Wind River – Gyilkos nyomon


(Wind River); rendező: Taylor Sheridan; főszereplők: Jeremy Renner, Elizabeth Olsen, Graham Greene, Julia Jones, Jon Bernthal, Kelsey Chow, Gil Birmingham, Martin Sensmeier, James Jordan; amerikai thriller; 107 perc; 2017 (16)

Hóban-rosszban

Taylor Sheridant eddig a sorozatszínészi munkái és a nyomasztó forgatókönyvei kapcsán ismertük – most megismerjük nyomasztó filmrendezőként is. Ez persze nem teljesen stimmel, hiszen 2011-ben már amolyan félhivatalos jelleggel rendezett egy horrort (Ampulla), aminek láttán a többség nem jósolt neki komoly rendezői karriert, de nekik most a Wind River láttán talán érdemes lesz felülbírálni az akkori kijelentésünket.

Ami az amerikai indián rezervátumokat illeti, elég fura törvények uralkodnak a területeiken, és az eleve nem nagy létszámú őslakosság körében sajnos igencsak magas az eltűnt személyek száma. Többnyire nők tűnnek el, és a meglehetősen kusza és értelmetlen jogi szabályrendszer következtében a legtöbb ügy felderítetlen marad, (sőt, sok esetben még bejelentés sem történik). Taylor Sheridan fiatalabb korában sok időt töltött rezervátumokban, ott jó pár indián barátra tett szert, akik jó pár ilyen rémtörténetet meséltek neki. Elhatározta, hogy egyszer majd ír egy thrillert, ami hasonló környezetben játszódik, és a végeredményt most láthatjuk Wind River – Gyilkos nyomon címmel (az alcímet különösen köszönjük). Azért persze közben történt egy s más Sheridan karrierjében, többek között az, hogy megírta a Sicario – A bérgyilkos és A préri urai forgatókönyvét; utóbbiért még egy Oscar-jelölést is begyűjthetett. A két szóban forgó alkotás egy laza trilógia első két részét képezi, és a Sheridan által konkrétan határvonal-trilógiának nevezett sorozat harmadik darabja lett a Wind River (amúgy lassacskán le is lehet számolni a trilógiázással, ugyanis a művész már a Sicario folytatásán dolgozik, Soldado címmel).

A Wind River egy létező indián rezervátum Wyomingban, egy meglehetősen hideg és Isten háta mögötti helyen. Itt él a történet főszereplője, Cory Lambert (Jeremy Renner), aki amolyan Old Shatterhand-szerű fehér vadászként megbecsült tagja a helyi őslakos közösségnek. Corynak indián ex-felesége és félvér fia van, valamint egy elhunyt lánya, aki pár éve tisztázatlan körülmények között veszítette életét. Most történik egy újabb rejtélyes haláleset a környéken, és Cory személyes indíttatásból veszi kezébe az ügyet egy fiatal FBI ügynöknő (Elizabeth Olsen) és a helyi indián rendőrfőnök (a Farkasokkal táncolóból megismert Graham Greene) oldalán.

Ettől a filmtől felesleges túl sok vidámságot várni, és a hangulaton nem javít Warren Ellis és Nick Cave nyomasztó zenéje sem. Valahol nem is csoda, hogy Cave elvállalta ezt a melót, hiszen, mint ismert, ő is a közelmúltban veszítette el az egyik gyerekét. Ben Richardson operatőr képei nagyszerűen adják vissza az ingerszegény környezet sivárságát, ráadásul a film jó háromnegyede a szabad ég alatt játszódik. Szép lassan egy bosszútörténet bontakozik ki a szemünk előtt, és mintha egy westernt látnánk, azzal a különbséggel, hogy a főszereplők lovak és karabélyok helyett hószánokat és gépfegyvereket használnak. Sheridan jó szokása szerint inkább a karakterekre koncentrál, és kicsit lassan bontogatja ki a szálakat, ráadásul egy-két kisebb plothole-ba is bele lehet kötni, de az idősikokat most is ügyesen keveri. Itt persze most az a legnagyobb kérdés, hogy direktorként hogyan teljesít, de a Cannes-ban begyűjtött rendezői díj önmagáért beszél. A Wind River egy nyomasztó, de az önsajnálaton simán túllépő alkotás, és simán ott a helye az év legjobb thrillerei között.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Trónok harca párok a való életben
Következő cikk Outlander - Az idegen 1-2. évad kritika