Jövőre jön a The Terror 2. évada


borito 56

Tegnap az AMC bejelentette, hogy folytatja a népszerű, és a kritikusok által is elismert The Terror című sorozatát.

A The Terror soron következő epizódjai a második világháború idején játszódnak majd, főszerepben egy olyan rejtélyes kísértettel, ami egy japán-amerikai közösséget üldöz dél-kaliforniai otthonából a csendes-óceáni háború internálótáboraiba.

Az antológia második részének alkotói Alexander Woo (True Blood – Inni és élni hagyni) és Max Borenstein (Kong: Koponya-sziget, Godzilla), utóbbi ötletgazdaként, előbbi showrunnerként jegyzi a produkciót.

A 10 részes sorozat a tervek szerint 2019-ben kerül az AMC képernyőire, melynek executive producerei Ridley Scott, valamint Dan Simmons, David W. Zucker, Alexandra Milchan, Scott Lambert és Guymon Casady. Gyártói Scott Free, az Emjag Productions és az Entertainment 360, az AMC Studios-szal közösen.

A “The Terror” első évada lehetőséget adott arra, hogy egyedi módon közelítsünk az antológia műfajához. Mindannyiunknak tetszett az a koncepció, hogy a sorozat egy igaz történettel induljon, majd a későbbiek folyamán szőjük bele a kitalált horror jeleneteket. A végeredményre pedig mérhetetlenül büszkék vagyunk, ezért is vagyunk rettentő izgatottak a második évadot illetően, ami a 20. század egyik legfontosabb eseményét dolgozza fel Alexander Woo és Max Borenstein szemszögéből.

– mondta el David Madden, az AMC, a Sundance TV és az AMC Studios original programming elnöke.

“Történelemrajongóként pontosan tudom, hogy a valóság sokszor ijesztőbb tud lenni a képzeletnél.

– mondta Borenstein, majd folytatta:

A “The Terror” új évadában az alapot a saját történelmünk egyik legsötétebb és leghorrorisztikusabb időszaka adja, a japán-amerikaiak internálása ugyanis egy nagy szégyenfolt a nemzetünk történetén. Örülök, hogy az AMC lehetővé tette, hogy inspirálódjunk ebből a sötét korszakból, ahhoz, hogy reményeim szerint egy rémisztő és ütős végeredményt tudjunk felmutatni.

Forrás: AMC Magyarország

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Paul McCartney énekes idegenvezetése szülővárosában, Liverpoolban
Következő cikk Folytatást kaphat a tavalyi év sikerfilmje, a Tűnj el!