T2 Trainspotting; rendező: Danny Boyle; főszereplők: Ewan McGregor, Jonny Lee Miller, Ewan Bremner, Robert Carlyle, Anjela Nedyalkova; brit bűnügyi vígjáték-dráma; 117 perc; 2017 (18)
Nosztalgiavonat
Már azt hittük, ebből soha nem lesz semmi, de végül egyrészt Ewan McGregor és Danny Boyle elásta a csatabárdot, másrészt ahogy a popzenében, úgy a filmes trendekben is elérkezett az idő, hogy visszatérjenek a kilencvenes évek. A kultikus Trainspotting második része természetesen mi másra, mint a nosztalgiára épít, és amit látunk, az lehetne izzadtságszagú is, de Boyle és alkotótársai egy opportunista húzással megoldják a szinte lehetetlennek tűnő feladatot.
Amikor bő két évtizede berobbant a Trainspotting a köztudatba, akkor egyértelműen belepasszolt a korszellembe, illetve abba az időszakba, ami Cool Britanna néven vonult be a poptörténelembe. Taroltak a Britpop zenekarok (Oasis, Blur, Pulp, Suede), egyre izgalmasabb elektronikus előadók bukkantak fel, berobbant a Spice Girls, ami pedig a politikát illeti, a sivár thatcheri, illetve jellegtelen majori évek után Tony Blair üde színfoltot jelentett. Az más kérdés persze, hogy ma mit gondolunk Blairről, és két évtized elteltével nem csak az ő akkori népszerűsége tűnik megfoghatatlannak, hanem az is, hogy egy politikust menőnek gondol az ember.
1996-ban viszont még más szelek fújtak, és ebbe a közegbe érkezett Danny Boyle második filmje. A történet természetesen nem volt vidám, hiszen skót heroinistákról szólt, de a Trainspotting természetesen nem drogpárti film, ráadásul tele van emlékezetes karakterekkel, konkrétan szlogenekké váló aranyköpésekkel, valamint nagyszerű zenékkel. És persze elindított sikeres karriereket is: a négy férfi főszereplő a mai napig sokat foglalkoztatott színész (Ewan McGregor eljátszhatta Obi-Wan Kenobi fiatalabb kiadását, Robert Carlyle Bond-gonosz lett, de a többiek sem panaszkodhatnak), Boyle pedig Oscar-díjas rendező lett, és a londoni olimpia nyitó ünnepségét is ő vezényelte le – nagyszerűen.
Ha egy film sikeres, akkor szinte mindig felmerül a folytatás lehetősége, és ez a Trainspotting esetében sem volt másképp. Irvine Welsh regényíró 2002-ben megjelentette a második részt, Pornó címmel. Természetesen azonnal felmerült, hogy lehetne belőle filmadaptáció, azonban mint az ismeretes, Boyle és McGregor az ezredfordulón csúnyán összeveszett, ugyanis A part főszerepét a rendező végül a nagyobb névnek számító Leonardo DiCaprióra osztotta. Utóbbi aztán egy Arany Málna jelölést gyűjtött be az alakításáért, ráadásul a kritikusok ízekre szedték a filmet. Szóval McGregor még akár örülhetett is, hogy kimaradt a projektből, ám ő még így is nagyon neheztelt a rendezőre.
Boyle aztán 2009-ben nyilatkozott először úgy, hogy szívesen elkészítené a folytatást, de ezt követően újabb öt évet kellett várni, amíg beindultak a fogaskerekek. Welsh közben még a trilógia harmadik részét is megírta, Skagboys címmel, de rendhagyó módon a Trainspotting előzményeit vetette papírra, vagyis prequelt készített. 2014-ben Boyle már intenzív tárgyalásokat folytatott az íróval, időközben McGregorrel is kibékült, összetrombitálta a régi gárdát, és már csak az volt a kérdés, hogy a Pornó filmváltozatát készítsék-e el. Nos, végül nem ez történt, legalábbis nem egészen. Ez is az oka annak, hogy a film más címet kapott, és első ránézésre meglehetősen szegényesnek tűnik a T2 Trainspotting elnevezés. Másrészt viszont ha az ember jobban belegondol, nehéz lett volna olyan címet adni, amiből kiderül, hogy itt tényleg a régi film folytatásáról van szó. Ettől függetlenül a T2 még mindig tűnhet problémásnak, hiszen ez a ’becenév’ idáig a Terminator 2-t illette – Boyle-éknak engedélyt is kellett kérniük James Camerontól.
Amíg a regény a felnőttfilmek világába kalauzol el bennünket, addig a John Hodge jegyezte forgatókönyv a bordélyházakat választja közegéül. Ez nyilván már egy elég nagy váltás, de nem ez az egyetlen. Begbie-t a könyvben kiengedik a börtönből, míg itt megszökik, Renton a Pornóval ellentétben nem küzdősportol, hanem futással edzi magát, a legnagyobb újítás pedig a bolgár migráns Veronika karaktere, amivel egy kicsit az aktuális társadalmi folyamatokra is reflektál a film. A befejezés is természetesen más a regényhez képest, de legalább a karakterek, illetve motivációik ugyanazok. Spud még mindig ugyanaz a szánni való, szerethetően balfasz figura, mint az első részben, viszont Sick Boy már nem az a Connery-rajongó nőcsábász, nem mellesleg a nagy négyesből talán egyedül Jonny Lee Miller alakítása lóg ki egy kicsit, negatív szempontból. McGregor újfent remekül hozza Renton karakterét, a legnagyobbat viszont ismét Robert Carlyle alakítja az elmebeteg Begbie szerepében – kicsit kár, hogy a színész láthatóan jó tíz évvel idősebb társainál, holott a történet szerint a főszereplők egykorúak.
Ami sajnos egyértelműen gyengébbre sikeredett az első részhez képest, az a soundtrack, de hát most nem zajlik olyan markáns zenei időszak, mint húsz évvel ezelőtt. A dalok persze most se rosszak, ráadásul egy-két ikonikus dallam (a Lust For Life, a belassított Born Slippy vagy Brian Eno ambientje) most is visszaköszön.
És nem mehetünk el egy-két plothole mellett sem: miután Begbie megszökik a börtönből, a rendőröknek nem jut eszébe, hogy otthon keressék, illetve amikor Renton és Sick Boy a film egyértelműen legviccesebb jelenetsorának végén felvesz rengeteg pénzt különböző hitelkártyákról, nem takarják el az arcukat (az ujjlenyomatokról ne is beszéljünk), de aztán a rendőrök mégsem kopogtatnak az ajtójukon.
Ez így egy kupacban már egész sok negatívumnak tűnik, a filmet mégis megmenti az, ami a legnagyobb csapdája lehetne: a nosztalgia. Boyle ügyesen lépi át az akadályt, hiszen direkt rájátszik a dologra: Veronika maga is azzal vádolja meg Rentonékat, hogy a múltban élnek, és a nosztalgia mozgatja a cselekedeteiket. Valóban így van, és ugyan a T2 nem sikeredett olyan jóra, mint a T1, azért ismét jó volt látni két óra erejéig ezeket a kissé megereszkedett, egyszerre szerethető és megvetendő figurákat. Abban biztosak lehetünk, hogy T3 már nem lesz (legalábbis nagyon reméljük), aki meg akar még egy adagot ebből a sztoriból, az olvassa el a Skagboys-t. Érdemes.
