Utóhatás (Aftermath), rendező: Elliot Lester, szereplők: Arnold Scwarzenegger, Maggie Grace, Scoot McNairy, Martin Donovan, amerikai thriller, 92 perc, 2017. (12)
Nincs bocsánat
Egy lezuhant utasszállító repülőgép áldozatai között van Roman felesége és várandós lánya. A férfitől senki nem hajlandó bocsánatot kérni, pedig ő semmi mást nem szeretne. Végső elkeseredésében borzasztó dologra szánja el magát.
2002-ben a svájci-német határ közelében a légi irányítás hibájából összeütközött és lezuhant egy utas- és egy teherszállító repülőgép. Az utasszállító spanyolországi vakációból tartott hazafelé Oroszországba, az áldozatok között sok volt a gyerek. 2004-ben a tragédia idején szolgálatot teljesítő légi irányítót halálra késelték. A gyilkossággal Vitalij Kalojevet vádolták, aki két gyermekét és feleségét vesztette el. A férfi 3 év (az eredetileg 8 éves büntetést enyhítette a bíróság, majd az enyhébb büntetést jó magaviselet miatt harmadolta is) után szabadult, Moszkvában popsztároknak kijáró fogadtatásban részesült. 2008-ban Észak-Oszétia építészeti miniszter-helyettese lett. Hazájában a legtöbben ma is azt vallják, hogy a gyilkosságot a gyász által elvakítva követte el. A légi irányító cég megkésve ugyan, de elismerte a hibáját és bocsánatot kért.
A történetet jó alapot szolgáltat egy izgalmas, az érzelmek széles skáláját felvonultató és ezzel a változatos színészi játéknak teret adó, elgondolkodtató mozihoz. Az alkotók nem csak annyit tettek, hogy a cselekményt egyszerűen áthelyezték az Egyesült Államokba, hanem több szempontból is megkérdőjelezhetően átgyúrták. A film főszereplője és a producere (indokolatlanul sokadmagával) Arnold Schwarzenegger és valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy a forgatás helyszínéül szolgáló Columbus városa ad otthont 1989 óta az Arnold Sports Fesztiválnak, mely mára a világ legnagyobbjává nőtte ki magát (innen származik a légi irányító feleségét alakító Maggie Gracie is, de még a polgármester is feltűnik egy nyúlfarknyi szerep erejéig). Sokak szerint új arcát mutatja meg, valójában ez a hetedik olyan szerepe, ahol családját elveszve bosszút esküszik.
A feleségét és állapotos lányát gyászoló, mindenféle segítséget elutasító Roman kelet-európai gyökerei megmaradtak és Kalojevhez hasonlóan egy építkezésen dolgozik. Mindvégig azt szeretné, hogy a légi irányító Jake (Scoot McNairy) kérjen tőle bocsánatot, de erre nem kerül sor. Jake pillanatok alatt az első számú közellenséggé válik, már csak azért is, mert a filmben két utasszállító ütközik és így jóval több az áldozat. A lelkileg teljesen összetört férfi személyazonosságot vált, elköltözik és egy utazási irodában kezd el dolgozni, de Roman egy oknyomozó újságíró segítéségével megtalálja és megöli őt. Ennyi. Mindig nagyon jó Arnie-t látni a vásznon, jól is áll neki a drámai karakter.
A film azonban eleve úgy állatja be őt, hogy családja elvesztésével nincs veszítenivalója, karakterének nem nagyon van hova kiteljesednie, fejlődnie. A légi irányító cég először hárít, amikor szorul a hurok, megpróbál egyezkedni, majd látva, hogy Roman hajthatatlan, átmegy támadóba. Mindehhez sikerült megtalálni a létező legirritálóbb ügyvédeket. Ennyi szarságtól bármelyikünk bepöccenne. A gyászban ráadásul egyedül marad, lánya meg nem született gyermekének apjáról nincs semmilyen információnk (konzervatív, családszerető népségként bemutatva őket még furcsábbnak hat ez a megoldás). McNairy sokkal nagyobb mozgásteret kap, amit rendesen ki is használ, karaktere a poklok poklát járja végig, a látottak alapján ő inkább áldozat. Sajnáljuk őt, amiért elvitetik vele a balhét, amiért ott kell hagynia a szakmáját és új életet kell kezdenie egy másik helyen, ahova felesége és fia már nem követik. Nem tudom, hogy a valóságban a légi irányító számított-e a bosszúra, ő minden esetre számít és az esélyeket latolgatva megint csak ott tartunk, hogy sajnáljuk. A sajnálatos eseményből könyvet író fiatal és ambiciózus újságírónőnek mindketten nyilatkoznak, aki pontosan tudja, Roman meddig hajlandó elmenni, mégis kiadja Jake új személyazonosságát.
A cselekmény és a dialógusok helyett így a fényképezés, a vágás és a zene hivatott atmoszférát teremteni. A záró jelenet – ha lehet – csak még jobban összezavart (értsd: vártam, de bíztam benne, hogy nem lesz igazam). Összességében az alkotók a valós történetben rejlő potenciált nem használták ki, a változtatások nem feltétlenül jó irányba történtek. Arnie rajongóknak azonban mégis csak ajánlani tudom, mert a politikai karriert és a magánéleti botrányokat maga mögött hagyó egykori testépítőben még mindig van potenciál. Más kérdés, hogy sok-sok évvel ezelőtt jelen film teljes költségvetésének dupláját is zsebre rakhatta gázsiként, de erről rajta kívül más nem nagyon tehet (ne keverjük össze azzal, amikor valaki a csúcson, szakmai kihívásból vállal be egy-egy független, a konyhára kevesebb pénzt hozó filmet).
