Piedone nyomában – kritika


Piedone nyomában, alkotók: Király Levente, László Gábor, Király Ferenc, szereplők: Bud Spencer, Terence Hill, Sal Borgese, Guido De Angelis, Gaia Gorrini, Carlo Reali, magyar portréfilm, 90 perc, 2018 (12)

FUTTETENNE, AZAZ: CSAK LEGYINTS RÁ!

Mondhatni, “földönkívüli” életet járt be Carlo Pedersoli, olasz vízilabdázó, hétszeres úszóbajnok, rögbijátékos, pilóta, író, dalszerző, politikus, nagykövet, gyermekruha-tervező, feltaláló, akit nem utolsó sorban “csak” színészként, Bud Spencer néven ismert meg a nagyvilág. Nem véletlenül mondják, hogy talán ő az egyetlen, aki egyszeri élete alatt legalább “öt embernyit élt”. A magyar rendezésű portréfilm január 15-i ősbemutatóján jártunk.

Február végén soha nem látott archív felvételekkel, családi interjúkkal, sportolók és színészkollégák visszaemlékezéseivel tér vissza Bud Spencer a hazai mozikba. A legendás pofonosztogató egy kevésbé ismert oldalát és életművét ismerhetjük meg a filmben, ami bizonyára a legfanatikusabb rajongók számára is bőven tartogat meglepetéseket. Megtudhatjuk például, mikkel foglalkozott korábban, hogy hogyan alkotta meg magának a Bud Spencer nevet, és miért szeretett volna egy teljesen más név mögé bújni ezáltal. Hogyan tudott ilyen hatással lenni másokra, és egyáltalán milyen véletlen folytán került be a filmiparba?

A felfedett valóság egy teljesen más embert mutat be, mint akit korábban megismerhettünk. Ma például már elképzelhetetlennek tűnhet számunkra, hogy a komikus western műfajának ikonikus sztárja tulajdonképpen sohasem vágyott elismerésre, nem tartotta magát igazi színésznek, a forgatásokat is inkább csak játéknak fogta fel. Úgy vélte, sportolói teljesítménye az, ami a halhatatlanságba vezeti, a színészeket az emberek szépen lassan úgyis elfelejtik majd. Mondanunk sem kell, hogy a messze híres magyar rajongótábor számára ez már biztosan nem így lesz, hiszen egyetlen országban sem kapott még szobrot, vagy neveztek el róla parkot, mint ahogyan ez nálunk történt a halála után.

Így talán nem is annyira meglepő az a  kezdeményezés itthon, hogy Bud Spencer életéről dokumentumfilm készüljön. Király Levente rendező, újságíró 2014-ben saját költségén utazott Rómába, hogy interjút készíthessen gyermekkora meghatározó egyéniségével, de akkor még nem tudta, hogy ezt a találkozást egy 90 perces portréfilm fogja követni. Az elmúlt négy év alatt több mint negyvenöt interjút készített különböző emberekkel, amelyeket négy országban vettek fel.

Az interjúalanyok közül kétségkívül Terence Hill visszaemlékezéseire figyel fel leginkább a közönség, de vannak személyesebb hangvételű megszólalások is Bud Spencer gyermekeitől, közvetlen barátaitól. Bepillantást nyerhetünk a Pedersoli-család otthonába, a színész irodájába, ahol a filmekkel kapcsolatos relikviákat őrzik, és ahol Bud maga is sok időt töltött. Megszólal Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok, akivel Pedersoli az utolsó budapesti mérkőzését játszhatta, mielőtt kilépett volna az olasz válogatottból és filmes pályára indult.

A sok informatív tartalom mellett láthatók a jól ismert, bunyós filmjelenetek is, amelyek rendkívül dinamikussá teszik az alkotást. Már olyan korai epizódoknál is szembejönnek ezek, amikor Bud még teljesen mással foglalkozott, és ezek az életszakaszok megihletik a rendezőt abban, hogy valami odaillő filmjelenettel illusztrálja az eseménysort. Az eredmény igen humorosra, sőt, szenzációsra sikerült.

Rengeteg életfilozófia és bölcsesség hangzik el a filmben, amiket a színésznek tulajdonítanak, és olyan kérdésekre is választ kaphatunk, hogyan vélekedett Bud a vallásokról, de beszél végtelen magyarszeretetéről is. Mindezt egy szerető családapaként teszi, aki három egyetemet is elvégzett, hat nyelven beszélt és bármibe is kezdett bele, mindig sikerek övezték erőfeszítéseit. Ezek a végső kinyilatkoztatások teszik igazán drámaivá a történetet. A recept pedig egyszerű: élni, a jelentéktelen dolgokra pedig csak “Futtetenne!”, azaz legyints rá!

Hogy lássuk, mennyire hiánypótló ez a dokumentumfilm, mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az olasz állam is hozzájárult a gyártási költségekhez, a magyar ősbemutató időpontját pedig az olasz külügyminisztérium oldalán is feltüntették. Ezekből a képkockákból kaphatunk egy olyan embert, akit talán mégsem ismertünk eléggé, de így valahol egy kicsit továbbra is bennünk él.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk Befutott a John Wick 3. teljes előzetese
Következő cikk Plakátok, Ausztrália, volán mögé szorulva – Három elsőrangú kamaradráma