Lady Gaga és Bradley Cooper szerelembe esnek az új Csillag születik előzetesében


kep 12

Befutott az első előzetese Lady Gaga és Bradley Cooper új filmjéhez, a negyedik feldolgozást is megérő Csillag születikhez, amelyet már most Oscar-esélyesnek könyveltek el a tengerentúlon.

Cooper aki nem csak hogy rendezte, de írta is a filmet, egy alkoholizmussal küzdő zenészt (Jackson Maine) alakít, aki találkozik Allyvel (Lady Gaga) egy ugyancsak nehézségekkel küzdő énekes-dalszövegíróval, természetesen kettejük között idővel szerelem szövődik.

A filmben a legtöbb dalt Cooper és Gaga írta Lukas Nelsonnal, Jason Isbellel és Mark Ronsonnal kiegészülve, amiket kifejezetten a filmhez írtak, és élőben vettek fel.

A legismertebb verziója a Csillag születiknek az 1976-ban bemutatott Barbra Streisand és Kris Kristofferson második feldolgozása. Eredetileg az új film rendezői szerepére Clint Eastwood jelentkezett, de miután Cooperrel együtt dolgoztak az Amerikai mesterlövész című filmben, javasolta, hogy inkább Cooper legyen a film direktora. Női főszereplőnek eredetileg Beyoncét nézték ki a film készítői, de mivel a turnéi miatt nem tudta vállani később Lady Gagára esett a választásuk.

A film amerikai bemutatója október 5-én lesz.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk First Man első fotók, vagyis ilyen Ryan Gosling Neil Armstrongként
Következő cikk Kim Dzsongil bemutatja - kritika