Mindenki szexelni akar a BUÉK első teljes előzetesében


borito 32

Befutott a Csak szex és más semmi rendezőnőjének, Goda Krisztinának a BUÉK című új filmjéhez egy teljes előzetes. A 2016-os nagy sikerű olasz film, a Teljesen idegenek magyarított verziója nem sokban tér el az alapanyagától, mindenesetre a teasert követően már a sztoriból is többet megtudhatunk.

Nagy meglepetéseket mondjuk nem tartogat azoknak, akik látták az olasz verziót, de azért egy “nagy csavar” akad a történetben: ezúttal nem egy szimpla vacsora keretein belül fedik fel a telefonjukban rejlő kínos titkokat a vendégek, hanem szilveszter éjjelén. A hivatalos szinopszisa pedig a következő:

Szilveszter éjjelén bármi megtörténhet. Jó is, rossz is, furcsa is. Egy baráti társaság úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák őket. És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora. Mert igazából mindenkinek van egy (vagy több) titka, szégyellnivalója, másik szerelme, másik élete… és hazudni általában könnyebb, mint őszintének lenni. Persze csak addig, míg le nem bukik az ember.

A trailer alapján ezek a simlis kis titkok pedig kimerülnek a hűtlenségben, és a szereplők nimfomániás viselkedésében, ami valószínűleg kínos mivoltuk ellenére azért mókás jeleneteket idéznek majd elő.

Azt még nem tudjuk eldönteni, hogy a december 6-án bemutatkozó magyar asztaltársaság, akik Lengyel Tamásból, Törőcsik Franciskából, Elek Ferencből, Hevér Gáborból, Szávai Viktóriából, Bata Évából, és Mészáros Bélából állnak vajon tényleg képesek lesznek-e valami frissességet is hozni a sztoriba vagy egyszerűen csak lekoppintották a Teljesen idegeneket. A premier után már okosabbak leszünk.

poster 2

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A negyedik évaddal újrainduló Narcos hangulatos előzetest kapott
Következő cikk 23 easter egg a filmekből, amiket biztosan nem vettél észre