A hely – kritika


A hely (The Place), rendező: Paolo Genovese, szereplők: Valerio Mastandrea, Sabrina Ferilli, Marci Giallini, Alba Rohrwacher, olasz film, 113 perc, 2017. (16)

Az eszköz szentesíti a célt

Egy kávézó, egy titokzatos férfi, néhány kétségbeesett ember, apró szívességek, nagy zűr. Vajon ki meddig hajlandó elmenni az áhított cél elérése érdekében? Paolo Genovese a nagysikerű Teljesen idegenek után ismét egy okos szociomozival jelentkezett, melyet valószínűleg ugyanúgy szeretni fognak nálunk.

A hely, vagyis a „the place” tulajdonképpen egy forgalmas kávézó. Ennek egyik asztalánál egy különös férfi, aki egy füzetbe jegyzetel. Ügyfelek jönnek hozzá, fiatalok, öregek, nők, férfiak. Ők kérnek valamit, a férfi ígéretet tesz arra, hogy teljesülni fog, de cserébe ő is kér valamit…az egyezség megköttetett. A kérések nem túl bonyolultak, de érezhetően mindegyik olyan, ami túlmutat a kérő lehetőségein, de továbbmegyek, túlmutat az egyszerű földi halandó lehetőségein. Az ismeretlen férfi (nincs nevesítve, de a nézőnek idővel azért lesz néhány tippje) által cserébe kért szívességek többsége bűncselekmény, de minimum erkölcsileg kifogásolható és az ügyfelek értékrendjébe, hitvallásába, munkaköri kötelességébe ütközik. A kérdés az, mennyit kockáztat az ember, meddig hajlandó elmenni, mennyit hajlandó feladni magából, hogy elérjen valamit, amihez a sors, a szerencse, vagy ha úgy jobban tetszik, isteni beavatkozás szükséges.
Hiszen mindenkiben ott van a csibészség, csak felnőttként – a legtöbben – megtanulunk viselkedni, tartjuk magunkat a törvényekhez, szabályokhoz, szokásokhoz, a társadalmi normákhoz, persze ne szépítsünk, félünk a következményektől, a számonkéréstől (ez lehet jogi vagy túlvilági is). Nem tudjuk, ki ez a férfi, honnan ismerik, kitől hallottak róla, honnan a jó hírnév, a garancia, minden esetre újabb és újabb ügyfelek érkeznek hozzá újabb és újabb kérésekkel. A cselekmény egy néhány fős ügyfélkör útját követi végig, ami érdekessé teszi a dolgot, hogy néhányan már az egyezség előtt is kapcsolatban álltak egymással (rokonok, barátok, ismerősök), ha pedig nem, a titokzatos férfi olyat kér cserébe, melynek teljesítése által kapcsolatba kerülnek egymással. Ha az egyikük tesz valamit, akkor az hatással lesz egy vagy több másikra is. Ezek az interakciók önmaguktól valószínűleg soha nem jönnének létre, de legalábbis nem ebbe az irányba vinné az érintettek életét, sorsát.

Az olasz rendező egy amerikai sorozatból merített ötletet és bár a cselekmény bárhol játszódhatna, az emberek, a szituációk jellegzetesen olaszosak és nem csak a gesztusok, hanem a kérések és a cserébe kért szívességekhez való viszonyulás miatt is. A hit elvesztése, hivatali korrupció, házasságtörés, hiúság, bűn, erőszak…ezek mind léteznek „a hely” nélkül is, csak kevésbé irányítottan, kevésbé ennyire direkt módon. Az ismeretlen férfi lehet ördög, angyal, vagy akár az Isten, de saját vágyainkat, álmainkat és félelmeinket megtestesítve a saját lelkiismeretünk is. A cselekmény nem hagyja el a kávézót, az ide rendszeresen betérők elmondásai alapján tudunk következtetni a történésekre, arra, hogy ki hol tart a viszonzásban, ki mennyire hajlandó az együttműködésre, tulajdonképpen kiben mennyire van meg a cinkosság. Önismereti tréningekhez is ajánlott.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Sötétben - kritika
Következő cikk 12 katona - kritika