Kurszk – kritika


Kurszk (Kursk), rendező: Thomas Vinterberg, szereplők: Léa Sydoux, Matthias Schoenaerts, Colin Firth, Michael Nyqvist, Max von Sydow, belga-luxemburgi dráma, 117 perc, 2018. (16)

Oroszország mostohaanyácska

A 2000-es év egyik fő témája a Kurszk atom-tengeralattjáró katasztrófája volt. Az eseményeket feldolgozó mozit el nem ítélhető módon nem Oroszországban, hanem Belgiumban készítették Luc Besson bábáskodása alatt. Bár végül a mindössze három hónapja hatalmon lévő és tengerész felmenőkkel bíró Putyint kivágták a filmből, a Kurszk hiteles korrajz, egyben izgalmas és drámai mozi a Szovjetunió romjain újjászülető Oroszországról.

A Kurszk robotrepülőgép-hordozó atom-tengeralattjáró 2000. augusztus 12-én teljes személyzetével elsüllyedt a Barents-tengeren. A Kurszkot még a szovjet időben tervezték, de már a Szovjetunió széthullása után 1992-ben kezdték építeni, két évvel később vízre bocsátották és hadrendbe állították (a következő évben felszentelték ortodox rituálé szerint). Az Északi Flottánál szolgált, honi kikötője Vigyajevóban volt. A forrásmegvonásokat követően a kilencvenes évek végére a flotta feléledni látszott, a kialakításánál fogva elsüllyeszthetetlennek tartott és nehezen észlelhető tengeralattjáró a koszovói háború idején a Földközi-tengeren kémlelte az amerikaiakat. A 2000-es nyári hadgyakorlat a legnagyobb volt a Szovjetunió felbomlása óta, a Kurszknak hatástalanított torpedókat kellett kilőnie a Nagy Péter rakétás csatacirkálóra.  A torpedók kilövésekor egy kisebb és egy nagyobb robbanás történt, a tengeralattjáró a fenékre süllyedt. Az katasztrófa az év legnagyobb nemzetközi érdeklődését kiváltó eseménye volt. Hogy egészen pontosan mi történt, azt valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, de mivel a mentésben és a roncs felhozatalában külföldiek is részt vettek, illetve a NATO is figyelemmel kísérte az eseményeket, azért elég sok mindent tudunk. A film Robert Moore 2002-es A Time To Die: The Kursk Disaster című könyve alapján készült, mely a gazdasági és politikai háttérrel is foglalkozik, talán nem meglepő, hogy nem Oroszországban készül. A forgatókönyvet a Ryan közlegény megmentéséért Oscarra és Golden Globa-ra jelölt, amerikai Robert Rodat írta, de a Kurszk nem hollywoodi produkció, hanem európai: belga és luxemburgi. A rendező dán, a színészek pedig franciák, belgák, svédek, horvátok, angolok, osztrákok, oroszok stb. Az egészet Luc Besson fogta össze, aki szereti a különleges járműveket és ezúttal jó munkát végzett. Ex-szovjet, illetve orosz haditechnikát ma már nem nehéz beszerezni, de a medvéhez hasonlóan az atom-tengeralattjáró sem játék, így rengeteg a CGI (az egész Északi Flotta is így készült), az épített díszlet, míg egyes jeleneteket egy oroszosított, egykori NATO tengeralattjáróban vettek fel. A cselekménynek csak egy kisebb szelete akció, először a tengerészeket, illetve családjukat ismerhetjük meg, egészen pontosan egy esküvővel kezdünk. Vigyajevó egy szocialista város, hadikikötő rengeteg panelházzal és keleti autóval. Szépen felújított Skodákból és Barkasokból is akad bőven (igaz, ezeket ritkábban exportálták a SZU-ba), de ami azonnal feltűnt, hogy a tapéta pontosan ugyanolyan, mint a lakásunkban, ahol 1979 és 1987 között éltem szüleimmel és (akkor még csak) két testvéremmel Budapest XVIII. kerületében. Az esküvő és a hétköznapok bemutatása során szépen kirajzolódik a tengerészek közötti erős – már-már családias – kötelék, a tenger szeretete, a haza iránti feltétlen hűség és a vallásosság (ezek a felvételek egy belga ortodox templomban készültek).
Hőseink tengerre szállnak és megtörténik a baj, robbanások sorozata rázza meg a tengeralattjárót, az orr részben lévőknek esélyük sincs a túlélésre. A középső és hátsó részekből 23-uknak sikerül a kilences rekeszbe menekülnie, de egyre emelkedik a víz és fogy az oxigén. A NATO természetesen figyelemmel kíséri a hadgyakorlatot, ők is „hallják” a robbanásokat, mikor összeáll a kép, azonnal felajánlják a segítségüket. Megy az időhúzás, az oroszok féltik a technológiát, a büszkeségükről nem is beszélve. Eközben otthon az aggódó anyák és feleségek mindenféle híreket kapnak a tenger felől, a párt és az admiralitás hol titkolózik, hol pedig elbagatellizálja a történteket. Csak találgatni lehet, hogy mi történt azzal a 23 emberrel és bár a cselekménynek ez a fiktív része, mégis talán ez a legerősebb. 100 méterrel a felszín alatt a hidegben és a sötétben, elegendő levegő és élelem nélkül pontosan tudják, mi vár rájuk, ismerik a technikát, ami fogságban tartja őket, mint ahogy azt is, amit a megmentésükre küldenek. Ismerik országuk gazdasági és politikai helyzetét, mégis hisznek abban, hogy számít az életük és a lehetőségekhez mérten mindent megtesznek a kimentésük érdekében. Az utolsó pillanatig kitartanak, segítik, támogatják, biztatják egymást, tartják a lelket a másikban.

Bár nagyon sokszor az egymáshoz intézett szavak inkább a nézőkhöz szólnak, ezen a filmen már nem érezni, azt, hogy olyanok csinálták, akik valamit elképzeltek Kelet-Európáról, a volt szocialista országokról, az oroszokról. Igen, sokszor elhangzik, hogy nincs pénz, a technika elavult, az emberek rosszul vannak megfizetve és gyakorlatilag mindent pénzzé tettek, amivel ki lehetne menteni ezeket a szerencsétlen embereket, de ez valóban így volt. Talán éppen ezért is jobb, hogy a Kurszk nem Hollywoodban készült. Amit viszont hiányoltam, az a tengeralattjárós filmekre jellemző klausztrofóbia érzése, ami ezúttal valahogy nem jött át olyan erősen a vásznon. Ettől függetlenül egy korrekt, izgalmas és drámai filmről van szó, mely méltó emléket állít az áldozatoknak és éppen az emberi oldala miatt merem nem csak azoknak ajánlani, akiket a történelmi, hadászati vagy éppen a geopolitikai vonatkozása miatt érdekel.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A filmművészet legkedveltebb színei
Következő cikk Terence Hill, a legendás autó és a magyar gyerekek