Film Farm – válogatott rövidfilmek, moziban!


fil farm kA Mindenki sikerének hatására, nagy örömünkre, a rövidfilm végre fókuszba került.  A Film Farm, egy lassan egy éve készülő projekttel szeretné ráirányítani a nézők figyelmét erre az eddig elhanyagolt műfajra. Hazai kisfilmekből állított össze Borsos Miklós egy 2 órányi izgalmas, szórakoztató és profin kivitelezett válogatást – összesen 9 filmet, ami országos mozi forgalmazásban kerül a közönség elé.
Május 12-én, premier előtti vetítés formájában látható majd Budapesten az Art Mozik Éjszakája egyik programjaként, majd május 18-tól országszerte jelenik meg a vásznakon az első hazai rövidfilm válogatás. Hangsúlyozottan említjük az országos jelzőt, mert nagy álmunk válik valóra azzal, hogy vidékre is eljuttathatjuk ezt a válogatást. Ebben a főváros centrikus országban ugyanis sokkal nehezebben érhetőek el a mainstreamtől eltérő kínálatú filmek, igény pedig éppenséggel lenne rá. A siker remélhetőleg garantált, hiszen egyrészről vannak az átlagnézők, akik egyre nehezebben találnak igazán jó filmeket a mozik műsorán, a másik oldalon pedig évről-évre készülnek igazi gyöngyszemek a rövidfilmek között, amiket levetítenek pár fesztiválon, majd végül legjobb esetben is az interneten végzik. Ezt a két „oldalt” köti össze a Film Farm, ami tervei szerint félévente újabb válogatással jelentkezik a mozikban.

film farmMi a cél?

A legfontosabb feladata a Film Farm koncepciójának, hogy megismertesse a rövidfilmet, mint műfajt a szélesebb közönséggel – ezzel egy egészen újfajta mozis élményt kínálva. Ehhez kiemelten fontos volt a válogatásnál, hogy mindenki által érthető és élvezhető darabokat tegyünk egymás mellé, amik a nagyfilmekkel is felveszik a versenyt ha szórakoztatásról van szó. A későbbiekben persze lehet merészebb, kísérletezőbb alkotásokat is bemutatni, de ahhoz szükség van egy már „megszelídített” közönségre, akik már nyitottak az újdonságokra. A másik, ennél tágabb cél, hogy mi is segítsük a magyar film és a magyar nézők közeledését egymáshoz, mivel ezen a téren még mindig csak nagyon óvatos tapogatódzás történik jelenleg.

Mit keresnek a rövidfilmek a mozikban?

Talán tíz, vagy tizenöt éve még nem lett volna ekkora létjogosultsága, de ahogy átalakulnak a film-fogyasztási szokások egyre több minden támasztja alá a Film Farm megszületését. Véleményünk szerint a TV sorozatok nem csak pusztán az innovativitásuk révén körözték le a mozifilmeket, hanem mert rövidebb, tömörebb, kvázi hatékonyabb szórakozást kínálnak egészestés társaiknál. A mai ember számára másfél, két óra elképesztően fárasztó tud lenni, pláne ha épp nem jó filmre váltott jegyet. Itt jön a képbe a rövidfilm. Esetünkben ugyanis ha a 9 alkotás valamelyike nem is nyeri el épp a tetszését valakinek, pár perc múlva úgyis véget ér és jön a következő kaland. Ráadásul a rövidfilmek hatékonyabban alakítják ki egy vetítés alatt a közönség-érzést, vagyis elkezd a nézőtér igazi közösségként reagálni, csoportként létezni – ez pedig egyike azon varázsoknak, amikért moziba járunk. 

Ki szervezi a Film Farm-ot?

A Film Farm jelenleg egy egyszemélyes projekt.  Az ötleten, szervezésen túl a trailer és a plakát is Borsos Miklós munkája, szinte teljes egészében. 

Melyik filmek alkotják a Film Farm válogatását és mit lehet róluk tudni? 

  • 035′ (r: Barcsai Bálint) – Frappáns groteszk az első magyar holdraszállásról.
  • Szupermosás (r: Gergely Zoltán) – Egy éjszakai műszakos autómosó különleges megbízást kap.
  • Előbb-Utóbb (r: Madarász Isti) – Háborús thriller a második világháború egy kevésbé ismert kísérletéről.
  • Epilógus (r: Lóth Balázs) – Egyre nagyobb bajba keveredő éjjeli őr egy igazi sötét pszichothrillerben.
  • Győztes (r: Géczy Dávid) – Kiöregedett, egykori olimpikon harca a saját múltjával.szalontüdő
  • Sújtólég (r: Borsos Miklós) – Egy bányarobbanást követően két lent rekedt bányász próbál kijutni a felszínre. Azonban a beomlott sziklákon kívül valami más is nehezíti a menekülésüket a sötétben…
  • Rend a lelke (r: Nyíri Kovács István és Borsos Miklós) – Egy rejtélyes hajnali telefonhívás, ami örökre megváltoztatja egy ügyvéd életét.
  • Három nagymamám volt (animáció, r: Glaser Kati) – Márquez-i családtörténet, meghökkentő kalandokkal és hatalmas szívvel (animáció).
  • Szalontüdő (r: Szirmai Márton) – Az egyik leghíresebb „urban legend” filmes feldolgozása.

A filmek közül a 035’-öt, az Epilógust, valamint a Három nagymamám volt-ot fesztiválokon kívül máshol még nem láthatta a közönség, a Sújtólégnek és a Rend a lelkének pedig ez lesz az abszolút premierje.

Hol és mikor látható a Film Farm? 

  • BP. – Budapest Film mozi termei
  • BP. – Uránia mozi
  • Miskolc – Művészetek háza
  • Nyíregyháza – Krúdy mozi
  • Szeged – Belvárosi mozi
  • Székesfehérvár – Barátság mozi
  • Szolnok – Tiszapart mozi
  • Szombathely – Agora Savaria mozi
  • Sopron – Elit mozi
  • Salgótarján – Apolló moziA Film Farm facebook:https://www.facebook.com/filmfarmmozi

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Tervezd meg A hetedik sor közepe új logóját! - Pályázat
Következő cikk Brazilok - kritika