Alaposan helyben hagyták Jessica Chastaint az Eve című filmjének első hivatalos képén


borito 1

A színésznő nemrégiben kezdte meg az Eve címre keresztelt akció thrillerének forgatását, melyből az első hivatalos fotót látva a készítők nem finomkodnak majd a véres erőszak ábrázolásmódjával.

A Tate Taylor rendezte produkcióban a direktor immár másodjára dolgozik együtt Chastainnel és míg az első közös munkájuk, A segítség egy romantikus dráma volt, ezúttal új műfajban próbálják ki magukat. Az Eve hivatalos szinopszisa alapján egy női John Wick történetet kapunk majd, melyben a brutális bérgyilkosnő egy alvilági szervezet számára hajt végre megbízásokat. A gondok akkor kezdődnek, amikor az egyik munkája félresiklik, így kénytelen lesz a saját életben maradásáért küzdeni.

A Chastainről kiadott első kép már előre vetíti, hogy Chastain túlélésért folytatott harca nem lesz sétagalopp.

kep

A premier dátum nélküli Eve már csak a szereplőgárdája miatt is érdekesnek tűnik, amiben Colin Farrell, Geena Davis, John Malkovich, Common és Jess Weixler is feltűnnek az Oscar-jelölt Chastain mellett.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Ridley Scott tényleg megcsinálja a Gladiátor folytatását
Következő cikk Erős előzetes érkezett a True Detective 3. évadához