvágták 81 percesre. A vágás nyolc hónapig tartott, de ebbe az időbe a külön forgatott kamudokumentumfilm is beleszámítódott.
Eredetileg a film sokkal jobb minőségű volt, de a készítők meg szerették volna őrizni a kamerahűséget, így a képet az 1994-es gyártású kamerákra optimalizálták. A vicc, hogy az egyik kamerát bérelték egy Circuit City-i videókölcsönzőből, amit aztán a forgatás után visszavittek és Sánchezék cserébe visszakapták a teljes bérleti díjat. Joshua kamerája viszont pár év múlva az eBayen 10 ezer dollárért kelt el.
A Burkittsville határát jelző táblát a film bemutatása után a rajongók sorra ellopkodták.
A három szereplő fejenként ezer dollárt kapott minden forgatási napért, viszont a rendező megígérte, hogy amennyiben segítenek a kampányban, a premier időpontjáig meghosszabbítja a szerződésüket, így egy évvel később több, mint 325 ezer dollárt kaptak kézhez.
Az Ideglelés premierjekor az imdb-n a színészek neve mellett szerepelt az „Eltűnt személyek” megjelölés. Később ezt leszedték, mivel a kampány része volt ez is. Heather anyukája is bevette a történetet, és lánya keresésére indult egy kisebb kompániával, sőt, néhány embertől még részvéttáviratokat is kapott.
A háttértörténetből készült egy három részes játék is (The Blair Witch Trilogy – Blair Witch Volume I: Rustin Parr / Blair Witch Volume II: The Legend of Coffin Rock / Blair Witch Volume III: The Elly Kedward Tale), mely a filmhez hasonló sikereket ért el a játékosok körében.
A BWP címét egyedülálló módon csak nálunk fordították az eredetitől totál eltérőre, a forgalmazó valamiért azt hihette, hogy így a közönség vevőbb lesz erre a szóviccre. Nem lett, de ennek ellenére a film itthon is kultstátuszba emelkedett.
Az Ideglelést díjazták az Anti-Oscar gálán is: 1999-es Arany Málna díjatadón Heather Donahue a sírós jelenetével kiérdemelte a Legrosszabb színésznőnek járó szobrocskát.
){kind=link}