Dark Crimes (True Crimesról átkeresztelve), rendező: Alexandros Avranas, szereplők: Jim Carrey, Charlotta Gainsbourg, Marton Csokas, Agata Kulesza angol-lengyel-amerika filmdráma/krimi 92 perc, 2016.
Jim Carrey ilyen szomorú még sosem volt
Jim Carrey nevéről először valószínűleg az Ace Ventura, a Hantaboy netán a Maszk jut mindenki eszébe. Ha nem is egy konkrét film jelenik meg az ember előtt, de a név hallatán egészen biztosan a nevetésre, és a grimaszokra asszociál. A Dark Crimes ezt a színészről kialakult berögződést szerette volna ismét megtörni, de végül Carrey lett a cselekmény valódi áldozata.
Nos, a 2016-os Dark Crimes kétségkívül kilóg a sorból és nemcsak a komor hangvétele miatt. Bár Jim Carreyt láthattuk már remek (Egy makulátlan elme örök ragyogása) és korántsem meggyőző (A 23-as szám) drámában egyaránt, a divatos skandináv krimik nyomvonalát követő Dark Crimes inkább az utóbbihoz közelít minőségében. Az igaz történeten alapuló cselekmény 2000-ben veszi fel a fonalat, amikor is egy halász egy megkínzott férfi testre bukkant. Hat hónap után a nyomozást lezárták, de a tettest csak öt év után fogták el, akit a 2005-ben kiadott saját regénye buktatott le. Az írásban részletesen beszámol a gyilkosságról, annyi csavarral, hogy annak főszereplője egy nő volt.
Ezt a történetet vitte vászonra második filmjeként Alexandros Avranas (Miss Violence), több-kevesebb sikerrel. Leginkább kevesebbel. Ugyanis a Dark Crimes több sebből vérzik, mint amennyit a gyilkos ejtett áldozatán. Mintha a rendelkezésükre álló remek alapsztori miatt úgy gondolták volna a forgatókönyvírók, hogy nem igazán kell mindebbe belepiszkálni és a “valós események” jelző majd úgyis elviszi a projektet a hátán. Ezért a film első feléből nem sok mindent kötnek a készítők az orrunkra. Sem azt, hogy a Carrey alakította Tadeknek mégis miért rossz a viszonya a családjával, vagy, hogy mi vezetett a munkája elvesztéséhez. Amikor elérkezünk féltávhoz, mintha kezdenének észbe kapni Avranas-ék és hirtelen körvonalazódni látszik a sztori, de ekkorra már majdnem minden hiába, hiszen a karakterek fokozatos felépítésének hiányát, és a hézagos cselekményt elszórt infómorzsákkal próbálják meg toldozgatni. Ahogy Tadek hallgatja a regényt, egyszer csak meggyőződik arról, hogy a gyilkos a perverz műveiről hírhedt író, Kozlov (Marton Csokas). Azt, hogy milyen leleményes nyomozói gondolatmenet juttatta erre a következtetésre, már soha sem tudjuk meg, nem csoda, hogy az egyébként rövid játékidő (legalább a készítők megkíméltek minket) így itt-ott vontatott, bár ezt magyarázhatjuk azzal. hogy neo-noirnak szánták.
Jim Carrey mellett, a film mellékszereplői sem képesek emelni a színvonalon, ami leginkább az ostoba párbeszédek és a hanyag forgatókönyv kontójára írható. Ahogy a Marton Csokas alakította gyilkosa is kimerül az elmebeteg vigyorban és a folytonos beszólogatásban.
Alexandros Avranos – mint sajnos eddig rengeteg rendező – jó ötletnek tartotta ha a színészekre ráerőlteti a lengyel akcentussal beszélt angolt, talán azt gondolva, hogy ez majd hitelessé teszi a figuráit, de sajnos fordítva sült el a dolog és inkább kizökkenti nézőjét, mintsem egy bizonyos társadalmi réteg hű ábrázolását szolgálná.
Mindenesetre Jim Carrey játékán nem múlott a siker, ami bár nagyrészt kimerül a búskomor tekintetekben, mégis hitelesen hozza a megtört, kiégett nyomozó karakterét, akinek mellkasára a műfajtól elvárhatóan az egész univerzum haragja és a világ összes negatív gondolata ránehezedik. Bár karakterfejlődés vele kapcsolatban nem igazán mondható el a Dark Crimesban, hiszen Tadek a film előrehaladtával pontosan ugyan ott toporog, mint az első percekben.
A Carrey mellet dicséretre méltó Michael Englert operatőr munkája is, aki tökéletesen visszaadja mindazt, amitől egy neo-noir neo-noir lesz. A Dark Crimes olyan depresszív fényekkel operál, ami egyrészt tökéletesen illeszkedik az eredeti helyszínhez, másrészt már önmagában beszippantja hangulatával a nézőjét. Így el kell ismerni, hogy a lengyelországi forgatási helyszínekhez való ragaszkodás Avranostól jó húzás volt.
Összességében mégis azt lehet mondani, hogy nem fogjuk a Dark Crimes-t sem Alexandros Avranos, sem pedig Jim Carrey karrierjének csúcspontjaként emlegetni, hiszen hiába a remek operatőri munka, a nyomasztó hangulati világ vagy Carrey újbóli remek drámázása, ha mindezt a sótlan és már érezhetően az írók által is unalmasnak tartott forgatókönyv, valamint az ebből fakadó megmosolyogtatóan butácska párbeszédek egy elszalasztott lehetőséggé avanzsálják.
