Eddie Murphy a A szomszéd nője mindig zöldebb remake élén


borito 19

Hollywood továbbra sem kíméli a 20 évnél idősebb sikerfilmeket, így a New Line bejelentette, hogy Eddie Murphy lesz az előkészítési fázisban lévő A szomszéd nője mindig zöldebb ihlette komédiájuk főszereplője – írja a Deadline.

Az ismét fölöslegesnek tűnő projekt lezavarására a Fantasztikus négyes és a Pofázunk és végünk rendezőjét, Tim Story-t bízták meg. A lap szerint az egyelőre még cím nélküli komédiában Murphy partnerének Samuel L. Jacksont szemelték ki a stúdiónál, ami nem tűnik légből kapott pletykának, hiszen a színész jelenleg is a rendezővel dolgozik a Shaft remake-en. Az egyetlen pozitív hír, hogy a produceri székbe sikerült visszacsábítani az eredeti film producerét, John Davist.

Story egyébként eddig nyolc mozifilmet készített és a Ryan Coogler Fekete Párducáig ő volt az egyetlen afroamerikai rendező, aki átlépte az egymilliárd dolláros bruttó összbevételt.

A szomszéd nője mindig zöldebb 1993-ban debütált Jack Lemmon és Walter Matthau főszereplésével, melyben két idős férfi, akik gyerekkoruk óta utálják egymást szerelmi háborúba kezdenek az újonnan utcába költözött hölgy kegyeiért. A legendás páros nem okozott csalódást és a vígjátékuk a mai inflációhoz igazítva 150 millió dollárt termelt, így 1995-ben elkészült a folytatása is, Mégzöldebb a szomszéd nője címmel Sophia Lorennel erősítve az élen.

A nagy kérdés már csak az, hogy Eddie Murphy, akinek az aranykora már leáldozott ezzel a remake-el igyekszik majd visszatérni az A-listás színészek körébe, vagy ez egy újabb mélypont lesz a karrierjében? Mit gondoltok jó ötlet elővenni A szomszéd nője mindig zöldebb klasszikust? Murphy a főszereplők nyomába érhet?

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Megérkezett a Stan & Ollie előzetese
Következő cikk Készül a Loki, a Skarlát Boszorkány és több Marvel-hős minisorozata