Chris Tucker szerint már dolgoznak a Csúcsformában negyedik részén


bor 5

A színész nemrégiben a Winging It podcastjében vendégeskedett, ahol ismét rákérdeztek nála a régóta pletykált Csúcsformában negyedik részére, amiről a következőt nyilatkozta:

Most még dolgozunk néhány dolgon a szkriptben, úgyhogy próbálunk eljutni a gyártásig. Dolgozunk rajta.

Tucker aztán még biztatóbb dolgot is mondott a rajongóknak:

Jackie Chan meg akarja csinálni, én meg akarom csinálni, a stúdió meg akarja csinálni, így azon vagyunk, hogy megvalósuljon. Az eddigi legjobb Csúcsformában lesz, azt akarjuk, hogy az emberek sose felejtsék majd el.

Az első három részt 1998 és 2007 között mutatták be, ami a Warner számára összesen közel 850 millió dollárnyi hasznot hozott, így a stúdió részéről nem csoda, hogy szeretnék tető alá hozni a negyedik részt. Az viszont már biztos, hogy a trilógiát dirigáló Brett Ratner, akitől a Warner a szexuális zaklatási botrányai miatt vált meg nem tér majd vissza a rendezői székbe.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Marvel karakterei nem bonyolítják túl az álruháikat
Következő cikk Több mint 300 filmet neveztek az idei Zsigmond Vilmos Filmfesztiválra