Két újabb világsztár folytat tárgyalásokat az AZ 2. részének szerepéért


21164ffc206e30899b325a99d8e741dc

Még februárban számoltunk be arról, hogy Jessica Chastain csatlakozott az AZ folytatásához, mint Beverly Marsh felnőtt változata. A Variety értesülései szerint a Warner most  James McAvoyal és Bill Haderrel is tárgyalásokat folytat egy-egy szerepet illetően.

Ha minden jól megy, akkor az eddig szimplán 2. fejezet címet viselő bohóchorrorban McAvoy Bill Denbrough, míg Hader Richie Tozier felnőtt képeként jelenhet meg. A legtöbb bevételt (több, mint 700 milliót) produkáló horrorfilm második részében természetesen a szívünkhöz nőtt gyerekszínészek is visszatérnek majd visszaemlékezések formájában. Ahogy Bill Skarsgard is újra magára ölti Pennywise sminkjét és ezúttal is Andy Muschietti dirigálja majd a tervek szerint júliusban kezdődő forgatásokon.

SPLIT James McAvoy 00149GLGL

Az AZ 2. fejezet 2016-ban, majdnem 30 évvel az első rész után veszi majd fel a fonalat, amikor is a Vesztesek klubjának vissza kell térniük szülővárosukba, Derrybe, hogy végleg legyőzzék a feléledt bohócot. A végső összecsapásra 2019. szeptember 6-án kerül sor a tengerentúli mozikban, addig is ízlelgessük Chastain-McAvoy-Hader hármasát. Ti örülnétek ennek a szereposztásnak?

hader1a

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Deadpool unikornist ajándékoz
Következő cikk Köszönünk mindent Milos Forman!