Patrick Melrose, rendező: Edward Berger, írók: David Nicholls, Edward St. Aubyn, szereplők: Benedict Cumberbatch, Jennifer Jason Leigh, Sebastian Maltz, Jessica Raine, Hugo Weaving, angol életrajzi minisorozat, 60 perc, 2018 (16)
A burzsoázia kegyetlen bája
A brit fekete humort érdekes egy olyan traumatikus élettörténetbe beleszőni, ahol a fiatal író saját gyermekkori élményeit, szülei bántalmazó mivoltát, majd felnőttkora drogoktól hemzsegő hallucinációs zavargásait elemzi egy görbe tükrön keresztül, mégis fantasztikusan működik. A Patrick Melrose hiánypótló alkotás lett a maga öt részével, ami egyszerre nyomaszt és oldja fel a feszültséget egy pillanat alatt és ránk bízza, mindezt mi milyen mélységben fogadjuk be.
Edward St. Aubryn regénysorozatából készült az az öt részből álló minisorozat, melynek minden része egy-egy történetet dolgoz fel Aubryn életéről. A könyv életrajzi regény lett, melynek érdekessége, hogy nem lineárisan, hanem nagyon töredezetten ugrál az író az időben és a fontosabb korszakokról úgy beszél, hogy különböző emberekkel kapcsolatos érzésekhez köti, nem pedig a kronológiát veszi figyelembe. Ebből a szempontból egy igen összetett, ám annál intenzívebb érzelmi hullámvasutat diktáló alkotás, ami oly módon beszél az emberi gyarlóságról, legfőképp az angol arisztokrácia mocskáról, hogy közben megvallja azt is, hogy ő ebbe hogyan pusztult szinte bele – és nem feltétlen fizikai, leginkább lelki értelemben.
A történet rendkívül sokat ugrál Patrick gyermek- és felnőttkora között, melynek középpontjában elsősorban a család és a család szintén elit közegébe tartozó barátai állnak. Patrick egy szörnyű terhet cipel magán, amin képtelen túllépni, emiatt felnőttként egy gyógyszer-, drog- és alkoholfüggő ember válik belőle, aki csakis barátaira számíthat, akkor is, ha kell anyag, de akkor is, ha épp megint a leszokással kísérletezik. Patrick borzong mindattól, ami kiskorában vele történt, épp ezért idáig nem is beszélt erről senkinek. A történet ki is hagyja a kamaszkort – hangsúlyosan az a két életkor van jelen, amikor a traumatizálás elkezdődik és amikor ezt végre képes feldolgozni – pont emiatt lépünk be a történetbe akkor, mikor Patrick apja meghal. Ugyanis a nyolc éves kisfiút az apja nyaralásaik során az édenkerti mediterrán vidéken, a családi nyaralóban éveken át rendszeresen megerőszakolta….anyja pedig mindezt alkoholgőzös mámorban ignorálta, pedig valószínűleg sejtette.
A sorozaton végig a legfontosabb kérdés húzódik végig, ami Patrick és a mi fejünkben is felvillan: „Hogy képes bárki is ilyet tenni egy emberrel?”. Emiatt a szörnyűség miatt kerül be a már emlegetett fekete humor a történetbe, ami nagyon jól kompenzálja az álságos felsőosztály kétszínűségét, akik szintén gyűlölték Patrick apját, csakis jómódú mivolta miatt barátkoztak vele és csodás gólokat rúg oda Patrick elhunyt apjáról és idős anyjáról is, akiket világéletében gyűlölt és most örül, hogy ők szenvednek. Persze ez a kettősség is igen kemény dió a történetben, hiszen amiért így bántak vele, gyűlöli őket, viszont mégiscsak a szülei, így bűntudatot érez azért, amiért ezt érzi, ráadásul a család iránt érzett szoros érzelmek a brit burzsoázia egyik rákfenéje, így a családi rítusokat még bemindenezett állapotban sem ildomos kihagyni – ebből is kerekednek vicces jelenetek.
Külön ki kell emelnünk a lehengerlő színészi játékot is, ugyanis tökéletes karaktereket sikerült castingolni a szerepekre. Benedict Cumberbatch a brit angolos kiejtésével, szikár kiállással, felsőbbrendűséget sugárzó voltával épp úgy meg tud minket győzni, mint az angol elit legkiemelkedőbb tagja, mint mikor izzadós és az elvonási tünetektől Hunter S. Thomsponként tévelygős állapotban látjuk őt és reméljük, hogy hamarosan véget ér ez az állapot. Hugo Weavinget még sosem utáltuk ennyire, mint David Melrose-ként, mindenféle emberséget mellőző, a családját terrorizáló szánalmas lecsúszott felsőosztálybeli, akiről nagyon kevés elmondásból tudjuk, hogy sikeresen elherdálta családja örökségét és már csak pár selyempizsama büszke birtokosa lehet. Kisebbségi komplexust régen láttunk már ilyen gonoszul kinyilatkozni, mint Hugo Weaving arcán, mellette pedig Jennifer Jason Leight az a lecsúszott anyafigura, aki mindig ígéri, hogy megváltozik minden, de tudjuk, hogy nem.
A Patrick Melrose nem csak a kiskorúak és a családon belüli erőszak pontos látlelete, de A történet című film pontos ellenpontja is, itt leginkább az elnyomni képtelen és ebbe szinte belepusztuló bántalmazott ember életét ábrázolja, aki jobb esetben ebbe az egészbe nem őrült bele, hanem inkább kiírja magából. Ugyanis Edward St. Aubyn elmondása szerint minden szó, amit leírt a könyveiben – ergo amit a képernyőn látunk – megtörtént vele, hiszen mi értelme lenne, ha nem az igazat vallaná meg. Ebben a fényben még inkább tanulságos alkotás és a maga kifordított módján pozitív értelemben is nyomasztó minisorozat lett tele remek képi szimbolizmussal és csodásan fényképezett tájakkal.
Kapcsolódik:
Edward St. Aubyn – Patrick Melrose 1. – Nincs baj, Baj van, Van remény – könyvajánló
