Budapest Noir – kritika


Budapest Noir, rendező: Gárdos Éva, szereplők: Kolovratnik Krisztián, Anger Zsolt, Tenki Réka, Törőcsik Franciska, magyar krimi-dráma, 95 perc, 2017. (16)

Kurvák vére

Éles társadalomkritika, pontos korrajz, no meg egy magát rendszeresen összeverető bűnügyi újságíró. Kell ennél több? Ártani minden esetre nem ártott volna.

Ahogy a Teve utcai rendőrpalota főbejárata is szerepelt már pornófilmben, úgy egy-két táblacsere is sok mindenre megoldást jelent, ráadásul kevés olyan része van a városnak, ahol ne lehetne háborús, de legalábbis 100-150 évre visszatekintve történelmileg korhű filmet forgatni. A Nyugatiba begördülő gőzmozdony az 1936-ban Münchenben (vesebajban) elhunyt Gömbös Gyula koporsóját hozza haza, a Kisföldalatti vonalán újra Schlick motorkocsi jár és a Miklós Andor által 1910-ben alapított Az Est szerkesztősége is újranyitott. Itt dolgozik Gordon Zsigmond (Kolovratnik Krisztián), a bűnügyi rovat újságírója. Az Amerikát is megjárt firkász belebotlik egy lányba (Törőcsik Franciska), akit nem sokkal később holtan lát viszont.

A sztorin dolgozva lépésről lépésre halad a megoldás felé, a néző előtt pedig megelevenedik a 30-as évek Budapestje, a sajtó, a rendőrség, az alvilág és a nagypolitika összefonódása. Gordon végig narrálja a cselekményt, minden érzését és gondolatát megosztja velünk. A nihilista, önpusztító életmódot folytató és a fasizálódó Magyarországból kiábrándult férfinek életeleme a cinizmus, egyfajta szerethető antihős, akinek szurkolni lehet. Mert a vak is látja, hogy ő ennél sokkal összetettebb jellem, egyáltalán nem az a fickó, aki két pengőért eladná a saját anyját is, akit csak és kizárólag a sztori érdekel (és ezért képes átgázolni mindenkin és mindenen). Kicsit olyan, mintha egy szamárfülesre olvasott képregényből (vagy Rejtő regényből?) lépett volna elő: cigi, pia, bokszolói múlt, a nők iránti rajongás, a bajkeverés, a balhé, a veszély állandó keresése (és megtalálása). Az ügy felgöngyölítésében Berlinből hazatért szerelme, a fotós Krisztina segíti (Tenki Réka), de mint minden bűnügyi újságíró, a helyi rendőrfőnökkel, Gellért Vladimirral (Anger Zsolt) is igyekszik jóban lenni. Aztán persze itt van a halott lány, akinek az időben visszafelé haladva ismerjük meg a történetét, és ha már így alakult, kapunk mellé egy korrajzot is: politikusok, arisztokraták, kommunisták, stricik, kisstílű bűnözők, korrupt rendőrök, zsidók…mindenki megpróbál valahogy a felszínen (de legalábbis életben) maradni.

Történelmileg hű környezetbe helyezett politikai krimi, ahol az idő a saját becsvágyán túllépő és az ügyet felgöngyölíteni szándékozó újságíró ellen játszik, miközben a testi épségét és az életét is kockára teszi (nem csak a sajátját). Kolovratnik Krisztián évekkel ezelőtt más utat választott, de most mégis visszatért a színészethez a főszerep kedvéért, de a kisebb-nagyobb szerepekben is olyan színészeket láthatunk, mint Kulka János, Dobó Kata, Thuróczy Szabolcs, Kováts Adél vagy Mucsi Zoltán. Lehet azon vitatkozni (mint ahogyan azt páran már számon is kérték a filmtől), hogy egy-egy jelenetnél miért nincsen több statiszta az utcán, de abban az időben, amikor a rendszer vélt vagy valós ellenségei kezdtek eltünedezni, ugyan kinek volt kedve az utcán lófrálni? Hogy túl rövid? Ha kétórás lenne, most az volna a baj. Eljutunk A-ból B-be a történet végére, és ha közben átszálltunk egy gyorsabb járműre, hát istenem. Hogy nem látszik a 900 millió? Ezt nem tudhatom, még soha egyetlen filmnek sem voltam a producere, nem ismerem a mai árakat. Persze vannak védhetetlen hibák, és aki ezeket észreveszi, annak igaza van.
Az operatőr Ragályi Elemér és fia munkájában sajnos meglátszik a generációs különbség. Gárdos Évának volt egy elképzelése Budapestről, mint ahogy nekem is, aki itt élek. És bár a noir nem azt jelenti, hogy lekapcsolom a villanyt és elkezdek forgatni, ergo a világos, életteli jeleneteknek is megvan a helye, azért a műfaj ennél sokkal többet kíván. Megvan ugyan a bűn, a narráció, a cinizmus, a kiábrándultság, a szexualitás, a csábító nő, a maró társadalomkritika stb., de valahogy mégsem úgy áll össze, ahogyan szeretnénk.

Egy kifejezetten jó nyersanyagból kifejezetten jó alkotó- és szereplőgárdával egy mozifilmként kevésbé működő, jó eséllyel megosztó valamit sikerült összehozni, amiről egyvalami biztosan kijelenthető: Budapestből sokkal többet kapunk, mint noirból. Kihagyott ziccer, a nézőkön múlik, hogy a következő, egyébként rendkívül izgalmas könyv vászonra kerülhet-e. Amennyiben igen, azt kívánom, ne éljen vissza ezzel a bizalommal és tanuljon a hibáiból. Mert tényleg van benne kraft és szerethető.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Az akciófilm - könyvkritika
Következő cikk "Eleven" elrappelte a Stranger Things első évadát