
Savanyú Uborka úr a Holdon
Jim Carrey, a mostanában inkább képzőművészeti hajlamait kiélő színész nem is térhetett volna vissza sokkal másabb hangulatú sorozattal, mint amit Michel Gondry megalkotott számára, hiszen a szomorú bohóc karaktert egy olyan vizuálisan is intenzív világban tudja kiteljesíteni, ahol a képzelet valóssággá válik – és nem mindig jó értelemben. Emiatt egy kissé szétszórt, olykor töredezett, de nagyon különleges sorozatot kapunk, ami megköveteli a nézői kitartást.


A legkiemelkedőbb mégis Jim Carrey, aki hasonló karaktereket már alakított az Ember a Holdon-ban vagy a Truman Show-ban. Itt azonban személyes drámáját és úgymond szakmai „kiégését” is sikerült belecsempésznie a karakterbe, aminek köszönhetően egy cseppet sem vált karakteridegenné a szerepében. A groteszk asszociációk miatt az egész történet kiszámíthatatlanná, az időben olykor csapongóvá válik, így néhol türelmet követel a dramaturgiai szál, hogy mégis hova akar kifutni, cserébe azonban nem válik kliséssé és tud meglepetést is okozni a sorozat, például a korcsolyázásnál történő baleset vagy az utolsó epizód vége nagyon meghökkentő pillanatokat tud kreálni, amiket váratlanul dobnak a képünkbe az alkotók.
A gyerekműsor felépítésének szerves része a zenei betétek is, ami nagyon jól működik és ahogy haladunk az évad vége felé, Jeff karakteréből fakadóan egyre sötétebbé válnak a témái, ami az ő „leváltását” is kiköveteli a műsorban, így a személyes drámán kívül a családjával is meg kell küzdenie, hiszen ők a műsor készítői és kreatív résztvevői. Így Jeff élete egyre kilátástalanabbá és kezelhetetlenebbé válik, ahol meg kell küzdenie megmaradt ikerfia, Will szeretetéért is. Az a legjobb, hogy tud ezen a 10 részen keresztül foglalkozni a karrierproblémákkal, a testvére és az apja családi problémáival, az életben maradt fiára nehezedő teherrel az iskolai közösségen belül, a volt felesége lelki problémáival és Jeff szerelmi életével is. Sokrétű, olykor talán pont emiatt soknak is tűnik, de a technikai megoldások és a végtére is egy gyerekköntösbe bújtatott bábos dráma eszköztárában meglapuló mondanivaló valahogy érdekessé teszi a cselekményt.
Szerencsére berendelték a második évadot, így az első évad nem semmi cliffhangerrel ér véget, szóval fér még ebbe kellő anyag, a kérdés, hogy Jim Carrey meddig tudja kitartani ezt a karaktert, hiszen rajta múlik minden.


