4 film az 1848-as forradalomról


koszivu

A Magyar Nemzeti Filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívum a magyar filmtörténet négy kiemelkedő jelentőségű, 1848-as témájú filmalkotásának szabadon hozzáférhető tételével ünnepli a forradalom és szabadságharc évfordulóját. Március 15-től 19-ig a filmek felújított változatban érhetők el a Filmarchívum videomegosztó csatornáján.

80 huszár

Sára Sándor 1978-ban készült 80 huszár című filmje a Lengyelországból hazaszökő Lenkey század hiteles történetét dolgozza fel, sokszoros fénytörésben ábrázolva a huszárok fordulatos hazaútját; melynek során meg kell küzdeniük a természettel, az ellenséges túlerővel, de saját illúzióikkal is. A film főbb szerepeit Tordy Géza, Madaras József, Cserhalmi György, Dózsa László és Oszter Sándor alakították.

80 huszar foto B Muller Magda

Szirmok, virágok, koszorúk

Lugossy László Berlinale Ezüst Medve-díjas filmje, a Szirmok, virágok, koszorúk (1984) a világosi fegyverletétel után játszódik, Cserhalmi György és Őze Lajos főszereplésével. A sok jelenetében sötét tónusú, gyertyákkal megvilágított film operatőre, Ragályi Elemér olyan bravúros teljesítményt nyújtott, ami Stanley Kubrick elismerését is kiváltotta.

Föltámadott a tenger

Az Illyés Gyula filmregényéből 1953-ban készült Föltámadott a tenger az ötvenes évek legnagyobb filmes vállalkozása volt. Nádasdy Kálmán és két rendezőtársa monumentális színes filmet forgattak, amelynek középpontjában az 1948-as forradalom és szabadságharc, illetve Petőfi és Bem barátsága áll, a kor ízlésének és ideológiájának megfelelő feldolgozásban. A főszerepeket Görbe János, Makláry Zoltán és Básti Lajos alakították.

A kőszívű ember fiai

Várkonyi Zoltán romantikus, festői történelmi filmje, A kőszívű ember fiai (1965) a Baradlay család történetén keresztül eleveníti meg a szabadságharc időszakát. Jókai Mór családregényének látványos adaptációja emberközelbe hozza a függetlenségért küzdő liberális magyar nemességet és polgárságot, hazafiságuk, bátorságuk mellett egyéni, emberi vonásaik is kirajzolódnak. A Sulyok Mária, Bitskey Tibor, Mécs Károly és Tordy Géza főszereplésével forgatott kétrészes alkotás a hatvanas évek egyik legnépszerűbb filmje volt.

A négy magyar filmklasszikus digitálisan felújított változatban nézhető meg március 15-től 19-ig a Filmarchívum videomegosztó csatornáján ide kattintva.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Sztálin halála - kritika
Következő cikk Megvan a 25. James Bond-film rendezője