2019-ben jöhet a Baby Driver folytatása


baby driverEdgar Wright elmondta, hogy nemsokára jöhet a Baby Driver folytatása!

Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a tavalyi év egyik meglepetésfilmje a Baby Driver (ezt a Nyomd, bébi, nyomd címet azóta is nehéz leírni) volt. Edgar Wright alkotása igencsak nagyot durrant, és a rendező ugyan korábban bejelentette, hogy készít majd egy sequelt, most azonban egy twitter bejegyzésben arra utalt, hogy ez az időpont talán már közelebb van, mint gondolnánk.

Egy korábbi – fél évvel ezelőtti – interjúban a folytatás kapcsán a rendező a következőket mondta:

„A pletykák igazak, mindenképp lesz folytatás, bőven vannak még ötleteim. Hogy ez a sequel lesz-e a következő filmem, azt még nem tudom. Több projekten is dolgozom jelenleg, a Baby Driver megjelenése óta számos megkeresést kaptam, egy dolog biztos: szeretnék minél hamarabb visszaülni a nyeregbe. A Világvége és a Baby Driver között négy év telt el, ilyen nagy szünetet most semmiképp nem akarok tartani, az elkövetkezendő két évben mindenképp szeretnék leforgatni egy filmet.”

Ezek szerint tehát, a sequel bemutatójára már a következő évben sor kerülhet.

A sztoriról egyelőre még semmit nem lehet tudni, de valószínűleg Baby és Debora közös kalandjairól fog szólni,  Baby szabadulása után esetleg felbukkan a sötét múltból valaki, veszélybe sodorva hősünket, akinek így ismét tövig kell nyomnia a gázpedált, ha ki akar keveredni a szituációból.Várjuk!

…és mindehhez jó képet vágunk!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Sicario 2: A zsoldos - Kritika
Következő cikk Fotók a 10 éves Breaking Bad stáb osztálytalálkozójáról