Volt egyszer egy Németország – Kritika


Volt egyszer egy Németország (Es war einmal ein Deutschland/Bye bye Germany), rendező: Sam Garbarski, szereplők: Moritz Bleibtreu, Antje Traue, Mácsai Pál, Tim Seyfi, német vígjáték, 102 perc, 2017. (12)

Ki nevet a végén?

A múlttal való szembenézés időnként egészen különleges alkotásokat eredményez. Humorral, de nem elviccelve a témát, ez lehetett a mottója a filmnek, mely a dráma és a komédia gondolatébresztő és szórakoztató egyvelege.

Valaha a Bermann családé volt a legnagyobb fehérnemű kereskedés Frankfurtban, de jött a háború és ma csak egy kifosztott valami áll a helyén. Egyetlen túlélőként David (Moritz Bleibtreu) újraindítaná a vállalkozást, de az engedély kiadásánál az amerikai hatóságok szabálytalanságot találnak. Kell tehát keresnie valakit, aki könnyűszerrel hozzájut az engedélyhez, míg ő amolyan csendestársként szakmai tanácsokkal látja el a sikeres üzletmenet érdekében. Össze is áll a néhány fős csapat, valamennyien holokauszt túlélők. A bolt hamar felfut, a német háziasszonyok – akiket válogatott trükkökkel és hazugságokkal vesznek rá a költekezésre – viszik a finom és puha francia textíliát, mint a cukrot. Egy nap David hivatalos idézést kap, meg kell jelennie az amerikai hatóságok előtt, hogy tisztázza magát. Azzal vádolják, hogy összejátszott a nácikkal, ami akkor az egyik legsúlyosabb bűnnek számított. David belekezd egy történetbe, ami egyre kacifántosabb és hihetetlenebb lesz, az őt kikérdező csinos tiszt (Anje Traue) pedig kezdi elveszíteni a türelmét.
A haláltáborok mindennapjainak bemutatása egészen különleges módon illeszkedik be az inkább vígjáték felé húzó alkotásba. A megmenekülés valóban csodával határos, de minden történet egy kis csoda ebben a precíz, az utolsó emberig kiszámított halált hozó gépezetben. David a többiek előtt persze titkolja, mi más dolga akad munkaidőben, így megindul a találgatás. Németország amerikai zónájában a felszabadított koncentrációs táborok túlélői számára lényegében két út volt, Amerika vagy Palesztina, néhány ezren mégis a Németországban való maradás mellett döntöttek. Úgy tartja a fáma, hogy ez utóbbiak soha nem tudták megmagyarázni döntésük okát sem leszármazottaiknak, sem másoknak.

A film ezt próbálja meg körbejárni szatirikus hangnemben, a holokausztot nem elbagatellizálva, csak éppen az unásig bemutatottól eltérő módon. A humor, mint a túlélés egyik eszköze több filmben is visszaköszön, de a való élettől sem áll távol. A drámaiságon túllépve, okosan és megfelelően adagolva képes úgy szórakoztatni, hogy a néző nem feszeng, és nem érez lelkiismeret furdalást, amiért elneveti magát. A németek megtanultak szembenézni a múlttal és a filmkészítésnek, a szórakoztatásnak ebben a műfajában meglehetősen jók. Ez a humor ugyanakkor nem felszabadult – milyen oknál fogva is lenne az? -, hanem keserű, de közben valahol legbelül mégis az életet ünnepli. A Volt egyszer egy Németország nem vádol, nem mutogat senkire, erős benne az önirónia, mindenki megkapja a magáét. Az Irina Palm (2007) többszörösen jelölt és díjazott forgatókönyvíró-rendezőjének filmjében Mácsai Pált a szegedi színész, Szoros szerepében láthatjuk.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Alita: Battle Angel előzetes - A film, amit James Cameron lepasszolt Robert Rodrigueznek
Következő cikk A Stranger Things átszinkronizálva