Elképesztő őrületet kínál Jim Carrey Kidding című sorozatának új előzetese


borito 12

Új előzetest és posztert kapott Jim Carrey első 10 részből álló vígjátéksorozata, a Kidding, melyben a komikus ismét drámai oldalát csillogtatja meg.

A tengerentúlon szeptember 9-én bemutatkozó történet középpontjában Jeff, azaz Mr. Pickles a tévés ikon áll, aki a kedvesség és bölcsesség megtestesítője a gyermekek számára – és mindemellett egy multimillió dolláros cégbirodalom feje is. Azonban amikor a családi idill összeomlik körülötte nem lel olyan tündérmesét, játékbabát, ami átsegíthetné ezen az időszakon. Jeff lassacskán beleőrül a világ kegyetlenségeibe, ami a friss előzetes alapján egyszerre tűnik viccesnek, és szívfacsarónak, ami egyedi hangulatával már most megvett minket.

A Kidding atmoszférája egyébként nem hiába emlékeztethet minket Carrey Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmjére, ugyanis a széria társrendezője és producere az a Michel Gondry, aki a 2004-es produkcióban egyszer már remekül instruálta a színészt.

A sorozatban feltűnik még Carrey mellett Catherine Keener, Judy Greer, Justin Kirk és Frank Langella is. A premierig pedig tekintsétek meg a friss trailerét:

A Kidding posztere, melyen Carrey szája a füléig ér:

poster

 

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Így fest Margot Robbie Sharon Tate-ként Tarantino új filmjében
Következő cikk Mark Hamilltől most 1 millió dollárért megveheted a Star Wars-os nadrágját