Élet (Life), rendező: Daniel Espinosa, szereplők: Rebecca Ferguson, Ryan Reynolds, Jake Gyllenhaal, amerikai sci-fi, 103 perc, 2017. (16)
Űrpara
Az Életet bevallottan A nyolcadik utas: A halál inspirálta, nem is akarja megváltani a világot. Az űrállomáson kergetőző személyzet és szörny kalandjai lekötik a nézőt, a para, a szórakozás garantált.
„Kedves gyerekek! Bizonyára már nagyon várjátok az új Alient, addig is itt van nektek az Élet, fogadjátok sok szeretettel!” Nagyjából ez volt az érzésem, amire némileg ráerősített, hogy előzetesként valóban az Alien: Covenanttel kedveskedtek nekem. Mikor tegnap beléptem Facebookra, az egyik első poszt, amibe belebotlottam egy, állítólag a Marsról származó képről szólt, amibe sokan egy idegent véltek belelátni. Túlzás nélkül állíthatom, az egész emberiség soron következő legnagyobb kalandja a Mars-utazás lesz. A szomszédos bolygó mindig is birizgálta a fantáziánkat, a vallás, a kultúra szerves részét képezte (képezi ma is) és talán az sem véletlen, hogy a földönkívülieket nem plútólakóknak hívjuk. Ha élet nyomaira még nem is bukkantunk, azt már tudjuk, hogy víz volt a Marson, ami kiindulási alapnak egyáltalán nem rossz. A filmekben a vörös bolygó mindig valami meglepetéssel szolgál, az ott élők az esetek döntő többségében nem túl barátságosak. Most sincs ez másként.
A Nemzetközi Űrállomás 6 fős csapata éppen arra készül, hogy befogjon egy Mars-szondát., a kőzetminták elemzése során talált egysejtű organizmust elnevezik Calvinnek. Az élőlények és tárgyak elnevezése személyes kötődést feltételez, egy ismeretlen eredetű életforma esetében ez több mint meggondolatlanság. Egy váratlan műszaki probléma után Calvin a törődést azzal hálálja meg, hogy elkezdi aprítani a legénységet. A túlélés ettől fogva másodlagos, a legfőbb cél az lesz, hogy Calvin semmilyen körülmények között ne jusson el a Földre.
Daniel Espinosa rendező (A 44. gyermek, Védhetetlen) a rendelkezésére álló se nem sok, se nem kevés összegből egy egész tisztességes A nyolcadik utas: A Halál (1979) utánérzetet követett el (vállaltan). A sztoriért felelős Rhett Reese és Paul Wernick (Deadpool, Zombieland, G. I. Joe: Megtorlás) számára nem volt ismeretlen a terep és egyértelműen látszik, hogy a Sci-fi horror írók általános kézikönyvét is alaposan áttanulmányozták. Az űrállomás személyzete a kötelező karakterekből áll (nagydumás, elmélkedő, hősies, titokzatos, családos stb.) össze, mint ahogyan megkapjuk az ilyen filmek kötelező kellékeit is, példának okáért az előbb említett karakterek megkedveltetését a nézőkkel. A látványvilág teljesen meggyőző, a súlytalanság állapotában történő kergetőzés megkomponálásáért elismerés illeti az alkotókat, a bezártság, a tehetetlenség atmoszférája is megvan. A színészgárdára sem lehet panasz, a zenével kapcsolatban olyan érzésem volt, mintha egy kategóriával költségesebb mozihoz készült volna. Bár nyilvánvaló tény, hogy az emberi elme nagyságának ünneplése egy olyan lény esetében teljesen hiábavaló, amelyik fajunk kiirtására esküdött fel, a szereplők képzettségüknek és vérmérsékletüknek megfelelően a haláluk pillanatáig hisznek, bíznak és ötletelnek.
Teljesen elfogadható, hogy a közönségsiker és a jobb emészthetőség érdekében az élet nagy kérdéseit elbagatellizálják egy ilyen típusú filmben és az ember-földönkívüli kapcsolatfelvétel problematikáját elintézik annyival, nekünk meg kell halnunk, hogy Calvin élhessen. Az Élet nem akar több lenni annál, ami és ezt most teljesen jó értelemben írom. Látszik a belefeccölt pénz, szórakoztat, leköt, paráztat és mivel pontosan tudja a helyét, nem görcsöl, nem feszül, nem izzad.
