BÚÉK – kritika


BÚÉK, rendező: Goda Krisztina, szereplők: Szávai Viktória, Mészáros Béla, Bata Éva, magyar vígjáték, 90 perc, 2018. (16)

Mobilmánia

Goda Krisztina a 2015-ös Veszettek után könnyedebb műfajjal tér vissza. A Teljesen idegeneket Divinyi Réka gyúrta át a hazai viszonyokra, a végeredmény pedig egy abszolút szerethető év végi magyar vígjáték.

Barátok gyűlnek össze szilveszterezni egyikük lakásán, vannak köztük régi és új párok, testvérek, szinglik, családosak és válófélben lévők. Az egyikük kitalálja, hogy mindenki tegye ki a mobilját az asztalra és valamennyi hívásra, üzenetre együttesen reagáljanak. Ebből aztán számtalan bonyodalom adódik. Mennyire vagyunk ráutalva a modern kütyükre, mennyit tárolunk ezeken az életünkből és ebből mennyit osztunk meg másokkal? Jót tesz-e egy kapcsolatnak a kendőzetlen őszinteség, létezik-e kegyes hazugság és mennyire fontos a privát szféra? Fontos dolgok ezek, amit a vígjáték műfajához mérten kezel a forgatókönyv, nem olcsó, nem felszínes, de nem is néz le a dolgok legmélyére és nem drámázik.

Abszolút természetesnek vesszük, hogy olyan sorozatok, vetélkedők, tehetségkutatók, beszélgetős, főzős és túlélő műsorok tömkelegével van tele a „doboz”, melyek ötlete más országból származik. Ha egy mozifilmmel történik mindez, akkor meg jön a „Nincs már egy saját ötletük sem!” duma. 2 éve mutatták be a hazai mozik a Teljesen idegenek című olasz filmet, ami azóta is műsoron van. Több ország is elkészítette a maga remake-jét, amiből mi sem akartunk kimaradni, és bár a BÚÉK ezt soha nem is titkolta, a közösségi oldalakon volt némi zúgolódás. Többen lopást kiáltottak és/vagy az előzetes alapján messzemenő következtetéseket vontak le (a Holiday óta tudjuk, hogy ilyet nem csinálunk). A filmek legalább felének van valamilyen előzménye, egy konkrét személy, vagy esemény, egy újságcikk vagy akár egy álom. Általában azzal a kérdéssel szoktam nyitni, ha interjúzom, hogy honnan jött az ötlet, de még soha nem volt még az a reakcióm: „Ja, hogy loptad!”. Ha valami jó és működik, ha valami felkelti az emberek érdeklődését, ha valami szórakoztat, akkor miért ne lehetne azt modernizálni, aktualizálni, illetve a hazai viszonyokra átírni.

A készítők valószínűleg megérezhették ezt, mert a film rögtön Budapesttel nyit, mintegy felhívva a néző figyelmét arra, hogy ez most kérem szépen egy magyar vígjáték. Nem titok, természetesen hasonlít az olaszhoz, mert mindannyian emberek, férfiak és nők vagyunk. A kultúra, a mentalitás, az életszínvonal ugyan eltérő, de a vágyaink, a félelmeink, a titkaink vonatkozásában azért nincsenek égbekiáltó különbségek. Amitől magyar lesz, az a humor, a gondolkodásmód (és most tessen mindenki pozitívan hozzáállni ehhez), a felhozott témák és persze az ismert és kedvelt színészgárda, akik ezúttal is meggyőző és szerethető alakítást nyújtanak. Minő meglepetés, a BÚÉK a hétköznapok helyett szilveszterre teszi a cselekmény idejét, ami működik, ilyenkor ugyanis nagyobb a valószínűsége annak, hogy egyfolytában keresik az embert. Ugyancsak valószínűbb, hogy az ember a párjával tölti az év végét, mint ahogy az is, hogy az egyedül ünneplők némi alkohol elfogyasztása után bátrabban hívogatják a rokont, barátot, ismerőst, szeretőt, ellenséget (fittyet hányva arra, hogy az a párjával tölti az év végét). Ezt a film ki is használja, és milyen jól teszi. Ráadásul ez egyben a számvetés, a nagy fogadalmak és a megújulások ideje. A hét szereplő közül egyik sem kerül előtérbe, nagyjából mindenki egyforma időt kap, mindenki ki van találva, van története, múltja, jelene és jövője. Mindent összevetve van a jó remake és van a rossz remake, a BÚÉK pedig az előbbiek közé tartozik.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A mai sorozatok és marketing kampányaik helyzete Magyarországon
Következő cikk Kihirdették az idei Golden Globe jelöltjeit