Aranyélet, készítők: Roope Lehtinen, Mikko Pölla, Krigler Gábor szereplők: Thuróczy Szabolcs, Ónodi Eszter, Olasz Renátó, Döbrösi Laura, Anger Zsolt, Végh Zsolt, Bakonyi Csilla, Staub Viktória, magyar akció, dráma sorozat, 3 évad, 2015 – 2018 (16)
Nem minden Arany(élet), ami fénylik
Még mindig tud átütő lenni, még mindig korszakalkotó a magyar sorozatok világában és még mindig tele van nagyszerű, a magyar társadalomra és politikai életre igencsak reflektív mondatokkal az Aranyélet záró évada (az első kettőről itt írtunk), azonban a fény az utolsó pár részre megkopni látszik és bár iszonyat élvezetes volt látni a Miklósi család újabb baklövéseit, olykor nem csak a szereplők, de az alkotók lába alól is kicsúszott a talaj a megfelelni akarás mezején. Ennek ellenére még így is hivatkozási pont marad a hazai sorozatgyártás világában.
Nagyon okos és logikus döntés volt, hogy az idei, harmadik évad legyen az utolsó, hiszen míg az első évad nagyon kimozdította, megpendítette és nagyon őszintén vallott arról, ami ma itthon körbevesz minket (még ha voltak gyermekbetegségei is), addigra a második évadban kiteljesedhettek a karakterek és a rengeteg flashbackel még jobban a szívünkbe zárhattuk Attilát, Jankát és Enoszt, akik a harmadik évadban új oldalukat is megvillantathatják. Bár mindenki találgat, hogy Endre bá él-e? Annyit elárulhatok, hogy a szelleme és a hatása még mindenképp és ezt irtó jól oldották meg az alkotók, hogy miképp legyen jelen az egész évad érzelmi vetületében a többi szereplő döntései során.
A történetben három hónapot ugrunk, a Dunakanyar egyik kis városkájában húzzák meg magukat Miklósiék és Gáll Feriék, akik közösen új oligarchái próbálnak lenni az eddig kihasználatlan területnek. A felvásárlások mellett Attila közben érzelmi válsággal is küzd, ugyanis Jankában még mindig nem bízik eléggé a Hollósival való összeborulása után. Janka mindeközben polgármesteri babárokra tör, miközben a családi élete és anyai szerepe is megkérdőjeleződni látszik. Márk tovább folytatja kiskirályi életét, azonban a miniüzletelések már nem hoznak neki elég pénzt, így nagyobb fába próbálja vágni a fejszéjét, és ott van Mira, aki ebben az évadban végre nagyon komoly szerepet (és egy nagyon badass jelenetet is) kap, aki a legradikálisabban próbál meg kiválni ebből a mutyizós életből.
Az évad igazi erősségei leginkább a még több közéleti reflexió és a szembetűnő karakterfejlődések. Az oligarcha lét kézenfekvő előnyei a megúszásokban keresendő és erre is épülnek leginkább a konfliktusok. A magánéleti és üzleti botrányokat egy egyszerű cég- és lapfelvásárlással simán meg lehet oldani, pénzért bármit meg lehet venni, akár rendelésre egy gyilkosságot is. Valaki hiába ellenzi ezt a teljhatalmú rendszert, mégis kénytelen beállni a sorba és egy oligarcha cégének dolgozni, ha munkát akar egyáltalán találni ebben az országban, amivel nem minimálbért keres. A szerb határnál játszódó jelenet az egyik legszórakoztatóbb társadalomkritika a jelen magyar helyzetről és még sok hasonló, vicces poént is sikerült belecsempészni a sorozatba, amihez Thuróczy Szabolcs szarkasztikus humora is hozzátesz.
A karakterek fejlődésénél inkább Döbrösi Laura és Ónodi Eszter karaktereit érdemes kiemelni, hiszen az utolsó évadban az ő személyiségükben zajlott le egy igen egyértelmű pálfordulás, illetve az ő központi figuráikhoz köthetőek az évad legszélsőségesebb jelenetei is, ugyanis míg Mira hadjárata a kuplerájban hihetetlenül jól felépített bosszúmenet volt, addig Janka szenvedése a hetedik részben kínosan elnyújtott és öncélúan abszurd és szürrealista jelenet lett(és nem a gyenge gyomrom miatt volt az, hanem mert totál felesleges volt ennyi mindent mutatni, hiszen a mondanivalón mit sem változtatott). A CGI okozta vizuális kilengések is az utolsó két részben lesznek zavaróan kellemetlenek és szintén totál feleslegesek, hiszen az Aranyélet sosem a szuper látványos freaky koncepción alapult, hanem inkább a szép fényképezésen, ami Marosi Gábornak köszönhetően most sem okozott csalódást.
A készítők nem hazudtak, mikor azt nyilatkozták, hogy a nézői igények és elvárások is nőttek, hiszen a szuper látványos és akciódús második évad effektjeit és dinamikáját most valahogy másképp kell átadni, azonban próbálnak idén a családra koncentrálni. Attól függetlenül, hogy nem volt nagy utcai tűzharc, mégis volt két igen erős „párbaj”, az egyik az említett leszámolás a piros szobában, a másik Márk és Bius harca a roma srácokkal és a kissé groteszk fegyverválasztással.
A vége bár egy félig-meddig happy endnek mondható lezárás, ahol keserédes megelégedéssel lehet nyugtázni Miklósiék sorsát, az eddigiek fényében talán egy kevésbé boldog befejezés jobban illet volna a családhoz, bár szó se róla, Márk sorstragédiája, ami a kezdetektől bele volt kódolva útjába, nem épp szép jövő felé tereli (és Olasz Renátó idén is remekül alakította a már kevésbé suttyó, inkább idealista gengszternövendéket) . A titkok fojtogató marcangolása és a bűntudat pszichés megterhelése igen jól jött le a lelki szenvedéseken keresztül, így bár Attilának is lett volna lehetősége kilépni ebből a romboló kapcsolatból, kénytelen volt maradni önpusztító mivolta és túlzott felelősségvállalása miatt, ami szintén egy igen reális karakterrajz. Végtére is kiváló döntés volt itt, a csúcson abbahagyni és bár nem volt mentes a logikai bakiktól a sorozat (ez inkább egyes szereplők döntéseiben nyilvánult meg), továbbra is hibátlan magyar korrajz és egy igen nyomasztó családi dráma, ami világszínvonalon is meg tudja állni a helyét akár ma, de pár év múlva is.
